MLSZ: közleményt adtak ki a bajnokságok lehetséges folytatásáról

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.04.24. 16:57
null
A kormány döntésétől számított három hét elteltével újraindulhat az NB I (Fotó: fradi.hu)
A Magyar Labdarúgó-szövetség a Facebookon közölte, hogy ahhoz képest, hogy a kormány feloldja a koronavírus-járvány miatt meghozott tilalmakat, a rendelet megjelenésétől számított 20. nap utáni szerdán vagy szombaton újraindítja az UEFA nemzetközi sorozataira kvalifikáló bajnokságokat, köztük az NB I-et is.

„Az MLSZ elnöksége úgy döntött, hogy ha a kormány részben vagy egészben feloldja az érvényben lévő tilalmakat a koronavírus-járvány kapcsán, nevesítetten rendeletben meghatározott feltételek között engedélyezi csapatedzések tartását és sportesemények megrendezését, akkor az UEFA nemzetközi felnőtt nagypályás versenyeire kvalifikáló MLSZ versenysorozatok folytatására a fenti kormányrendelet megjelenésétől számított 20. napot követő első szerdától vagy szombattól (amelyik előbb van), de legkésőbb június 13-tól kerül sor” – áll az MLSZ Facebook-oldalán.

Ez a határozat három sorozatra vonatkozik:, a férfi NB I-re és Magyar Kupára, valamint a női NB I-re.

Vági Márton, az MLSZ főtitkára az MLSZ versenysorozatainak folytatásáról hozott mai döntéssel kapcsolatban elmondta: „A szövetség a versenyrendszerből kiemelte azt a hármat, amelynek nemzetközi folytatása van. A női és férfi NB I-ben, valamint a férfi Magyar Kupában dönteni kell arról, hogy ki képviselje Magyarországot a nemzetközi kupákban, ezért most első körben ezekkel foglalkozott a szövetség, és határozott a folytatás feltételeiről. Minden más bajnokság sorsáról akkor fogunk dönteni, ha már tisztábban látjuk a járványhelyzet alakulását.”

A férfi NB I március közepén, a 25. forduló után szakadt félbe, ám a címvédő és listavezető Ferencvárosnak korábbról a Debrecen és az Újpest elleni mérkőzéseit is pótolnia kellene. A Magyar Kupában az elődöntők következnek.

A női NB I-ben a 13. forduló volt a legutóbbi, amelyet le tudtak játszani, az MTK BudapestDiósgyőr találkozót kivéve.

Legfrissebb hírek

Csákváron bíztak leginkább a fiatalokban az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.06.07. 08:43

Az MLSZ megerősítette: elfogadták a fehérváriak beadványát, haladékot kaptak a nevezésre az NB II-es klubok

Labdarúgó NB II
2025.06.06. 13:40

A Vidi megmenekülését is segítheti az MLSZ új döntése

Labdarúgó NB II
2025.06.06. 11:02

Az utolsó ezer jegyet árulják a svédek elleni meccsre

Magyar válogatott
2025.06.06. 10:24

Így alakultak át a magyarországi futballviszonyok az 1956-os forradalom után

Labdarúgó NB I
2025.06.05. 21:13

Új névvel indul a következő idény: OTP Bank Liga helyett jön a Fizz Liga – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.05. 18:08

NS-infó: új névszponzora lehet az NB I-nek

Labdarúgó NB I
2025.06.05. 18:00

Ekkor játsszák az NB III-as osztályozók mérkőzéseit

Labdarúgó NB II
2025.06.05. 09:17
Ezek is érdekelhetik