FTC: Szpirovszki távozott, Izraelben folytatja – sajtóhír

2019.09.06. 15:24
null
Szpirovszki két évig volt a zöld-fehérek játékosa (Fotó: Szabó Miklós)
Az izraeli One értesülései szerint a Hapoel Tel-Aviv két évre szóló szerződést kötött a Ferencvárostól távozó Sztefan Szpirovszkival, aki az izraeli klubnál első évében 150 ezer, második évében 165 ezer eurót keres majd.

 

Szpirovszki 2017 augusztusában érkezett a Ferencvároshoz, és hamar alapemberré vált, ám tavaly novemberben súlyos sérülést szenvedett, és azóta csak egyszer, augusztus végén a Puskás Akadémiától elszenvedett 4–1-es vereség alkalmával lépett pályára.

A jelek szerint ez azt is jelenti, hogy a 29 éves északmacedóngóllal búcsúzik a zöld-fehérektől, hiszen a felcsúti mérkőzésen ő szerezte csapata egyetlen találatát.

A One értesülései szerint az északmacedón válogatottal tegnap este éppen Izrael ellen Beer Sevában ikszelő Szpirovszki kedden máris visszatér az országba, miután a nemzeti csapattal lejátszotta a Lettország elleni Eb-selejtezőt.

A Ferencváros átigazolásokról szóló sajtóhíreket nem kommentál.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Franck Boli
(elefántcsontparti, Stabaek – Norvégia), Eldar Civic (bosnyák, Sparta Praha – Csehország), Gróf Dávid (Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként), Michal Skvarka (szlovák, MSK Zilina – Szlovákia), Szécsi Gergő (Balmazújváros)
Kölcsönbe érkezők: Danilo Ihnatenko
(ukrán, Sahtar Doneck, legutóbb kölcsönben FK Mariupol – Ukrajna), Olekszandr Zubkov (ukrán, Sahtar Doneck, legutóbb kölcsönben FK Mariupol – Ukrajna)
Kölcsönből visszatérők:
Csernik Kornél (Soroksár SC), Priskin Tamás (Haladás)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Pócsik Botond, Szabó Richárd
Kiszemeltek: –
Távozók: Böde Dániel (Paks), Fernando Gorriarán (uruguayi, Santos Laguna – Mexikó), Holczer Ádám (Paks), Julian Koch (német, VfL Hörde – Németország), Könczey Márk (Kelen SC), Kundrák Norbert (soroksári kölcsön után Debreceni VSC), Rui Pedro (portugál, szombathelyi kölcsön után Diósgyőri VTK), Sztefan Szpirovszki (északmacedón, Hapoel Tel-Aviv – Izrael)
Kölcsönbe távozók: Dejan Georgijevics (szerb, Partizan Beograd-kölcsön után Irtis Pavlodar – Kazahsztán), Davide Lanzafame (olasz, Budapest Honvéd), Silye Erik (Mezőkövesd – ismét), Takács Zsombor (Soroksár SC). Kooperációs kölcsön (Soroksár SC): Csonka András, Pócsik Botond, Varga Ádám
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Ivan Petrjak
(ukrán, Sahtar Doneck – Ukrajna, onnan Fehérvár)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Makacs sérülése a múlté, játékba lendült Habib Maiga

Labdarúgó NB I
3 órája

Jön a Milan–Ferencváros meccs! Ötven év után nyerhetne ismét magyar csapat a San Siróban

Európa-liga
21 órája

Galéria: gólt sem szerzett a Paks a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 21:15

Osztrák hokiliga: öt góllal kikapott a Volán, ráadásban nyert az FTC

Jégkorong
2026.11.01. 19:54

Yusuf és Zachariassen gólja döntött, az FTC a Paks legyőzésével hangolt a Milan elleni El-csatára

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 17:53

A Paks kapusa felkészült arra is, hogy „megsorozzák” a ferencvárosiak

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 09:29

Csalódott ferencvárosiak, boldog győriek a szuperrangadó végén

Kézilabda
2026.10.31. 18:32

Megdől a Rebrov-éra veretlenségi csúcsa, vagy a Paks lesz az első négyszeres nyertes a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.10.31. 10:33