DVTK: A keret megerősítésén, nem a bővítésén dolgozunk – Benczés

2020.01.03. 12:18
Benczés Miklós, a labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK sportigazgatója a várható erősítésekről ejtett néhány szót a boon.hu-nak.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei hírportál úgy tudja, hogy a Diósgyőr a hétvégén újabb játékost szerződtethet. Ezt az értesülést Benczés nem kívánta kommentálni, ám elmondta, hogy a klub tárgyalásban áll néhány futballistával.

„A keretet megerősítésén, nem pedig a bővítésén dolgozunk, amit azt jelenti, hogy ha új labdarúgót szerződtetünk, akkor lesz olyan, akit elengedünk. Azt hiszem nem mondok azzal újat, hogy a csapat vezetőedzője, Feczkó Tamás a keret több tagjával is közölte az előző idény végén, hogy nem tud az első csapatnál számukra megfelelő számú játékpercet biztosítani. Ezeknek a labdarúgóknak nem csak a menedzsereik, illetve saját maguk, hanem mi is próbálunk új klubot találni” – idézi a boon.hu a szakembert, hozzátéve, négyen tartoznak ebbe kategóriába.

A portál Zsolnai Richárdot, Tóth Barnabást, a szintén középpályás Szabó Bencét, valamint a gárda saját nevelésű játékosát, Bacsa Patrikot említi meg.

A DIÓSGYŐRI VTKTÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete:január 3.
Edzőtábor:január 9–19., Ciprus
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 18., szombat, 17.00:
Górnik Zabrze (lengyel)–DVTK, Cipruson

Legfrissebb hírek

Két gól az NB II-es pótláson, csak egy ponttal gazdagodott a Diósgyőr

Labdarúgó NB II
2026.10.13. 19:52

Női kézi: Győri-Lukács és Márton Gréta is visszatért a válogatott keretébe

Kézilabda
2026.10.13. 15:15

A DVTK két, a Vidi három góllal nyert; Myke Ramos triplázott, Ádám Martin is betalált – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 19:00

Két pontos távoli lövés döntött, nyert a Diósgyőr Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:45

Gróf Dávid: A futball még mindig a szerelmem

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 09:04

Súlyos sérülést szenvedett az NB II-es DVTK védője – sajtóhír

Labdarúgó NB II
2026.10.07. 23:08

Felkészülés: Argentína hetet vágott a meccsre éppen csak odaérő Burkina Fasónak

Minden más foci
2026.10.04. 10:14

Felkészülés: döntetlen az Újpest és a Vidi meccsén, ikszelt az ETO is

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 16:37