MK: „Horváth Ferenc fantasztikusan motivál” – nyugati kupacsaták

Vágólapra másolva!
2021.02.24. 09:04
null
A Kisvárda kedden Bükön készült a szombathelyi kupamérkőzésre (Fotó: Kisvárda FC)
Nyugati kupameccsek – első osztályú ellenfelekkel.  A Magyar Kupa nyolcaddöntőjében az NB II-es Haladás a Kisvárdát látja vendégül, míg Zalaegerszegen két NB I-es csapat találkozik: a ZTE a Honvédot fogadja.

HALADÁS–KISVÁRDA MASTER GOOD

A Szombathelyi Haladás valóban bármelyik ellenféllel felveszi a versenyt, elvégre február elején a Magyar Kupában idegenben győzte le 1–0-ra a másodosztályban tíz ponttal többet gyűjtő Pécsi MFC-t, majd a bajnokságban a feljutásért hajtó Vasas ellen gól nélküli döntetlent ért el. Igaz, a legutóbbi, bajnoki fordulóban viszont kikapott Ajkán. Szerdán ismét a Magyar Kupában lép pályára, de ezúttal élvonalbeli ellenfél következik.

„Felesleges részleteznem, miért a Kisvárda a párharc esélyese – kezdte Mátyus János, a Haladás vezetőedzője. –   Minőségi légiósainak köszönhetően a bajnokságban is jól szerepel, de a pénz nem minden, s bár továbbjutást nem ígérhetek, az ellenfél életének megnehezítését igen. Előnyünkre válhat, hogy nincs mit veszítenünk.”

Achilles-ín-gyulladása miatt Medgyes Zoltán biztosan nem léphet pályára a 17 órakor kezdődő mérkőzésen, ellenben a Kisvárda keretében mindenki egészséges. Sokkal inkább a hosszúra nyúló túra lehet szokatlan a játékosoknak.

„Olyan, mintha edzőtáborban lennénk  – felelte Supka Attila, a Kisvárda Master Good vezetőedzője, aki 2019. júliustól október végéig a vasiak trénere volt.  –  Részletes szervezést igényelt a hat nap alatt játszandó három mérkőzés. Szombaton elutaztunk Paksra, ahol vasárnap kora este léptünk pályára, a mérkőzés után a városban maradtunk, hétfő reggel pedig utaztunk tovább Szombathelyre. Délután már edzés és a Haladás mérkőzéseinek elemzése szerepelt a programban. Kedd délelőtt nem kötelező jelleggel konditeremben erősíthettek a játékosok, délután tréning volt. A szerdai Magyar Kupa-meccs után maradunk Szombathelyen, csütörtökön pedig csak Budapestig utazunk, mert szombaton a Budafokkal játszunk. Megérkezésünk napjára városnézést terveztem, hogy kicsit megtörjük a monotonitást, s csak péntektől készülünk a budafoki bajnokira.”

A kisvárdai küldöttség egy héttel az útnak indulását követően, szombat éjjel ér vissza a városba, az út fáradalmait kipihenni azonban nincs sok ideje, mert kedd délután már bajnokit játszik a Puskás Akadémia ellen.     T. N.

Horváth Ferencet múlt héten nevezték ki a Honvéd vezetőedzőjének, és már a második meccsére készül a csapattal – a Magyar Kupában a ZTE lesz az ellenfél (Fotó: honvedfc.hu)
Horváth Ferencet múlt héten nevezték ki a Honvéd vezetőedzőjének, és már a második meccsére készül a csapattal – a Magyar Kupában a ZTE lesz az ellenfél (Fotó: honvedfc.hu)

 

ZTE FC–BUDAPEST HONVÉD

Jó kérdés, melyik csapatnak fontosabb a Magyar Kupa. A Zalaegerszeg és a Budapest Honvéd is a kiesés elkerüléséért harcol ebben a bajnoki idényben, a két csapat közül a kispestiek vannak rosszabb helyzetben, hiszen a „vonal alatt” állnak a tabellán. Nyilván mindkét csapat elsődleges célja az első osztályban maradás kiharcolása, ám a jó kupaszereplés mindig szépen mutat. Ráadásul a szerdai, zalaegerszegi meccs jó próba lehet a két együttes számára az áprilisi, ugyancsak zalaegerszegi, bajnoki találkozójuk előtt. Az NB I-ben egyébként ősszel a Honvéd 4–2-re győzött a ZTE Arénában, viszont januárban, Kispesten 2–2-re végeztek a csapatok.

