KTE: Megoldást kell találnunk a kialakult helyzetre – Szabó István

CSERHÁTI ANDRÁSCSERHÁTI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.01.06. 09:34
null
Szabó István (Fotó: Kovács Péter)
Szabó István, a lila-fehérek vezetőedzője lapunknak nyilatkozva beszélt hobbiról, francia énekesnőről és természetesen szóba került Szuhodovszki Soma és Szalai Gábor is, akik távoztak a KTE-től.

 

– Sikerült feltöltődnie a téli szünetben?
– Soknak tűnhet a két hét, de rövidnek éreztem – mondta lapunknak Szabó István, a Kecskeméti TE 56 éves vezetőedzője. – Június közepe óta dolgoztunk gyakorlatilag szabadnap nélkül, vagyis fél évet, ez azért embert próbáló feladat. A szusszanásnyi szünetben egy napom sem telt el úgy, hogy ne kellett volna a futballal foglalkoznom. Egyeztetni a vezetőkkel, a szakmai stáb tagjaival, edzésterveket írni, a beleki edzőtáborról beszélni, ez mind sok időt emészt fel. Még egy hét pihenő jól jött volna.

– És abban a néhány órában, amikor nem a labdarúgás került a középpontba, hogyan töltötte az időt?
– Természetesen a családdal. Van három fiunk, a legnagyobbnak köszönhetően két kisunokám is. Ők Németországban élnek, velük sajnos nem találkozhattunk, mert megbetegedtem. Ezen kívül minden rendben volt.

– A hobbijának hódolt?
– A hobbim az egészségem megőrzése, ápolása. Imádom a szaunát, Kecskeméten remek a termálvíz, szeretem az uszodát. Ilyenkor elmélkedem, gondolkodom, ez kikapcsol. Eddig ötször teljesítettem a maratoni távot, a legutóbbit ötvenévesen.

– Már nem menne?
– De, csak ebből is versenyt csináltam, harcoltam az idővel, így bántana, ha már nem tudnék úgy teljesíteni, mint évekkel ezelőtt. Figyelnem kell az egészségemre, így eldöntöttem, inkább élvezem a futást, nem versenyzek magammal. Heti három-négy alkalommal még most is elmegyek, tíz-tizenkét kilométert lefutok, hogy milyen tempóban, azt inkább hagyjuk, időnként az idősebbek is lehagynak, ez azért bántja az önérzetemet... Ha vége a munkának, és nem futok vagy szaunázok, próbálok minél több időt tölteni a családtagjaimmal, a feleségemmel, hiszen ha belegondolunk, a játékosok, az edzők éves szinten 44-45 hétvégén dolgoznak, nincsenek otthon. Nehéz tervezni, erre a legutóbbi példa, hogy a feleségemmel az egyik kedvencünk a francia énekesnő, Lara Fabian, aki Budapesten ad koncertet, s kedd estére foglaltunk le két jegyet. Azt mondtam, akkor talán nem jön közbe semmi...

– A szünetben nem nézi vissza a Kecskemét őszi meccseit?
– Nincs rá szükség, mert mindig megnézem a mérkőzés után közvetlenül. A videóelemzőnkkel beszélgetünk, statisztikákat elemzünk. Amúgy is jellemző rám, hogy rengeteg összecsapást megnézek, természetesnek tartom, hogy minden NB I-es mérkőzést látok, nem csak az összefoglalókat. Más kérdés, hogy nem könnyű úgy leülni a tévé elé, hogy például az Újpest elleni idegenbeli 5–3-as bajnoki kockáit kell újra végignéznem – már öt nulla is állt az eredményjelzőn... Amikor az ember tudja, most következik a hiba, és kapott gól a vége – kemény, de kötelező feladat, megpróbálunk tanulni belőle.

