Kaposvár: Prukner a héten újra a Rákóczi edzője lehet

Vágólapra másolva!
2012.06.04. 11:25
Címkék
A jelölt már ismert, ám egyelőre csak Illés János tudja, a nyártól ki irányítja a Kaposvári Rákóczit. A klub ügyvezetője a héten megnevezi Sisa Tibor utódját, sőt elmondta, egyetlen játékost sem küldenek el, mi több, a ghánai és szenegáli kölcsönjátékosokat is megtartaná. A keret véglegesítése azonban az új szakember feladata.

„A hét közepén a közvélemény is megismerheti, kire esett a választásunk – mondta Illés János a Nemzeti Sportnak. – Terveim szerint néhány napon belül véglegesen eldől, ki irányítja az ősztől a csapatot, de legrosszabb esetben is csak az igények részletezése marad hátra. Magyar szakemberről van szó, de egyelőre többet nem árulnék el.”

A Nemzeti Sport felvetésére, hogy Prukner László visszatér-e a Rákóczihoz, az ügyvezető csak annyit mondott, a korábban huszonöt évig a csapatnál dolgozó szakember kaposvári, a városban mindenki ismeri és tiszteli, de ha válaszolna a kérdésre, ismertté tenné a klub tárgyalási pozícióját. A sokat sejtető válaszhoz részünkről Horváth Miklós egyesületi elnök 2010-es kijelentésével egészíthetjük ki, aki a „Lesz még Prukner a Rákóczi vezetőedzője” nyilatkozatot azt követően tette, hogy a szakember a Ferencvároshoz szerződött.

„Ugyancsak a heti feladataink közé tartozik, hogy felvegyük a kapcsolatot a luganói vezetőkkel. Szeretnénk, hogy a két légiós (a ghánai Aaron Addo Dankwah és a szenegáli Bara Mamadou Ndiaye Bebeto) végleg a Rákóczi játékosa legyen, de a kölcsönszerződés meghosszabbításától sem zárkózunk el. Külföldi labdarúgókat egyébiránt biztosan nem igazolunk a nyáron, mert a magyar fiatalok is bizonyítottak a bajnokságban. Nem volt nyugodt szezonunk, mert bár éreztem a stabilitást a csapatban, a rengeteg döntetlen miatt a kiesés szélére sodródtunk. A kevés vereséggel azonban jelezték a játékosok, nem lehet baj a bennmaradással.”

Legfrissebb hírek

Megműtötték a Paks válogatott játékosát

Európa-liga
11 perce

Pethő Ákosnak csak egy meccs miatt van hiányérzete

Kosárlabda
25 perce

Vécsei Bálint: Már jó néhány ilyen meccsen játszottam, nem ijedek meg senkitől

Európa-liga
42 perce

Nemet mondott Szaúd-Arábiára Rodrygo; a PL-ből igazolna csatárt a Roma – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
55 perce

Veretlenül zárta a csoportkört a férfiválogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
1 órája

Nem tudott leszállni a Real Madrid gépe, törölték a klubvilágbajnoki elődöntő előtti sajtótájékoztatót

Klub-vb
1 órája

Puskás cifra replikája és a mémmé vált Bajner-interjú legtöbbet idézett mondata – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
1 órája

Gellér László: A Kékszalag mindenkié!

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik