NB I: Remélem, minden résztvevőnek olyan éjszakája lesz, mint nekem – Horváth Ferenc

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2021.04.18. 21:08
Kétszer is tizenegyesből talált be a Fehérvár a Budapest Honvéd ellen a labdarúgó NB I 29. fordulójában, de ezzel még nem nyert volna, hiszen a Honvéd is két gólt szerzett, viszont a slusszpoén a végén jött, mert Loic Nego az utolsó percben szerezte meg a vendégek győztes találatát. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.
Horváth Ferenc (balra) nem volt elégedett Iványi Zoltánékkal (Fotó: Dömötör Csaba)
 A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!
Horváth Ferenc (balra) nem volt elégedett Iványi Zoltánékkal (Fotó: Dömötör Csaba) A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!

A Mol Fehérvár trénere, Szabics Imre szerint az első félidő kiegyenlített játékot hozott.

„De úgy éreztem, már akkor is nekünk voltak nagyobb lehetőségeink.A második játékrész alapján viszont teljesen megérdemelten fordítottunk, többet tettünk azért, hogy megszerezzük a három pontot. A szünet után minőségibb volt a labdabirtoklásunk, jobbak voltak a pozícióink, minőségben jobban tetszett a támadójátékunk, passzívabb volt a Honvéd. Egy hétközi mérkőzés után egy ilyen második félidő nagyon komoly fegyvertény.”

A Budapest Honvéd vezetőedzője, Horváth Ferenc azzal kezdte: már szinte megszokott, hogy korán hátrányba kerülnek egy mérkőzésen.

„De sikerült fordítanunk, a találkozónak ebben a részében nem is játszottunk rosszul. A második félidő kicsit más volt, nagyon mélyen védekeztünk, amit egy ilyen jó csapat kihasznál. Nem tudtuk megtartani a labdát, az elöl lévők pedig nem tudtak extrát hozzátenni. De még így is volt lehetőségünk kontrából, mellette a védekezésünk is stabil volt. Nem mondom azt, hogy győzelmet érdemeltünk volna, de a futballnak vannak szabályai, amik alapján játszunk, ma nem sikerült ezeket annyira betartani. Nemcsak két csapat van a pályán, hanem egy harmadik is, amelyiknek szintén nagyon jól kell működnie. Ezt ma profin elintézték. Abban bízom, hogy mindenkinek, aki részt vett ezen a mérkőzésen, ugyanolyan éjszakája lesz, mint ma nekem. Nem tudom, ez hányadik meccs, amikor az utolsó pillanatban kapunk gólt. Büntetés jár érte már az edzésen és az edzőmeccsen is, de nem tudjuk ezt valahogy levetkőzni. De szerintem most nem nekem kellene magyarázkodnom a csapat előtt, hanem valaki másnak.”

A mérkőzés összefoglalóját ide kattintva lehet elolvasni.

LABDARÚGÓ NB I
29. FORDULÓ
Budapest Honvéd–Mol Fehérvár FC 2–3 (Balogh N. 25., Nagy Dominik 41., ill. Nikolics, 22. – 11-esből, Houri 78. – 11-esből, Nego 90.)

Budapest,ÚjHidegkuti Nándor Stadion,zárt kapuk mögött.Vezette:Iványi Zoltán

NB I, 2020–2021, 29. FORDULÓ

HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
ÁPRILIS 16., PÉNTEK
Budafoki MTE–DVTK 1–2 Budapest, Budafoki MTE SporttelepBerke Balázs
ÁPRILIS 17., SZOMBAT
Újpest FC–Mezőkövesd 3–0Budapest, Szusza Ferenc StadionBogár Gergő
Kisvárda–Ferencvárosi TC 0–0
Kisvárda,Várkerti StadionPintér Csaba
Paksi FC–ZTE FC 1–1
Paks, Paksi FC StadionVad II István
ÁPRILIS 18., VASÁRNAP
Puskás Akadémia–MTK Budapes 3–0
Felcsút, Pancho ArénaKáprály Mihály
Budapest Honvéd–Mol Fehérvár FC 2–3
Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionIványi Zoltán
Az összes mérkőzés zárt kapus.
Az NB I góllövőlistája itt!
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 29 19 9 1 60–19 +41 66
2. Puskás Akadémia 29 17 4 8 43–32 +11 55
3. Mol Fehérvár 29 13 8 8 57–34 +23 47
4. Paksi FC 29 11 8 10 60–55 +5 41
5. MTK Budapest 29 10 9 10 39–39 0 39
6. Kisvárda 29 10 9 10 24–34 –10 39
7. Újpest FC 29 11 5 13 40–57 –17 38
8. Mezőkövesd 29 10 8 11 31–38 –7 38
9. Budapest Honvéd 29 8 9 12 42–42 0 33
10. Zalaegerszegi TE 29 8 6 15 45–52 –7 30
11. Budafoki MTE 29 7 6 16 32–54 –22 27
12. Diósgyőri VTK 29 7 5 17 31–48 –17 26
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik