A Paks a Poolnál és a Citynél is többet lő – NB I kontra topligák

A labdarúgó NB I-ben ősszel mérkőzésenként 3.07 gól született. Ez a szám a német Bundesligát leszámítva a többi európai topbajnokság őszi átlagánál magasabb. Az pedig, hogy egy csapat átlagosan mérkőzésenként 12.3-as lövéssel próbálkozik, még a német bajnokságot is túlszárnyalja.

Arról már a Nemzeti Sport októberi elemzésében is szóltunk, hogy a Paksi FC mérkőzésein európai, sőt világviszonylatban is kiemelkedően sok gól születik, és ez emeli a teljes bajnokság átlagát is. A Paks meccseinek akkori, 5.8-as gólátlaga azóta ugyan lecsökkent 4.59-re, de még ez is kiemelkedőnek számít. Bognár György csapata a 36 kapott gólja (meccsenként 2.12) mellett 42-t (2.47) szerzett – a legtöbb gólt kapta és a legtöbbet szerezte az NB I-ben. Apaksiak mérkőzésenként átlagosan valamivel több mint 18 alakalommal (18.2) vállalkoznak lövésre(ennek a 45 százaléka találja el a kaput: 8.2),ennél magasabb számot a topligás csapatok közül csak a német listavezető Bayern München tud felmutatni (19.4 lövés/meccs). A paksiak a meccsenkénti lövések és a kaput eltaláló lövések számában a topligákban még kiemelkedő Liverpool, Manchester City, Internazionale hármast is megelőzik, igaz, a mérkőzésenkénti gólok számában, ha kicsivel is, de a két angol gárda Ádám Martinék előtt jár.

A sok gól alapvetően közönségszórakoztató meccsekről árulkodik, viszont a játék milyenségéről, a csapatok játékfelfogásáról, stílusáról többet mond a gólok tipológiája. Az, hogy milyen típusú támadásokból születtek a találatok. Ezzel máris elérkeztünk egy nagy törésvonalhoz az európai topfutballhoz képest. Az NB I-ben ugyanis a góloknak csak a 39 százaléka született felállt védelem ellen, felépített vagy az InStat által pozíciósnak nevezett támadásból, ami a topligák átlagához (67.6) képest jóval alacsonyabb.Itthon az InStat kimutatása alapján a gólok 38 százaléka született a szaknyelvben rögzített játékhelyzetnek nevezett szituációkból – idetartoznak a szögletek, szabadrúgások, bedobások –,s 23 százaléka kontrából. Ez a statisztika annyiban összhangban van a magyar válogatott vb-selejtezős mutatóival, hogy nemzeti csapatunk ugyanannyi gólt szerzett felépített támadásból, mint rögzített helyzetből (mind a kettő 47 százalék), tehát a klubcsapataink többségéhez hasonlóan a válogatottnak sem kimondott erőssége a felállt védelem elleni játék.

Kontrából és rögzített helyzetek után is a Paks volt a legeredményesebb 17 (az összes paksi gól 40 százaléka) és 11 góllal (26.1 százalék), viszont felépített támadásokból a Ferencváros volt a legeredményesebb 17 találattal (52 százalék). Talán nem véletlen, hogy az a csapat itthon a leghatékonyabb kombinatív játékban, amely jelenleg is vezeti a tabellát és egymás után háromszor is főtáblára jutott az európai kupaporondon. Más kérdés, hogy például az Európa-liga csoportköre egészen más típusú játékot követel meg, mint az NB I, és ezzel már az El-csoportjában utolsó helyen záró Ferencvárosnak is akadt problémája. Érdekesség, hogy a pozíciós támadások százalékos megoszlásában a Zalaegerszeg még az FTC-t is megelőzte (a zalai támadások 81 százaléka volt pozíciós támadás), más kérdés, hogy a ZTE kevesebb gólt ért el ezekből az FTC-nél. Egyébként öt csapat (Gyirmót, DVSC, MTK, Paks, Honvéd) is negyven százalékban vagy nagyobb arányban szerezte a góljait rögzített helyzetből, a Debreceni VSC (30-ból 16-ot) és a Gyirmót FC Győr (17-ből 10-et) a góljainak több mint felét.

A támadójátékkal kapcsolatos, szemléletes statisztika még, hogy az NB I-es csapatok a topligás együttesekhez képest nagyobb arányban szerzik a góljaikat középen vezetett támadásból (nálunk 41 százalékban, a topligákban 34–39 százalékban). Ez azzal is jár, hogy a széleken vezetett támadásokból százalékosan kevesebb gól születik. A szélső támadások alacsonyabb hatásfoka megint csak némi magyarázattal szolgálhat arra, miért nem épít jobban a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi is a szélsőjátékra.

Bal oldali támadásból egyébként átlagosan kilenc százalékkal több gól születik, mint a jobb szélről indulók esetében. Azon az oldalon a Paks a legaktívabb (38 támadás és 3.8 kapura lövés meccsenként bal oldali támadás végén), viszont a Puskás Akadémia a legeredményesebb kilenc olyan góllal, ami bal oldali támadásból született. A másik oldalról a Ferencváros és a Kisvárda támadott a legtöbbször (meccsenként 31 alkalommal), innen a legtöbb gólt az FTC érte el (góljainak 41 százalékát).

A támadások után érdemes egy kicsit a védekezésre, azon belül is a labda elleni játékra és a labda megtartására vonatkozó adatokra figyelmet fordítani. Ami elsőre meglepő lehet, hogy a magyar mérkőzések telítve vannak a párharcokkal, a bajnokikon átlagban 159 párharc van, ennél – a topbajnokságokkal összehasonlítva – csak a Bundesligában van több (163). A csapatok labdavesztés után elég gyorsan átszerveződnek a „presszinghez”, vagyis hogy nyomást gyakoroljanak a labdát megszerző ellenfélre, ebből adódik a sok párharc és az, hogy mérkőzésenként 32 szerelési kísérlettel is próbálkoznak a csapatok (ebből átlagosan 18 a sikeres). Viszont nem igazán hatékonyak a labdavesztések utáni letámadások, az ellenfél térfelén 16 letámadásból csak hét eredményez labdaszerzést (45 százalék), amiből kilenc történik az ellenfél térfelén, a topligás átlag tíz.

A Paks például ezt kihasználva tud nagyon eredményes lenni elöl, a másik oldalról, a védekezésben viszont éppen azért is kap sok gólt, mert amikor Bognár Istvánék elveszítik a labdát, túl nagy területek nyílnak mögöttük. De említhetjük példaként a Honvédot is, amely a Paks, a Puskás Akadémia és a Fehérvár után a legtöbbet próbálkozik labdavesztést követő letámadással (meccsenként 16-szor), ám a Paks és a ZTE után a Honvéd kapta a legtöbb gólt (32) a bajnokságban. A tolnaiak vállalták fel a legtöbb párharcot is, meccsenként 194-et, de ennek több mint a felét (99) el is veszítették, ezért a vonatkozó NB I-es rangsorban csak a 10. helyen állnak, élen a Fehérvár 151/78-as (52 százalék) mérleggel.

Az NB I és a topligás csapatok közti további jelentős eltérést az adja, hogy a hazai csapatok, amellett, hogy átlagosan kevesebbet passzolnak a topligás kluboknál (456-ot, a topligások 481-et), még pontatlanabbak is (itthon 81, a topligákban 84 százalékos a passzpontosság). Ráadásul a magyar együttesek 72-szer veszítik el a labdát mérkőzésenként, a topligások 66.8-szor. A pontos passzok gyorsasága 14.4 passz percenként, ami megint csak alacsonyabb a topligás átlagnál (15.12), sőt mindegyik topliga átlagánál is. A passzstatisztikákban egyébként a francia Ligue 1 a listavezető: az összes passz számában (500), a pontos passzok számában, arányában (424, 85 százalék) és a pontos passzok gyorsaságában (15.6/perc) is vezet.

