Hivatalos képviselő nélkül maradt a Haladás futballcsapatát működtető cég

2024.07.09. 22:36
Fotó: Nemzeti Sport
A kedd délután megtartott tulajdonosi taggyűlést követően hivatalos képviselő nélkül maradt a Szombathelyi Haladás labdarúgóklubját működtető vállalat.

 

Az egyesület honlapján olvasható közlemény szerint a keddi nap volt Szántó Erzsébet ügyvezető igazgató utolsó „hivatali napja”, a taggyűlés pedig nem választott helyette új ügyvezetőt, így a cégnek jelenleg nincs hivatalos képviselője.

„Lemondott a felügyelőbizottsági tagságáról a többségi tulajdonos Haladás Marketing Kft. képviselője, Homlok Tibor is és az önkormányzat delegáltja, Unger Richard. Az Illés Akadémia delegáltja már korábban lemondott” – olvasható a haladas.hu-n.

A közleményben azt írták, a taggyűlésen egyértelművé vált, hogy a Szombathelyi Haladás Kft.-nek nincs már igazolt labdarúgója, s eldőlt az is, hogy a vállalat visszavonja az NB III-as nevezést. Ezt – mint a közleményben olvasható – „ideális esetben” a Haladás VSE vagy az Illés Akadémia kaphatná meg.

A Haladás az NB II előző idényében 14. lett, és épp bent maradt, de a Magyar Labdarúgó-szövetség fellebbviteli licencadó bizottsága nem adta meg neki a másodosztályú licencet.

Labdarúgó NB II
2024.06.25. 18:51

NB III: 62 csapat helye már biztos, indulhat a Haladás is

A szombathelyi klub a rajtengedély ellenére továbbra is problémákkal küzd.

 

 

Legfrissebb hírek

A jövő évi központi költségvetésben azonos szinten marad az MLSZ és a Hungaroring támogatása

Magyar válogatott
2026.10.31. 15:44

Az ETO fellebbez, és arányosabb büntetést kér februárig eltiltott ifjú tehetségének

Labdarúgó NB I
2026.10.30. 14:10

Két NB I-es párharc a nyolcaddöntőben, a Ferencváros ismét harmadosztályú csapatot kapott a kupában

Labdarúgó NB I
2026.10.29. 21:23

Szektorbezárásos büntetést kapott az Újpest és a Debrecen

Labdarúgó NB I
2026.10.21. 22:34

Három meccsre eltiltották az MTK középpályását

Labdarúgó NB I
2026.10.14. 20:08

Nem lehetnek magyar szurkolók a grúziai Nemzetek Ligája-mérkőzésen

Magyar válogatott
2026.10.13. 18:41

Az MLSZ jelezte: Szoboszlai nem sérülten tért vissza a Liverpoolhoz

Légiósok
2026.10.12. 11:55

Az MLSZ helyzetjelentést adott Bolla Bendegúz sérüléséről

Magyar válogatott
2026.09.29. 12:36