Partnerségi megállapodást kötött a Budapest Honvéd és a Csíkszereda

R. P.R. P.
2025.02.28. 14:44
Fotó: honvedfc.hu
Partnerségi megállapodást kötött a Budapest Honvéd FC-vel az FK Csíkszereda, aminek célja a kölcsönös támogatás, tudásmegosztás és képzési lehetőségek bővítése.

 

A megállapodást Séllei Árpád, a Honvéd FC Kft. ügyvezetője és Szondy Zoltán, az FK Csíkszereda elnöke írta alá.

„A partnerség a felnőttcsapatokat és a hozzájuk tartozó utánpótlás-nevelést, vagyis a Honvéd akadémiáját és a Székelyföld Labdarúgó Akadémiát egyaránt érinti. A felek kötelezettséget vállaltak többek között arra, hogy preakadémiai és akadémiai edzőik részére szakmai tapasztalatcserét biztosítanak, kölcsönösen edzőtáborokban látják vendégül egymást, közös felkészülési mérkőzéseket szerveznek, és arra törekednek, hogy szintén kölcsönösségi alapon, évente akár több alkalommal is meghívják egymást az ifjúsági korosztályok számára szervezett tornákra. A megállapodás kitér ugyanakkor a játékoscserékre is abban az értelemben, hogy bajnoki szereplést biztosítanak egymás játékosai számára akadémiai és felnőttszinten egyaránt” írja cikkében a Budapest Honvéd.

Séllei Árpád elárulta, hogy a partnerség kialakítását a nagy Honvéd-szurkolóként ismert Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere kezdeményezte.

„Köszönjük a miniszter úrnak, hogy felhívta a figyelmünket erre a lehetőségre, segítette, hogy létrejöjjön ez a megállapodás, amelyben örömmel veszünk részt. Minden megállapodás annyit ér, amennyire tartalommal töltik meg azt a jövőben. Hiszem azt, hogy tudunk segíteni egymásnak. A Honvédnak van egy kiemelt, Magyarországon nagyon jól működő akadémiája, amely sok játékost ad a korosztályos magyar válogatottaknak. Edzői továbbképzésben tudunk segíteni a csíkszeredai akadémiának, illetve a megállapodás szerint az edzőik eljöhetnek hozzánk, s úgymond idegen környezetben tudják gyakorolni a szakmájukat, fejlődhetnek, ez biztos, hogy előnyükre válhat. Edzőtáborokat és felkészülési mérkőzéseket tudunk szervezni, illetve nemzetközi tornákon tudunk majd részt venni. Remélem, felnőttszinten is tudjuk egymást támogatni.”

A teljes cikket ide kattintva olvashatja el.

 

Legfrissebb hírek

A Vasastól is igazolhat a Csíkszereda; győzelem Szalay-duplával

Minden más foci
2026.07.02. 12:05

Szabó István: A Ferencváros és az ETO a román bajnokságban is meghatározó lenne

Légiósok
2026.07.01. 09:34

Magyar Zsolt a több játéklehetőség reményében írt alá a Csíkszeredához

Labdarúgó NB I
2026.06.26. 07:01

Közel az egyezség, az MTK-hoz igazolhat a Honvéd támadója – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.24. 11:21

A Puskás Akadémia középpályása a Csíkszeredánál folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.23. 15:37

Nagyváradról igazolt a Csíkszereda, Diósgyőrből a Sepsi

Minden más foci
2026.06.22. 18:01

Csíkszeredában sérelmezik a FCSB eljárását

Minden más foci
2026.06.21. 14:03

Szabó István a Sepsi ellen mutatkozott be a Csíkszereda kispadján

Minden más foci
2026.06.20. 13:40
Ezek is érdekelhetik