Fehérvár: A labda elé tettem a lábam, így eltalálta – Schön a 70. mp-ben kiharcolt büntetőről

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2023.05.21. 07:08
A Mol Fehérvár FC 3–0-ra megverte odahaza a Zalaegerszeget a labdarúgó NB I 32. fordulójában, így tovább harcol még a bennmaradásért. A találkozó után a 70. másodpercben büntetőt kiharcoló Schön Szabolccsal beszélgetett az NSO Tv stábja.

Schön Szabolcsot arra kértük, mesélje el, hogyan harcolta ki a büntetőt a 70. másodpercben.

„Makarenkótól kaptam egy hosszú indítást a két védő közé, a védők mögé. Igazából hosszabban toltam meg egy kicsikét a labdát, számítottam rá, hogy a védő csúszhat, tényleg csúszott, és oda tudtam tenni a jobb lábamat a labda mellé, így nem a labdát találta el, hanem a jobb lábamat. Így sikerült kiharcolnom a büntetőt.”

Videónkban elmeséli, mit jelentett a meccsnek a korai 11-es, illetve válaszol arra a kérdésre, hogy most játszottak-e a legjobban tavasszal. Kiderül, milyen állapotban voltak a játékosok a Puskás Akadémia elleni vereség után, szóba kerül az utolsó forduló, illetve a szurkolók is, akik hosszú idő után ezúttal biztatták őket a találkozó után. Arról is beszél, hogy mit jelenthet számára ez a meccs a válogatott szempontjából.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

LABDARÚGÓ NB I
32. FORDULÓ
Mol Fehérvár FC–ZTE FC 3–0 (Kodro 3., 49. – az elsőt 11-esből, Lirim M. Kastrati 39.)
Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó, 6237 néző. Vezette: Pintér Cs.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik