NB I: A zavaros döntések miatt nem láttam át, mi zajlik a pályán – Oenning

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2021.12.05. 20:42
null
Michael Oenning szerint zavarosak voltak a játékvezetői ítéletek (Fotó: Árvai Károly)
Igen fordulatosra sikerült az  utolsó negyedóra az MTK és az Újpest mérkőzésén a labdarúgó NB I 15. fordulójában. A lilák a 83. percben szerezték meg a vezetést, de a kék-fehérek a 87. percben szabadrúgásból egyenlítettek, majd a hosszabbítás utolsó percében lőtt tizenegyessel 2–1–re nyertek. A találkozó után a két vezetőedző abban egyetértett, az MTK megérdemelten győzött. 

Először Michael Oenning, az Újpest vezetőedzője mondta el véleményét a mérkőzésről.

„Nagyon fontos mérkőzést vesztettünk ma el. Őszintén szólva, nekem egyáltalán nem volt könnyű követni a pályán történteket, ugyanis annyiféle zavaros döntés született, hogy egy idő után képtelen voltam átlátni, mi zajlik a játéktéren. Több ilyen döntést is említhetnék: a tizenegyes, előtte a szabadrúgásgól, amely úgy született, hogy előtte a mi játékosunk ellen szabálytalankodtak, mégis az MTK-nak adtak szabadrúgást. Ezt megfejelték a piros lappal, úgyhogy összességében nagyon sok fura döntés, követhetetlen momentum volt a meccsen. Ha a játék összképét nézem, akkor az MTK megérdemelten nyert. Sok helyzetet dolgozott ki, és mi sokszor voltunk szerencsések, hogy ezek nem mentek be. Ugyanakkor, ha a 83. percben vezetést szerzünk, akkor ki kell húzni a végéig, és haza kell vinni a három pontot. Mi meg az utolsó pillanatokban veszítettük el a mérkőzést. Mindenképpen elemezni kell a történteket, mert az nyugodtan kijelenthető, nem játszott jól a csapatom.

Azt is elismerte Oenning,hibáztak az MTK szabadrúgásgóljánál.A fal felugrott, nem számoltak azzal, hogy Kovácsréti Márk ellövi a lábak alatt a labdát. Tallo második sárga lapjával kapcsolatban elmondta, még vissza kell néznie, hogy pontosan meg tudja ítélni, mi történt az esetnél.

Márton Gábor, az MTK vezetőedzője így értékelt.

„Nagyon örülök a játéknak, az eredménynek és jelen pillanatban a tabellának is. Teljesen megérdemelten nyertük meg a mérkőzést, engem is meglepett az a játék, amit a srácok mutattak. Amikor kiegyenlítettünk, éreztem a csapatban az erőt arra, hogy meg is tudjuk nyerni a mérkőzést. Kovácsréti Márk szabadrúgását egyébként mutogatni kellene, hiszen amikor Rivaldo vagy Ronaldinho lőtt ilyet, azt is mutogatták. Ez a mai teljesítmény, főleg a múlt heti után, mint mondtam is, nagyon meglepett, odatették magukat a srácok. Bár ennek alapnak kellene lennie, a játék minősége már azon múlik, milyen döntést hoznak a pályán. Amikor egy csapatnak nincs önbizalma, nincs meg a bátorság sem ahhoz, hogy előre menjen. De ma megcsinálták ezeket, és ha hibáztak, akkor is próbálkoztak tovább, bátran játszottak labdarúgóim.

A játékvezető döntéseit nem szerette volna kommentálni Márton, annyit viszont a Nemzeti Sport újságírójának felvetésére elmondott, hogy bár Csongvai Áron a labdát rúgta el a gólt eredményező szabadrúgás előtt, nyújtott lábbal, talppal tette, ami veszélyes játék volt.

NB I

15. FORDULÓ
MTK Budapest–Újpest FC 2–1
(Kovácsréti 87., Miovszki 90+7. – 11-esből, ill. Croizet 83.)
Budapest,
Új Hidegkuti Nándor Stadion,1977néző.Vezette:Karakó
Kiállítva:
Perkovic (72.), ill. Tallo (82.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2021–2022, 15. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
December 3., péntek
Paks–Budapest Honvéd 2–3
Paks,Paksi FC StadionBerke Balázs
800
December 4., szombat
Gyirmót FC Győr–Mezőkövesd 0–1Gyirmót,Alcufer StadionVad II István
785
Ferencváros–Puskás Akadémia 1–1
Budapest,Groupama ArénaAndó-Szabó Sándor
6011
ZTE FC–DVSC 2–1
Zalaegerszeg,ZTE ArénaCsonka Bence
712
December 5., vasárnap
Kisvárda–Mol Fehérvár 2–1Kisvárda,Várkerti StadionSolymosi Péter
1521
MTK Budapest–Újpest FC2–1
Budapest,Új Hidegkuti Nándor StadionKarakó Ferenc
1977
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC14102231–10+2132
2. Kisvárda1593328–16+1230
3. Puskás Akadémia1483321–17+427
4. Mol Fehérvár1565420–18+223
5. Mezőkövesd1564519–24–522
6. Budapest Honvéd1561828–29–119
7. Zalaegerszegi TE1554621–31–1019
8. Paksi FC1553735–31+418
9. MTK Budapest1543812–25–1315
10. Debreceni VSC1535728–29–114
11. Újpest FC1535720–25–514
12. Gyirmót FC Győr1534817–25–813
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik