Fehérvár: Nagy lehetőségnek tartom, hogy itt dolgozhatok – Bartosz Grzelak

Vágólapra másolva!
2023.03.15. 18:03
null
Bartosz Grzelak új környezetben szerette volna kipróbálni magát (Fotó:<a href="https://www.molfehervarfc.hu/2023/03/15/bartosz-grzelak-oriasi-potencialt-latok-a-klubban-.html" target="_blank"> molfehervarfc.hu</a>)
Mint ismert, Bartosz Grzelak lett a labdarúgó NB I-ben szereplő Mol Fehérvár vezetőedzője. A svéd tréner – aki korábban az AIK-nál dolgozott – a székesfehérvári klub honlapjának adott interjút, ebben az edzői filozófiájáról és játékoskarrierjéről is beszélt.

 

„Nem voltam rossz játékos, elég tehetségem volt ahhoz, hogy meghívjanak az utánpótlás-válogatottakba is, de nem tudtam megtenni az utolsó lépést, amely ahhoz kellett volna, hogy magas szinten játszó profi labdarúgó legyek – kezdte Bartosz Grzelak. – Hamar eldöntöttem, hogy inkább edzőként szeretnék dolgozni, a stockholmi testnevelési egyetemen vezetéselméletet tanultam, majd 28 évesen játékos-edzőként kezdtem dolgozni alacsonyabbosztályban. Amikor feljutottunk a negyedosztályból a harmadosztályba, előléptettek az IK Frejvezetőedzőjének, és sikerült feljutnunk a másodosztályba is, amikor már sportigazgatóként is dolgoztam a klubnál. Itt tanultam meg az edzői szakma alapjait, innen hívott az AIK másodedzőnek. 2018-ban svéd bajnokok lettünk, majd az U21-es válogatott mellett nemzetközi tapasztalatot is szereztem. 2020-ban aztán az AIK nehéz helyzetbe került, felkértek vezetőedzőnek, örömmel vállaltam, és a 24 hónapból 22 remekül alakult. A végén nem minden úgy sikerült, ahogyan terveztem, de az ilyen időszakokból is sokat lehet tanulni. Most pedig itt vagyok Fehérváron, és ahogy az aláíráskor is fogalmaztam, nagyon várom már, hogy a csapattal együtt dolgozhassak egy ilyen nagy klubnál.

A svéd vezetőedző támadó felfogásúnak tartja magát, emellett pedig elvárja, hogy a futballistái keményen hajtsanak a pályán. Elsősorban a pozíciós játékot igazítaná a támadások során, ugyanakkor azt is kiemelte, hogy ez nem mehet a védekezés rovására.

A Mol Fehérvár szombaton a Budapest Honvédot fogadja hazai pályán, és Grzelak már erre a találkozóra készül: „Szeretném, hogy az eddiginél több játékosunk vegyen részt a támadójátékban. Ennek elérésére vannak különböző eszközeink rövid idő alatt is. Emellett szeretném, ha szombatra kompaktabb lenne a csapat védekezése is, így dolgoznunk kell a stabil védekezés kialakításán is. Ezek nyilván alapdolgok, de ezekkel kezdünk, később majd erre lehet tovább építkezni”.

A szakember azt is elárulta, hogy óriási potenciált lát a klubban, ezért is sikerült hamar megegyeznie a vezetőséggel: „Természetesen látom, hogy most, ebben a pillanatban nehéz helyzetben van a csapat, de a hagyományok és a jövőkép miatt nagy lehetőségnek tartom, hogy itt dolgozhatok. Amikor személyesen találkoztam Juhász Rolanddal és Szabó Bencével, meggyőződtem arról, hogy ők olyan személyiségek, akikkel jól tudok majd együttműködni. Emellett egy ideje szerettem volna kipróbálni magam egy új környezetben, úgy érzem, hogy ehhez az előbb említett okok miatt a Vidi a legjobb választás számomra.”

NB I-ES EDZŐVÁLTÁSOK A 2022–2023-AS IDÉNY KÖZBEN
2022. 08. 31.
DVSC
Joao Janeirohelyett ideiglenesenDombi Tibor
2022. 09. 06.
Vasas
Kuttor AttilahelyettKondás Elemér
2022. 09. 06.
Mezőkövesd
Supka AttilahelyettKuttor Attila(szept. 14-én nevezték ki)
2022. 09. 21.
DVSC
Dombi TiborhelyettSzrdjan Blagojevics
2022. 10. 17.
Mol Fehérvár FC
Michael BorishelyettHuszti Szabolcs
2022. 10. 24.
Budapest Honvéd
Thomas CourtshelyettDean Klafuric
2023. 02. 13.
Paksi FC
Waltner RóberthelyettBognár György
2023. 03. 15.Mol Fehérvár FCHuszti SzabolcshelyettBartosz Grzelak
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC2315 5 347–19+2850
2. Kecskeméti TE23 912 233–22+1139
3. Debreceni VSC23 9 7 738–34 +434
4. Puskás Akadémia23 8 9 629–29 033
5. Paksi FC23 9 5 940–38 +232
6. Kisvárda23 8 8 734–37 –332
7. Mezőkövesd23 7 7 924–29 –528
8. Zalaegerszegi TE23 7 61028–28 027
9. Újpest FC23 7 61028–38–1027
10. Budapest Honvéd23 6 71026–36–1025
11. Mol Fehérvár23 6 61128–34 –624
12. Vasas FC23 3101017–28–1119

NB I
24. FORDULÓ

19.45:Mol Fehérvár FC–Budapest Honvéd (Tv:M4 Sport)– élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik