KTE: Most rajtunk is kifogott a pályánk – Zeke az MTK-tól elszenvedett vereség után

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2023.12.03. 07:57
Igen nehéz pályaviszonyok mellett az MTK gyűjtötte be a három pontot Kecskeméten a labdarúgó NB I 15. fordulójában,  méghozzá úgy, hogy mind a három gól tizenegyesből született. A találkozó után a kecskemétiek játékosával, Zeke Márióval beszélgetett az NSO Tv stábja, aki főszereplője volt az MTK második büntetőjének.

Zeke Márió csalódottan értékelt a vereség után.

„Itthon szerettük volna tartani a három pontot. Számítottunk rá, hogy hasonlóképpen fog kinézni a pálya, erre készültünk is. Meccs közben is azt éreztük, hogy ma valami hiányzott. Próbáltunk mindent ugyanúgy megtenni, még így is próbáltunk azért játszani, de ez a pálya most kicsit rajtunk is kifogott. Hiába tudtuk, hogy mire készüljünk, meg azért már játszottunk ilyen pályán, nyilván mi is focizni szerettünk volna, és ezt nehezen tette lehetővé.”

Videónkban szóba kerül, egyáltalán hogyan lehet készülni ezekre a körülményekre. Beszélgetünk az összehozott büntetőjéről; hogy rögtön utána miért cserélhette le Szabó István vezetőedző; hogy az MTK miben nőhetett föléjük, illetve Szuhodovszki Soma sérüléséről is szót ejtünk.

LABDARÚGÓ NB I
15. FORDULÓ

Kecskeméti TE–MTK Budapest 1–2 (11)
Kecskemét,Széktói Stadion. 1824 néző.Vezette:Rúsz Márton
Gólszerző:
Horváth K. (45+1. – 11-esből), ill. Antonov, (13., 60. – mind a kettőt 11-esből)

ONLINE SZÖVEGES KÖZVETÍTÉS ITT!

Legfrissebb hírek

Studer Ágnes is csatlakozott a rendőrség balesetmegelőzési kampányához – videó

Kosárlabda
16 órája

Gera Zoltán: A kapott gól egyértelműen „megütötte” a csapatot

Labdarúgó NB I
2025.05.05. 09:08

PSK: a Honvéd edzője abban bízik, hogy lesz követője Puskás Ferencnek

Minden más foci
2025.05.04. 18:15

Kapushiba is segítette a Nyíregyházát, de a KTE kétszer egyenlítve megmentett egy pontot

Labdarúgó NB I
2025.05.04. 18:00

Jön a telt házas Ferencváros–Puskás AFC aranyrangadó; már vasárnap eldőlhet a KTE kiesése

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 10:21

Belényesi Csaba: Természetesen látjuk a tabellát, de…

Labdarúgó NB I
2025.05.02. 09:40

Férfi kosárlabda NB I: 174 pontos meccsen nyert az NKA Pécs Kecskeméten

Kosárlabda
2025.04.30. 20:17

Révész Attila: Minket meg akarnak erőszakolni, de nincs elegendő magyar játékos

Labdarúgó NB I
2025.04.29. 12:48
Ezek is érdekelhetik