Gyász: elhunyt Dudar György, a Honvéd és az Újpest korábbi másodedzője

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2023.08.09. 22:53
Hatvanhatodik életévében, hosszan tartó betegség után, 2023. augusztus 4-én elhunyt a Budapest Honvéd és az Újpest NB I-es csapatának korábbi másodedzője, Dudar György – számolt be róla a Testnevelési Egyetem.

Dudar György
1988-ban labdarúgó-szakedzőként végzett a TF-en. Szakdolgozatának címe „Kiemelkedő támadó vezéregyéniségek a labdarúgásban” volt. Már az egyetemi évek alatt dolgozott az egyetem Csörsz utcai sporttelepén, és a TFSE edzőjeként is tevékenykedett. Később műszaki vezetőként több mint 20 ember munkáját irányította az egyetemen.

Dudar György neves csapatok edzőjeként dolgozott, a Budapest Honvéd utánpótlásában több mint 10 évet eltöltött, de a Fradi és az Újpest U17-es gárdáját is irányította. A kezei alól több korosztályos, illetve felnőttválogatott labdarúgó került ki. A Honvédnál és az Újpestnél egy-egy évig az NB I-es együttes másodedzői tisztségét is ellátta

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a 16-szoros országos bajnok atléta, Tóth László

Atlétika
Tegnap, 18:47

Tíz év, nélküle… – Fülöp Mártonra emlékezett édesanyja és édesapja

Magyar válogatott
Tegnap, 6:42

Menetel a Honvéd – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB II
Tegnap, 0:07

Örök nyugalomra helyezik a héten Kopeczky Lajost

Minden más foci
2025.11.11. 23:00

Gyász: elhunyt az NBA-meccsrekorder vezetőedző

Amerikai sportok
2025.11.10. 10:31

Hazai pályán botlott a Honvéd, tovább nőtt az élen álló Vasas előnye

Labdarúgó NB II
2025.11.09. 18:59

Gyász: a rangadó közben hunyt el a Szeged technikai vezetője

Kézilabda
2025.11.08. 19:39

A jobbomon foglalj helyet! – Kiss Antal publicisztikája

Magyar válogatott
2025.11.06. 23:58
Ezek is érdekelhetik