„Egyértelmű, hogy nyerni szeretnénk, tovább akarunk jutni  – mondta lapunknak a Budapest Honvéd balhátvédje, Tamás Krisztián. –  Persze a lényeg, hogy meghosszabbítsuk az élvonalbeli tagságunkat, de a Magyar Kupát is komolyan vesszük. A Honvéd ezt tavaly is bizonyította amikor megnyerte a sorozatot. A szurkolóinknak mindig örömet szeretnénk szerezni, és azt se felejtsük el, hogy a Magyar Kupa révén a nemzetközi kupaporondra is van lehetőségünk kijutni.”

A 25 éves balhátvédnek nem lesz idegen a környezet szerdán, hiszen az elmúlt idényben a Mol Fehérvár FC kölcsönjátékosaként Zalaegerszegen futballozott.

„Nagyon jó szívvel gondolok vissza a Zeténél eltöltött időszakra. Igaz, csak egy évet voltam a klubnál, de nagyon jól éreztem magam. Mindig örömmel térek vissza a ZTE Arénába, ez kifejezetten olyan stadion, amelyben jó érzés pályára lépni, nagyszerű az atmoszférája. Tavaly ősszel a bajnokságban már játszottam kispesti színekben Egerszegen, gólt is szereztem, és nyertünk négy kettőre.”

A Honvéd a múlt héten nevezte ki a csapat új vezetőedzőjét, Horváth Ferencet, aki szombaton a Ferencváros elleni 1–0-s vereség alkalmával ült először a Honvéd kispadján, és Tamás Krisztián az első benyomások alapján úgy érzi, sikeresek lesznek a szakemberrel.

„Nem ismertem személyesen, eddig nem dolgoztam vele, de sok jót hallottam róla már az érkezése előtt is. Azt már most tapasztaltam, hogy Horváth Ferenc fantasztikusan tudja motiválni a csapatot, képes feltüzelni a játékosokat. Már az első napon bizakodó voltam, hiszen olyan beszédet mondott az öltözőben, amely nagyon megérintett engem. A Fradi ellen a második félidőben egészen összeszedett volt a csapat, jól játszottunk. Stabilan védekeztünk, nem hagytunk a Ferencvárosnak passzsávokat, próbáltuk leszűkíteni a területet, mert tudtuk, a zöld-fehérek futballistái nagyon jók a kombinatív játékban. Vereséget szenvedtünk szombaton, de jó visszajelzéseket kaptunk, s mert Magyarország legjobb csapata ellen helytálltunk, bizakodva várjuk a szerdai kupameccset.”

Horváth Ferenc döntése lesz, hogy tartalékol-e a Puskás Akadémia elleni nagyon fontos bajnokira, vagy a legerősebb tizenegyét küldi pályára szerdán Zalaegerszegen.

„Sportemberek vagyunk, mindig játszani és nyerni szeretnénk  – mondta még a hátvéd. –  Nekünk mindegy, hogy a kupában vagy a bajnokságban játszunk élet-halál meccset, lényeg, hogy győzzünk. Bármilyen tizeneggyel is állunk fel, mindenki maximális odaadással küzdjön a Honvédért.” J. Á.

MOL MAGYAR KUPA
NYOLCADDÖNTŐ
13.00:Paksi FC–Budafoki MTE– élőben az NSO-n!
13.00:Tállya KSE (NB III)–MTK Budapest– élőben az NSO-n!
14.00:ZTE FC–Budapest Honvéd (Tv:M4 Sport)– élőben az NSO-n!
16.00:Puskás Akadémia FC–Újpest FC– élőben az NSO-n!
16.00:Debreceni VSC (NB II)–BFC Siófok (NB II)– élőben az NSO-n!
17.00:Szombathelyi Haladás (NB II)–Kisvárda Master Good– élőben az NSO-n!
17.30:Ferencvárosi TC–Mol Fehérvár FC (Tv:M4 Sport)– élőben az NSO-n!

Kedden játszották
Mezőkövesd Zsóry FC–Diósgyőri VTK 2–0 (Rui Pedro 37., Vutov 42.)

A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Ferencváros/Mol Fehérvár FC–Paksi FC/Budafoki MTE
Mezőkövesd–Puskás Akadémia FC/Újpest FC
Szombathelyi Haladás (NB II)/Kisvárda–Zalaegerszegi TE FC/Budapest Honvéd
Tállya KSE (NB III)/MTK Budapest–Debreceni VSC (NB II)/BFC Siófok (NB II)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik