NAGY-PÁL TAMÁS
2021.11.27 22:35 Frissítve: 2021.11.27 23:35

NB I: A Honvéd legnagyobb ellensége a Honvéd – Horváth Ferenc

A Budapest Honvéd hiába szerezte meg a vezetést otthon az Újpest FC ellen, a vendégek emberelőnybe kerültek, majd megnyerték a labdarúgó NB I 14. fordulójában rendezett bajnokit. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

 

Horváth Ferenc szerint a Honvéd legnagyobb ellensége önmaga
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK (Fotó: Földi Imre)

Az Újpest FC trénere, Michael Oenning természetesen nagyon örült a győzelemnek.

„Kemény meccs volt, teljesen nyílt, mind a két csapatnak volt esélye nyerni. Az első félidőben nagyobb erőket mozgósítottunk, mégis mi kaptunk gólt egy szögletből, ami után természetesen kicsit szétesik a csapat. Aztán a második félidőre sikerült összeszednünk magunkat, majd jött az ellenfél piros lapja. Utána sikerült egyenlítenünk egy cserejátékos góljával, ami mutatja, sok tehetségünk ül a kispadon is. Az utolsó percekben érkezett a második gól, de még ezután is volt két lehetőségünk. Az egész meccset nézve mellénk állt a szerencse, és az elmúlt fordulókat látva ez volt az első ilyen alkalom. De ez csak egy találkozó volt, így szeretnénk tovább haladni.”

MICHAEL OENNING SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

A Bp. Honvéd vezetőedzője, Horváth Ferenc jó mérkőzést látott a pályán.

„Kézben is tartottuk, az első félidőben elvégzett szabadrúgáson kívül az Újpestnek talán a hetvenötödik percben volt az első lehetősége. Nem tudom, hogy most miről beszéljek. Taktikáról, erőnlétről úgy, hogy a kilencvenedik percben emberhátrányban kétszer álltunk szemben a kapussal? Ilyenkor mi nem működik? Az elmúlt öt meccsünkből három volt olyan, ami szezononként egyszer forduló elő. Egy dolog biztos: a Honvéd legnagyobb ellensége a Honvéd.”

A Nemzeti Sport arról kérdezte: szerinte minek tudható be, hogy a hajrában kimaradtak a ziccerek.

„Hogy most ez az én felelősségem vagy a csapaté, döntse el mindenki maga. Ez egy hihetetlen pechszéria, saját magunkat intézzük el minden meccsen. Ezt a találkozót szerintem nem az Újpest nyerte meg.”

Kollégánk Batik Bence kiállítására is rákérdezett, akit a játékvezető az eset előtt figyelmeztetett, hogy ne kakaskodjon ellenfelével.

„Nyilván felelőtlenséget csinált, ha háromszor szól a bíró, odafigyelek. Meg is fogja kapni a büntetését, ahogy mindenki, aki buta szabálytalanságot csinál. De tegyük hozzá: teljesen steril körülmények között kell már játszani, tíz évvel ezelőtt azért nem így nézett ki egy szöglet. Ugyanakkor felmenteni nem akarom, óriási hibát követett el.”

HORVÁTH FERENC SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

HIDI: ÍGY ANNYIRA NEM IS BOLDOG A SZÜLETÉSNAP

LABDARÚGÓ NB I
14. FORDULÓ
Budapest Honvéd–Újpest FC 1–2 
Budapest, Bozsik Aréna, 3088 néző. Vezeti: Vad II István
Gólszerző: Hidi (34.), ill. Baráth (80. – öngól), Viana (90+1.)
Kiállítva: Batik (49., Bp. Honvéd)    

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

 

2023.09.27 23:17:04

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Sigér szerezte a mindent eldöntő találatot.

2023.09.27 23:07:30

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

2023.09.27 18:00:10

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

A zöld-fehérek szinte végigtámadták az egész meccset, végül Sigér gólja hozta meg a győzelmet.

2023.09.27 16:54:45

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Sorozatban negyedik mérkőzésén maradt kapott gól nélkül a Paks, Böde 450. meccsét játszotta az élvonalban.

2023.09.25 21:59:22

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Az NB I-es tabella élén két feljutó csapat áll, az MTK Budapest és a DVTK.

Ajánló beállításra vár