MK: Hittem abban, hogy sikerül, és így is történt – Stopira

Vágólapra másolva!
2021.02.26. 08:54
null
Hatalmas feszültség dolgozott Stopirában, aki az öngólja után kettőzött akarással küzdött a Fradi ellen (Fotó: Árvai Károly)
A balszerencsés öngól után a Mol Fehérvár FC hátvédje csak azt hajtogatta magában, hogy a Ferencváros kapujába is be kell találnia a Magyar Kupában.

 

– Mind a két gól szép volt…
– Ha engem kérdez, nekem a második jobban tetszett… – vette a lapot mosolyogva a Ferencváros–Mol Fehérvár Magyar Kupa-nyolcaddöntőben (1–2) előbb öngólt vétő, majd győztes gólt fejelő Stopira. – Jól kezdtük a mérkőzést, hamar megszereztük a vezetést, kár, hogy öt perccel később már egyenlő volt az állás. Ehhez kellett a balszerencsés mozdulatom, aminek következtében a saját kapunkba fejeltem a labdát. Abban a pillanatban borzasztó érzés kerített hatalmába, de nem sokkal később már csak az lebegett a szemem előtt, hogy kijavítsam a hibámat. Igyekeztem mentálisan erős maradni, azt hajtogattam magamban, hogy mindenáron gólt kell szereznem a Fradi ellen. Szentül hittem abban, hogy sikerül, és lám, így is történt. Eláruljam, mi kellett még ehhez?

– Hangya Szilveszter remek beadása?
– Az is. No meg az, hogy a társaim végig mellettem voltak. Az öngól után mást nem hallottam, mint hogy fel a fejjel, Stopi, gyerünk tovább! Nehéz időszak van mögöttünk, tisztában voltunk azzal, hogy csak akkor győzhetjük le a Ferencvárost, ha összekapaszkodunk. Erősek voltunk, egymást támogattuk, ennek is köszönhető, hogy az FTC kapuját is be tudtam venni.

A másik arc
Igazi vezér volt. Nikolics Nemanja január 30. óta először volt kezdő a Vidiben, és ha már megkapta a lehetőséget, élt vele. „Nem titok, a meccs előtt nem voltunk jó passzban, személy szerint én is nehéz hónapokat éltem meg – idézte a molfehervarfc.hu az első gólt szerző csapatkapitányt. – Bármivel próbálkoztunk, nem jöttek az eredmények, a tabellán sem ott állunk, ahol terveztük. Tudtuk, a Ferencváros elleni kupameccs vízválasztó lehet – ha nyerünk, visszatérhet a hitünk és az önbizalmunk. Eddigi pályafutásom során sok öltözőben megfordultam már, ez az egyik legjobb. Értem ezalatt, hogy jó emberek alkotják a csapatot, talán már túl jók. Éppen ezért mondtam azt a mérkőzés előtt, hogy most a másik arcunkat kell mutatnunk, mert az életben nem biztos, hogy csak a jó fiúk nyernek! Még azzal sincs baj, ha a játék hevében valaki összeveszik a társával a pályán, ami ott történik, úgyis ott marad. Szóval, úgy mentünk neki a meccsnek, hogy üzenni akartunk: itt vagyunk, számolni kell velünk! Mindenki megtette a magáét, büszke vagyok a srácokra! A győzelem lendületet adhat, immár rajtunk múlik, mit hoz számunkra a folytatás. A bajnoki cím megszerzésére sajnos nincs reális esélyünk, a második helyre viszont mindenképpen szeretnénk visszakapaszkodni. A Magyar Kupában pedig harcolunk tovább, hogy a sorozat végén a magasba emelhessük a serleget!”

– A gól után készült felvételek arról árulkodtak, hatalmas kő esett le a szívéről.
– Nem csak az enyémről… Amit az elmúlt időszakban elértünk, arra nem lehettünk büszkék. Iszonyú volt megélni, hogy semmi sem sikerül úgy, ahogy szeretnénk. Holott próbáltuk a legjobbat kihozni magunkból, de valamiért nem jött össze. A szerdai összecsapás előtt mégis meg voltam győződve arról, hogy még idegenben is legyőzhetjük a zöld-fehéreket. Úgy tartják, a bajban ismerszik meg az ember igazán, nos, kiderült, hogy a Fehérvár keretét csupa jó ember alkotja. Azzal, hogy összefogtunk, erősebbé váltunk. Áradt belőlünk a bátorság, űztük-hajtottuk egymást, bizonyítottuk, hogy akkor sem adjuk fel, ha sokan leírnak minket. Az a szenvedély jellemzett bennünket, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki legyőzze a Ferencvárost.

– Az FTC vezetőedzője, Szerhij Rebrov úgy látta, a Fehérvár jobban akarta a győzelmet. Így volt?
– Azt nem gondolom, hogy ellenfelünk kevésbé akart volna nyerni, mint mi, de annyit kijelenthetek, hogy többet tettünk a továbbjutásért. Amivel a Ferencváros fölé kerekedtünk, az a már említett szenvedély volt. Kellőképpen elszántak, fegyelmezettek és szervezettek voltunk ahhoz, hogy győzzünk. Mindemellett időnként jól is futballoztunk. A ferencvárosiakkal játszani mindig különleges, van, hogy ők jönnek ki jobban a párharcból, van, hogy mi, remélem, senki sem haragszik meg rám, ha azt mondom, ezúttal megérdemelten nyertünk.

– A negyeddöntőben a Budafokkal találkoznak. Könnyebb meccsre számít?
– Cseppet sem! Nem úgy tekintek arra a mérkőzésre mint egy negyeddöntőre – hanem mint egy döntőre! Innentől fogva minden hátralévő összecsapásunk fináléval ér fel. A bajnokságban éppúgy, mint a Magyar Kupában. Amíg matematikai esélyünk van arra, hogy megelőzzük a tabellán az FTC-t, addig azért küzdünk, ha eldől, hogy nem lehetünk elsők, megcélozzuk a második helyet. Persze a Vidinek normál esetben mindig az aranyéremért kellene csatáznia, de legalább a kupasorozatban megragadtuk az utolsó szalmaszálat. S ha már megragadtuk, nem akarjuk elereszteni a döntő lefújásáig.

– Eddig két bajnoki címet nyert a Fehérvárral, Magyar Kupa-győztes csapatnak egyszer volt tagja. Vajon az idény végére kettő-kettőre módosul az „állás”?
– Ebben ugyanúgy hiszek, ahogy abban hittem, hogy az öngólomat jóvá tudom tenni egy másik góllal. S ha az sikerült…

MOL MAGYAR KUPA
NYOLCADDÖNTŐ
FERENCVÁROS–MOL FEHÉRVÁR FC 1–2 (1–2)
Budapest,
Groupama Aréna,zárt kapuk mögött.Vezette:Bognár T. (Szalai B., Szert)
FTC:Dibusz – Botka (Lovrencsics G., 63.), Blazic, Mmaee, Civic – Haratin (Sigér D., 76.), Laidouni – Zubkov (Haraisvili, 76.), Nguen (Mak, 85.), Uzuni – Boli.Vezetőedző:Szerhij Rebrov
Mol Fehérvár:Kovács D. – Nego, Muszliu, Stopira, Fiola, Hangya – Bamgboye, Alef, Petrjak (Bolla, 77.) – Zivzivadze (Rus, 90+2.), Nikolics (Rúben Pinto, 84.).Mb. vezetőedző:Szalai Tamás
Gólszerző:Stopira (13. – öngól), ill. Nikolics (8. – 11-esből), Stopira (40.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik