NS-infó: Brazíliába szerződik a magyar U-válogatott csatár

2025.02.22. 14:42
Barkóczi Benedek az MTK játékosaként az NB I-ben is bemutatkozott, legutóbb Kozármislenyben játszott, a tavaszi szezont pedig Brazíliában töltheti (Fotó: MTK Budapest)
A Nemzeti Sport értesülései szerint Brazíliában folytathatja pályafutását a télen az NB II-es Kozármislenytől távozó, 19 éves, U-válogatott támadó, Barkóczi Benedek.

Barkóczi Benedek a Ferencvárosban, a Puskás Akadémiában és az MTK-ban nevelkedett, 2022-ben egy meccsen az NB I-ben is beállt csereként, majd kétszer is kölcsönadták az NB II-be, Kozármislenybe. Az előző idényben nyolc meccsen egy gólt szerzett a másodosztályban, és ezt megismételte ebben az évadban is, az őszi szezonban szintén nyolc meccsen játszott és egy gólt szerzett. Januárban azonban távozott a baranyaiaktól, jelenleg szabadon igazolható.

A támadó, aki korábban szerepelt az U18-as válogatottban és gólt is szerzett a korosztályos nemzeti csapatban, a Nemzeti Sport információi szerint Brazíliában folytatja pályafutását. 

Úgy tudjuk, Barkóczi a napokban már el is utazott a dél-amerikai országba, ahol a Brasilis FC-hez szerződhet, amely az U20-as paulista állami bajnokságban szerepel. A magyar támadó (akinek az öccse, a 17 éves Barkóczi Barnabás éppen a héten mutatkozott be a Vasasban, az NB II-ben) szerződtetését a jövő hét elején jelentheti be új csapata.

A mislenyiekkel kapcsolatos további hír még, hogy két fiatal játékos csatlakozott a csapathoz: Kocsis Gergely Péter a Budapest Honvéd, míg Tóth Bence Attila a Debreceni VSC utánpótlásából érkeziett Kozármislenybe.

 

Legfrissebb hírek

Kettővel nyert a Honvéd; meglepetés Kecskeméten; megszakadt a Szeged borzasztó sorozata – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 19:00

Tovább menetel a BVSC, ezúttal Kozármislenyben tudott győzni

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 16:50

Kiütéses Vasas-siker, idegenben győzött a Csaba és a Csákvár, kettővel nyert a Vidi – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.03.08. 20:00

Gálát rendezett nőnapra a Vasas, mindkét félidőben háromszor talált a kapuba

Labdarúgó NB II
2026.03.08. 16:50

Felavatták Feleki Attila szobrát

Labdarúgó NB II
2026.03.08. 07:37

Rúgott gól nélkül maradt a Vasas; nem tudott kimászni a gödörből a Szeged – ez történt vasárnap az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.03.01. 16:52

A kihagyott büntető ellenére is nyert a Kozármisleny a Szeged ellen

Labdarúgó NB II
2026.03.01. 15:50

Zsóri Dániel: Az edző elkezdett üvöltözni velem, hogy mit képzelek magamról, szétveri a fejemet

Labdarúgó NB II
2026.02.23. 13:50
Ezek is érdekelhetik