– A legutóbbi, Debrecen elleni bajnokit viszont örömmel pörgethette vissza...
– Értem a célzást... Láttam, hogy a fiam, Bence mennyit tett azért, hogy a comb­műtétje után visszatérjen. A Loki ellen nem akartam a 75. percben pályára küldeni, ám nem volt más esélyem, mert bár mentünk előre, harcoltunk, szükségünk volt egy kreatív emberre, aki váratlant húz. Bence öt perccel később egyenlített, amivel pontot szereztünk. Megkönnyeztem ezt a pillanatot, mert valóban rengeteget melózott azért, hogy négy és fél hónap után újra pályára léphessen.

– Milyen érzéssel gondol vissza az elmúlt hónapokra? Mert nemcsak Banó-Szabó Bence, hanem Nagy Krisztián és Nikitscher Tamás is kidőlt a sorból, ráadásul a nyáron visszatért a kecskeméti kölcsönből a Ferencvároshoz az előző, ezüstéremmel záruló idény házi gólkirálya, a nyolcgólos Katona Bálint.
– Jelentős kihívás várt ránk, mert a nemzetközi kupában is helyt kellett állnunk a Riga ellen. Akkor nem akartam erről beszélni, de fél év múltán talán már nem gond: nehézséget okozott a kieső futballisták pótlása, ennek ismeretében jónak értékelem a megszerzett huszonegy pontot. Hullámvasúton ültünk, mert jól kezdtük a bajnokságot, aztán gödörbe kerültünk, ám tudjuk, ahol sikerek, ott időnként kudarcok is előfordulnak. Ekkor is józanul gondolkodott mindenki a klubnál, pániknak jelét sem lehetett érzékelni, ez jó érzéssel tölti el a lelkem. Akkor sem hangoskodtunk, amikor ezüstérmet szereztünk, és a nehezebb periódusban sem mondtuk, hogy milyen rosszak vagyunk. Együtt másztunk ki a gödörből, megmutattuk, milyen erős a csapategység. Ráadásul még a Magyar Kupában is állunk, februárban a Veszprém ellen juthatunk be a nyolc közé. Azt is pozitívumként könyvelem el, hogy három futballistát adtunk a magyar válogatottnak, Horváth Krisztofert, Szalai Gábort és Szuhodovszki Somát.

– Utóbbi már a Debrecent erősíti, decemberben szerződött a Lokihoz.
– Vele különleges a kapcsolatom. Két és fél éve abba akarta hagyni a labdarúgást, ám miattam eljött Kecskemétre. Nem volt jó állapotban, de meghálálta a bizalmat: tudtam, a rúgótechnikája átlagon felüli, elképesztő meglátásai vannak a pályán. A búcsú megható volt, sok siket kívántunk egymásnak, ám az élet megy tovább, nekünk már az a feladatunk, hogy nélküle dolgozzuk ki a legjobb taktikát, stratégiát. Pótolhatatlan ember nincs, meglátjuk, mire megyünk nélküle.

– Érkezik valaki a helyére?
– Jó kérdés, egyelőre nem tudjuk. Tóth Ákos sportigazgatóval folyamatosan egyeztetünk, de ilyenkor nem könnyű jó játékost szerződtetni.

– Friss hír, hogy Szalai Gábor is búcsúzik, Svájcban folytatja pályafutását.
– Gabit kiskora óta ismerem, öröm volt vele dolgozni, sok sikert kívánok neki a továbbiakban is. Hirtelen jött a lehetőség neki és nekünk is. Megoldást kell találnunk a kialakult helyzetre, ezért a klubvezérkar – Tóth Ákossal az élen – mindent meg is tesz.

– Ön marad? Folyamatos csábításról hallani más kluboktól.
– Jövő nyárig érvényes a megállapodásom, szeretek itt dolgozni. Meglátjuk, mit hoz a jövő.

– Ha előremegyünk az időben csaknem öt hónapot, az idény végéig, mivel lenne elégedett?
– Első a csapat: a KTE magabiztosan maradjon bent. De az egyéni célok elérése is fontos, ezért azt kívánom, Horváth Krisztofer és Szalai Gábor is kerüljön be az Eb-keretbe. Ha ez megvalósul, elégedett leszek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik