Csongvai nem csodálkozik az újpesti szurkolók dühén; hatalmas utat tett meg a KTE

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2023.02.16. 23:33
A Nemzeti Sport pénteki számából ajánljuk.

• A „megye egyből” az élvonalbeli rangadóig, avagy öt év alatt hatalmas utat járt be a Kecskeméti TE – címlapsztorinkban Filus Andor ügyvezetővel a Kunszállás, illetve a Ferencváros elleni mérkőzés között eltelt időszakról, a fiatalok esélyéről, no és arról is beszélgettünk, mi adott erőt a csapatnak a rajt előtt. A beszélgetésből az is kiderül, hogy noha az újonc az NB I-es tabella 2. helyén áll, az elsődleges cél a KTE-nél még mindig a kiesés elkerülése. Megtudhatják azt is, hogy az egyik játékos nagymamája minden győztes meccs után egy-két tálca süteményt küld a fiúknak.
• A „megye egyből” az élvonalbeli rangadóig, avagy öt év alatt hatalmas utat járt be a Kecskeméti TE –
címlapsztorinkban Filus Andor ügyvezetővel a Kunszállás, illetve a Ferencváros elleni mérkőzés között eltelt időszakról, a fiatalok esélyéről, no és arról is beszélgettünk, mi adott erőt a csapatnak a rajt előtt. A beszélgetésből az is kiderül, hogy noha az újonc az NB I-es tabella 2. helyén áll, az elsődleges cél a KTE-nél még mindig a kiesés elkerülése. Megtudhatják azt is, hogy az egyik játékos nagymamája minden győztes meccs után egy-két tálca süteményt küld a fiúknak.

• Felháborodtak az újpesti drukkerek, miután biztossá vált, két kulcsjátékos, Csongvai Áron és Katona Mátyás a rivális Mol Fehérvárhoz szerződik. Kérdés, mennyire volt nehéz meghoznia a döntést a lila-fehérek (immár korábbi) csapatkapitányának. „Sokat őrlődtem, mitévő legyek – mondta lapunknak Csongvai Áron. – Csapatkapitányként hagytam ott az Újpestet, azt a klubot, amelyben felnőttem és élvonalbeli futballistává váltam. Biztos pontnak számítottam. Megkaptam a bizonyítási lehetőséget, ezt sohasem feledem. Érzelmileg rendkívül kemény napokat tudhatok magam mögött. Nem csodálom, hogy sok újpesti szurkolótól kaptam hideget-meleget.” Csongvai beszélt arról is, milyen poszton számítanak rá új együttesében.

• Szülőanyja, majd két nevelőcsalád is eldobta, sőt a másodikban rendszeresen bántalmazták. Zsiga Melinda egy harmadik családnál végre otthonra lelt. Új szülei erőltették, hogy tanuljon, de a Testnevelési Főiskolára nem tudott bekerülni, mert sérülten, keresztszalag-szakadással ment felvételizni, így tanítóképzőt végzett a fővárosban. Jött egy lehetőség, beleszeretett a bokszba, ám jó ideje már csak kick-boxol. Sportkrém mellékletünk e heti vendége kétszeres amatőr világbajnoki bronzérmes, itthon profi kick-box bajnok és amatőr magyar bajnoki helyezett ökölvívó, amatőr magyar bajnok K1-ben.

Legfrissebb hírek

Pakson fordított és győzött a Fradi; már-már bajnokok a győri női kézisek

napilap
14 órája

A Paks főleg Varga Barnabásra figyel; Wladár: Mi vagyunk a magyar sport aranytartaléka

E-újság
2025.05.09. 23:55

Történelmi reformok előtt a magyar labdarúgás; Szűcs Kornél: A harmadosztályból is vezet út a válogatottba

E-újság
2025.05.08. 23:47

Jobban szeret a háttérben „dobolni” Damir Krznar, az Újpest vezetőedzője; Veretlenségével az aranykorszakait idézi az ETO

E-újság
2025.05.07. 23:58

Szappanos: Könnyű a Fradi ellen játszani; Kanada ellen büszkén veszítettek a hokisok

E-újság
2025.05.06. 23:55

Kuczora Csenge: Nem éreztem görcsösséget; Pécsi Ármin: A hozzáállásunk megfelelő volt

E-újság
2025.05.05. 23:30

A kiesőjelöltek képtelenek nyerni; újra NB I-es a Kisvárda

E-újság
2025.05.04. 23:45

A Fradi megőrizte előnyét a Puskással szemben; Szabó István: Szerintem szeretettel fogadnak majd Kecskeméten

E-újság
2025.05.03. 23:45
Ezek is érdekelhetik