„Az NB I-es statisztikákat összegezve az állapítható meg nagy általánosságban, amit egyébként a Ferencváros nemzetközi mérkőzései és a válogatott kapcsán is levonhatunk az ősszel tanulságként, hogy hiányzik a megfelelő egyensúly a támadások és a védekezés között – foglalta össze a legfontosabb tanulságokat a Nemzeti Sportnak Kovács István, az InStat vezető elemzője. – A támadójáték intenzitását tekintve az Európában is kimagasló Paks kapta messze a legtöbb gólt a bajnokságban, míg például a Kisvárda, Puskás Akadémia kettős úgy áll a második-harmadik helyen az NB I-ben, hogy átlagosan ez a két csapat birtokolja a legkevesebbet a labdát (a Kisvárda 22:57 percet, a Puskás Akadémia 22:56 percet). Összehasonlítva az európai topbajnokságokkal, a magyar csapatok hamarabb és gyakrabban veszítik el a labdát.”

„Nemzetközi, illetve válogatott szinten az vezethet eredményre, amikor stabil védekezésből, a támadó harmadban próbáljuk megtartani a labdát és ott felépíteni a támadást – folytatta Kovács. – A Ferencváros jelenleg is a legstabilabb védelemmel rendelkezik itthon, ennek köszönheti az elsőségét az NB I-ben, jó védekezésből építkezik, nem pedig mindent a támadásra tesz fel. Ennek a kompakt védekezési rendszereknek voltak köszönhetők az FTC nemzetközi sikerei is az elmúlt években és ez működött a válogatottnál is.”

A Ferencváros példájánál maradva az elemző hozzátette, hogy ősszel az Európa-ligában megbomlott a csapat korábbi, jól működő védekezése, kevesebb labdát szerzett, kevesebb mélységi indításra volt képes és hiába próbált például ugyanannyi csatárral támadni, mint az NB I-ben, amikor összességében kevesebbet volt nála a labda, felbomlott a támadás és a védekezés közti egyensúly.

Ugyanígy a válogatott esetében is megállapítható, ahogy egy erősebb ellenféllel szemben próbáltunk többet támadni, mint ahogy Anglia ellen a Puskás Arénában, kaptunk négy gólt, szemben a londoni meccsel, amikor eleve kevesebb támadásra vállalkoztunk, és pontot tudtunk szerezni. (Az már más kérdés, hogy az angoloknál jóval gyengébb játékerőt képviselő albánok ellen sem működött itthon a támadójátékunk, és annak a meccsnek is vereség lett a vége…)

A topligákkal való összehasonlítás, a tanulságok levonása talán azért is időszerű most, mert tavasszal a Nemzetek Ligájában a válogatottra – amelyben legutóbb, a lengyelek ellen hat NB I-es játékost is pályára küldött Marco Rossi szövetségi kapitány – ismét topligás, angol, olasz és német játékosok várnak, és azokon a mérkőzéseken is kulcskérdés lesz a védekezés és a támadás közötti egyensúly megtalálása.

AZ NB I JANUÁRI FOLYTATÁSA
A 4. FORDULÓBÓL ELMARADT MÉRKŐZÉS
Január 27., csütörtök
18:30: Puskás Akadémia–Ferencváros

18. FORDULÓ
Január 29., szombat
14.30: Paksi FC–Zalaegerszegi TE FC (Tv: M4 Sport)
17.00: Debreceni VSC–Kisvárda (Tv: M4 Sport)
19.30: Budapest Honvéd–Gyirmót FC Győr (Tv: M4 Sport)
Január 30., vasárnap
13.00: Puskás Akadémia–Mol Fehérvár FC (Tv: M4 Sport)
15.15: Mezőkövesd–MTK Budapest (Tv: M4 Sport+)
20.00: Újpest FC–Ferencváros (Tv: M4 Sport)