NB I: a Budaörs lett a Fehérvár NB II-es partnercsapata

R. B.R. B.
2019.07.17. 16:38
A labdarúgó NB II-ben szereplő Budaörs az MLSZ új lehetőségével élve kooperációs szerződést kötött az élvonalbeli Mol Fehérvár FC-vel – jelentette be a Pest megyei együttes.

Mint ismert, a szövetség nemrég új kooperációs szerződést vezetett be, amelynek segítségével az NB I-es klubok 21 éven aluli játékosai adott hétvégén az NB II-ben is pályára léphetnek – ha klubjuk első csapatában nem, vagy csak keveset játszottak. Legfeljebb öt labdarúgót adhat kölcsön az első osztályú klub.

A Budaörs tájékoztatása szerint a másodosztály legutóbbi kiírásában az ötödik helyen végző együttest öt élvonalbeli klub kereste meg, s végül az előző idényben ezüstérmes Fehérvárral állapodott meg a klub.

A megegyezés keretein belül három székesfehérvári játékos, a 2000-es születésű Mocsi Attila és az egyaránt 2001-ben született Szabó Bálint, Halmai Ádám Budaörsre került. Utóbbi a korábbi válogatott futballista, Halmai Gábor fia, aki az Illés Akadémia engedélyével vett részt a Fehérvár ausztriai edzőtáborában. A klubok nem adtak tájékoztatást arról, hogy a Vidi átigazolta-e a fiatal játékost. vezetett be, amelynek segítségével az NB I-es klubok 21 éven aluli játékosai adott hétvégén az NB II-ben is pályára léphetnek – ha klubjuk első csapatában nem, vagy csak keveset játszottak. Legfeljebb öt labdarúgót adhat kölcsön az első osztályú klub.

A Budaörs tájékoztatása szerint a másodosztály legutóbbi kiírásában az ötödik helyen végző együttest öt élvonalbeli klub kereste meg, s végül az előző idényben ezüstérmes Fehérvárral állapodott meg a klub.

A megegyezés keretein belül három székesfehérvári játékos, a 2000-es születésű Mocsi Attila és az egyaránt 2001-ben született Szabó Bálint, Halmai Ádám Budaörsre került. Utóbbi a korábbi válogatott futballista, Halmai Gábor fia, aki az Illés Akadémia engedélyével vett részt a Fehérvár ausztriai edzőtáborában. A klubok nem adtak tájékoztatást arról, hogy a Vidi átigazolta-e a fiatal játékost.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAÖRSNÉL
Érkezők: Balogh Péter (Budafok), Bakos Szabolcs (Nyíregyháza), Forgács András (Mosonmagyaróvár), Halmai Ádám (Fehérvár, kooperációs kölcsön), Kulcsár Tamás (MTK), Mocsi Attila (Fehérvár, kooperációs kölcsön), Molnár Csaba (Csákvár), Molnár Tibor (FC Ajka), Szabó Balázs (Paks), Szabó Bálint (Fehérvár, kooperációs kölcsön)
Távozók: Borsos Vilmos (Paks – kölcsönből vissza), Csobánki Ádám (visszavonult), Deli Márió (?), Demjén Patrik (MTK – kölcsönből vissza, onnan ZTE), Czvitkovics Péter (III. Kerületi TVE), Csiki Norbert (Kaposvár), Fejős Áron (Paks – kölcsönből vissza), Kemenes Szabolcs (visszavonult), Lengyel Béla (FC Ajka), Sajbán Máté (Mezőkövesd), Sajbán Miklós (Mezőkövesd), Tányéros Ádám (Csákvár)

Legfrissebb hírek

Huszonhatezer stoplis – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 23:19

Juhász Roland lesz a budapesti BL-döntő nagykövete – hivatalos

Bajnokok Ligája
2026.03.20. 22:20

Csányi Sándor: Kijutunk a vb-re! Eddig ezt nem mondtam, de most vállalom ezért a felelősséget

Magyar válogatott
2026.03.20. 14:41

Megvan, mikor játszik az FTC az ETO és a Puskás Akadémia ellen a labdarúgó NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 12:48

Szalai Ádámot beválasztották az MLSZ elnökségébe

Magyar válogatott
2026.03.20. 11:57

„Voltak indokolatlan szigorításaink, amelyek feleslegesek voltak” – Csányi Sándor az MLSZ közgyűlésén

Magyar válogatott
2026.03.20. 11:46

Orbán Viktor Brüsszelből üzent az MLSZ-közgyűlés résztvevőinek

Magyar válogatott
2026.03.20. 10:22

Megvan a magyar válogatott új idegenbeli meze – kép

Magyar válogatott
2026.03.20. 09:14
Ezek is érdekelhetik