NB I: Peter Pokornyval erősít a Mol Fehérvár – NS-infó

B. A. B.B. A. B.
2022.07.03. 17:00
null
Peter Pokorny (balra) a franciák ellen a szlovák U21-es válogatottban (Fotó: AFP)
A Kisvárdától érkező Claudiu Bumba és a ZTE-től szerződtetett Nikola Szerafimov után a harmadik nyári igazolását is bejelentheti hétfőn a Mol Fehérvár FC, lapunk információja szerint a klub mindenben megállapodott Peter Pokornyval.

 

A 20 esztendős szlovák középpályás az U16-tól kezdve az U21-es korosztályig bezárólag valamennyi korosztályos válogatottban pályára lépett, 2018-tól a Salzburg utánpótlásában pallérozódott, majd tavaly nyáron a Real Sociedad második csapatához szerződött. Az előző idényben 24 bajnokin lépett pályára a Xabi Alonso által vezetett együttesben.

Ha minden a tervek szerint alakul, a futballista hétfőn csatlakozik az Ausztriában edzőtáborozó együtteshez, az ott lekötött három edzőmeccsen pedig pályára is léphet új csapatában.

Az átigazolással kapcsolatban a Mol Fehérvárt is megkerestük, ám a klub nem kívánt reagálni lapunk értesülésére, a hivatalos bejelentéseket továbbra is az egyesület honlapján kommunikálja a szurkolók felé.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MOL FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: Claudiu Bumba (román, Kisvárda – szabadon igazolható),
Nikola Szerafimov (északmacedón, Mol Fehérvár)
Kölcsönbe érkezők:
–
Kölcsönből visszatérnek: Csoboth Kevin
(Szeged-Csanád Grosics Akadémia), Gundel-Takács Bence (NK Jarun Zagreb – Horvátország),Halmai Ádám(Zalaegerszegi TE FC),Lyes Houri(francia, Universitatea Craiova – Románia),Kojnok Zsolt (Budaörs), Emil Rockov (szerb, FK Vojvodina – Szerbia), Budu Zivzivadze (grúz, Újpest FC), Zsóri Dániel (Zalaegerszegi TE FC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Peter Pokorny (szlovák, Real Sociedad B – Spanyolország)
Távozók: Nikolics Nemanja (szabadon igazolható), Elek Ákos (lejárt a szerződése, visszavonul), Bese Barnabás (lejárt a szerződése), Géresi Krisztián (Vasas FC), Szendrei Norbert (ZTE FC)
Kölcsönbe távozók: Szabó Levente
(Kecskeméti TE), Zeke Márió (Kecskeméti TE)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Lamin Jallow (gambiai, Vicenza – Olaszország),Peter Zulj (osztrák, Istanbul Basaksehir – Törökország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Halmai Ádám
(lejárt a szerződése), Armin Hodzic (bosnyák, lejárt a szerződése), Kovács István

Legfrissebb hírek

Minden egy helyen: a labdarúgó NB I 12. fordulójának összes gólja itt – videó

Labdarúgó NB I
12 órája

Szélesi Zoltán: A Szuszában minden mérkőzés olyan, mint egy gladiátorharc

Labdarúgó NB I
15 órája

La Liga: a Getafe fordított; az Athletic Bilbao nyerte a baszk rangadót

Spanyol labdarúgás
2026.11.01. 23:04

Galéria: vezetett, de pont nélkül maradt a Szpari a Szusza Ferenc Stadionban

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 21:42

Galéria: gólt sem szerzett a Paks a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 21:15

Fordított és nyert hazai pályán az Újpest a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 20:10

Yusuf és Zachariassen gólja döntött, az FTC a Paks legyőzésével hangolt a Milan elleni El-csatára

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 17:53

Galéria: piros lap és két gól a hajrában a Puskás Akadémia és a Debrecen meccsén

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 17:06