FTC: Szerencsére a Fradinál ezzel nincs gond – Blazic

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2021.07.26. 09:44
null
A szlovén Miha Blazic (jobbra) kemény védő, és ha kell, a támadásépítésbe is besegít (Fotó: Árvai Károly)
Miha Blazic a hosszú indítások mestere, az FTC szlovén válogatott védője szerint a Zalgiris otthonában is ők az esélyesek.

 

Miha Blazic nem hiányozhat a pályáról. Megszokhattuk már, a Ferencváros 28 esztendős belső védője csak a legritkább esetben hagy ki mérkőzést, és a jelek szerint Peter Stöger vezetőedzőnél sem lesz ez másként. A zöld-fehérek három idei tétmérkőzését Miha Blazic egyaránt végigjátszotta, a koszovói Prishtina elleni két találkozón (3–0, 3–1), illetve a Vilnius elleni (2–0) budapesti összecsapáson is az első perctől az utolsóig pályán volt. Nem újdonság ez a játékosnak, és erőnlétileg is jól bírja a gyűrődést.

„Elégedettek lehetünk az idei három mérkőzésünkkel – mondta lapunknak Miha Blazic.– A magam részéről azért is örülök, mert kétszer hazai környezetben, szurkolók előtt léphettünk pályára, az elmúlt hónapok után ezt is fokozottan értékeli az ember. Egészen más így kimenni a bemelegítéshez, mintha síri csend lenne a stadionban.”

A szlovén válogatott futballista szerint a Prishtina elleni 6–1-es összesítéssel záruló párharc esetében nem volt kérdés, melyik együttes a jobb csapat. A Ferencvárosnak immár van némi tapasztalata a Bajnokok Ligájában, és ez a selejtező kezdeti szakaszában is rendkívül sokat jelent.

„Már az első selejtezőkörökben sem mehet biztosra az ember – folytatta a hátvéd. – Láthattuk, más csapatok igencsak megszenvedtek az esélytelenebb együttesek ellen, szerencsére mi magabiztosan vettük az első akadályt.”

A litván Vilnius elleni második lépcsőfok nem lesz ennyire könnyű, bár a zöld-fehérek magabiztosan hozták le a budapesti összecsapást, a visszavágón (is) teljes koncentrációra lesz szükség. Ha a találkozó hajrájában Myrto Uzuni belövi a büntetőt, már az első mérkőzésen eldőlhetett volna a párharc, így azonban a litvánok aligha adják fel.

„Sok helyzetünk, lehetőségünk volt, több góllal győzhettünk volna, és itt nem csak a tizenegyesre gondolok – mondta Miha Blazic. – Az elrontott büntető benne van a játékban. De a lényeg, hogy jól játszottunk, jobban, mint a Prishtina ellen. Szerintem ez legalább olyan fontos, mint az eredmény, hiszen azt mutatja, ennyi idő alatt is léptünk előre. A párharcot még nem zártuk le, a munka második fele hátravan még. A házi feladatot Vilniusban kell befejeznünk.”

A szlovén védő nem csak a ferencvárosi kapu előterében tisztogat remekül, gyakran a támadásokból is kiveszi a részét. Erőssége, amikor meglódul a labdával és a felezővonal közeléből mesteri indítással hozza helyzetbe társait. Ilyen szituációt követően lőtt kapufát a Vilnius ellen Myrto Uzuni, a hátvéd szerint ezek a passzok csak akkor működnek, ha csukott szemmel is tudja, társai hova, melyik irányba indulnak be.

„Fiatalon is szerettem ezeket az indításokat. Annak idején Szlovéniában is erőltettem őket, és itt, a Ferencvárosban sincs ez másként. Ehhez azonban az kell, hogy jól ismerjem a csapattársaimat, egy-egy mozdulatukból tudjam, melyik irányba indulnak meg. Szerencsére a Fradinál ezzel nincs gond, a csapattársakkal remekül érezzük egymás mozgását.”

Miha Blazic azon futballisták közé tartozik, aki a nyári szünetben több időt tölthetett pihenéssel. A játékos előbb Dubaiba utazott a barátnőjével lazítani, majd otthon, Szlovéniában pihent.

„Elég időm volt pihenni, kikapcsolódni. Mentálisan és fizikailag is frissen vártam a felkészülés kezdetét. Sok időt töltöttem Szlovéniában, meglátogattuk a barátnőm családját is. Szeretjük az aktív pihenést, ha nem esett éppen az eső, sokat jártunk a hegyekben, nagyokat sétáltunk, kirándultunk. Természetesen a szlovén tengerpartra is lementünk, hiszen közel van hozzánk.”

A Ferencváros kedden 19 órától játszik a litván bajnok FK Zalgiris Vilnius otthonában, ha a 2–0-ra megnyert első mérkőzés után sikerrel veszi az akadályt, a Bajnokok Ligája következő körében a cseh Slavia Praha vár a zöld-fehérekre.

Az eddigiek alapján biztosra vehetjük, Miha Blazic ott lesz a kezdőcsapatban.

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, VISSZAVÁGÓ
Kedd

19.00: FK Zalgiris Vilnius (litván)–Ferencváros, Vilnius (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Az első meccsen: 0–2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik