NB II: 10 mezőnyjátékosa és 3 kapusa maradt az Ajkának

Vágólapra másolva!
2022.02.06. 15:43
null
Nagy kérdés, ki léphet pályára a Kecskemét elleni mai meccsen az Ajkában (Fotó: Penovác Károly/Veszprémi Napló)<br />
Összesen 13 bevethető játékosa maradt a labdarúgó NB II-ben szereplő FC Ajkának, mivel a keret többi tagja megfertőződött a koronavírussal. A bakonyiak kérték a mai, Kecskemét elleni mérkőzés elhalasztását – ebbe a kecskemétiek belementek volna –, de az MLSZ versenyigazgatósága nem engedélyezte a meccs elnapolását, így ma pályára lép a két együttes – erről számolt be a klub honlapja.


Az FC Ajka közleményét lényegi változtatás nélkül közöljük:

„Tisztelt Szurkolóink!
A héten hihetetlen mértékben terjedt a koronavírus csapatunkon belül. Az MLSZ protokollja értelmében még a tegnapi napon is tesztelni kellett a keretünket, ami újabb 6 esetben hozott pozitív eredményt. A mai mérkőzésre 13 bevethető futballistánk maradt (10 mezőnyjátékos, 3 kapus). Érdekesség, hogy a külföldi bajnokságokban ilyen létszámmal nem kerülne megrendezésre az adott meccs (13 bevethető mezőnyjátékossal és 1 kapussal kell rendelkezne egy adott csapatnak).
Ennek tudatában kértük a találkozó elhalasztását, amibe ellenfelünk, a Kecskemét belement volna, az MLSZ versenyigazgatósága azonban a jelenleg érvényben levő határozatok figyelembevételével elutasította kérelmünket.
A döntést tudomásul vesszük és kiállunk a mérkőzésre.
Kérjük szurkolótáborunkat, hogy minél nagyobb számban jöjjenek ki a mai mérkőzésre és ismételten legyenek csapatunk 12. játékosa!”

Legfrissebb hírek

Így teljesítettek az NB I-et elhagyó légiósok (II. rész)

Labdarúgó NB I
18 órája

Jövőre befedik a kecskeméti Széktói Stadion lelátóját

Labdarúgó NB II
2025.12.25. 17:10

NS-infó: Marián Sluka lehet a Békéscsaba 1912 Előre vezetőedzője

Labdarúgó NB II
2025.12.25. 15:40

A csákvári fiataloknál nem a kor, hanem a tudás számított

Labdarúgó NB II
2025.12.22. 10:24

Menetelő Honvéd, a Vasasnál Erős szerint a szurkolók részéről nincs türelem – ez történt ősszel az NB II-ben, 3. rész

Labdarúgó NB II
2025.12.13. 10:55

Az Alba Fehérvár hosszabbításban nyert Kecskeméten

Kosárlabda
2025.12.12. 20:42

Szerződést bontott támadójával a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.12.12. 16:56

Hazai pályán remeklő újonc, sokszor pontokat hullajtó Szeged – ez történt ősszel az NB II-ben, 2. rész

Labdarúgó NB II
2025.12.11. 16:21
Ezek is érdekelhetik