NB III: Busai termeli a gólokat; Debreceni hármat vágott

K. Zs.K. Zs.
2021.09.01. 19:30
null
Ibrahima Sidibe fontos góllal segítette rangadót nyerni a DEAC-ot (Fotó: Kiss Annamarie/Hajdu-Bihari Napló)
Öt forduló, öt győzelem, hét gól – ezt mutatja a BKV Előre gólgyárosának, Busai Attilának a mérlege a labdarúgó NB III mostani idényében. A közlekedésiek szerdán hazai pályán a korábbi négy fordulóban is a kapuba találó Busai góljával 1–0-ra verték meg a Putnokot, és továbbra is százszázalékos mérleggel vezetik a Keleti csoport tabelláját. A Közép-csoport élén álló Dunaújváros 3–0-ra nyert vendége, a Cegléd ellen, és győzött a Nyugati csoport három éllovasa, a Mosonmagyaróvár, a Veszprém és a BVSC is.

 

Érdekesség, hogy a mosonmagyaróvári csapat színeiben háromszor is a kapuba talált a 2009-ben U20-as világbajnoki bronzérmet szerző védő, Debreceni András – tripláját az eddig veretlen Érd bánta.

S ha már korábbi élvonalbeli játékosoknál tartunk: Ibrahima Sidibe egy tizenegyes értékesítésével járult hozzá ahhoz, hogy a DEAC – Soltész János 90. percbeli góljával – megnyerje 3–2-re az eddig veretlen Jászberény elleni rangadót. George Menougong a Hidasnémeti első győzelméből vette ki góllal a részét; és betalált a kapuba a jelenleg Balassagyarmaton futballozó Csiki Norbert is, ám korábbi klubja, az MTK második csapata Osei Clinton duplájával fordított.

A kozármislenyi Kirchner Krisztián és a váci Mertse Ábel egyaránt mesterhármast jegyzett; előbbi csapata nagy csatában múlta felül a Honvéd akadémistáit, az eddig nyeretlen Vác pedig kiütötte a Dabas-Gyónt.

LABDARÚGÓ NB III
5. FORDULÓ

KELETI CSOPORT
Békéscsaba II–
Tállya 6–0
BKV Előre–Putnok VSE 1–0
Debreceni EAC–Jászberényi FC 3–2
Eger SE–
Törökszentmiklós 3–0
Füzesgyarmat–Debreceni VSC II 3–1
Kisvárda II–Hidasnémeti 2–4
Tiszafüred–Újpest FC II 0–1
Tiszaújváros–Diósgyőri VTK II 1–1
Hajdúszoboszló–Salgótarjáni BTC 2–1
Kazincbarcika–Sényő 3–0

A KELETI CSOPORT ÁLLÁSA
1. BKV Előre 5 5 17–2 +15 15
2. DEAC 5 4 1 16–2 +14 13
3. Kazincbarcika 5 4 1 14–2 +12 13
4. Tiszaújváros 5 3 2 10–3 +7 11
5. Hajdúszoboszló 5 3 2 8–5 +3 11
6. Kisvárda II 5 3 1 1 13–6 +7 10
7. Jászberény 5 3 1 1 11–6 +5 10
8. Eger 5 3 2 9–5 +4 9
9. Békéscsaba II 5 2 2 1 16–9 +7 8
10. Újpest II 5 2 1 2 7–8 –1 7
11. Füzesgyarmat 5 1 3 1 6–5 +1 6
12. Putnok 5 1 2 2 4–3 +1 5
13. Tiszafüred 5 1 1 3 6–9 –3 4
14. Sényő 5 1 1 3 5–10 –5 4
15. DVTK II 5 1 1 3 5–13 –8 4
16. Hidasnémeti 5 1 1 3 5–18 –13 4
17. DVSC II 5 2 3 6–12 –6 2
18. Salgótarján 5 1 4 2–13 –11 1
19. Tállya 5 1 4 1–14 –13 1
20. Törökszentmiklós 5 5 1–17 –16 0

KÖZÉP-CSOPORT
Balassagyarmat–MTK Budapest II 1–2
Dunaújváros PASE–Ceglédi VSE 3–0
ESMTK–Szekszárdi UFC 5–0
FC Dabas–Mohács 5–1
Ferencvárosi TC II–Hódmezővásárhely 1–2
Gerjen–Rákosmenti KSK 2–0
Bp. Honvéd-MFA II–Kozármisleny 2–3
Makó FC–Iváncsa 2–0
Monor–Paks II 1–0
Vác FC–Dabas-Gyón 4–0

A KÖZÉP-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Dunaújváros 5 4 1 9–3 +6 13
2. Makó 5 4 1 8–2 +6 12
3. Monor 5 4 1 8–3 +5 12
4. Kozármisleny 5 3 2 12–5 +7 11
5. Gerjen 5 3 1 1 7–4 +3 10
6. Paks II 5 3 2 10–5 +5 9
7. Honvéd II 5 3 2 9–8 +1 9
8. Hódmezővásárhely 5 3 2 7–7 0 9
9. FTC II 5 2 2 1 8–5 +3 8
10. FC Dabas 5 2 1 2 13–7 +6 7
11. MTK II 5 2 1 2 8–8 0 7
12. Szekszárd 5 2 1 2 7–10 –3 7
13. Balassagyarmat 4 2 2 7–7 0 6
14. Cegléd 5 2 3 6–11 –5 6
15. ESMTK 5 1 2 2 9–6 +3 5
16. Vác 4 1 3 6–11 –5 3
17. Rákosmente 5 1 4 4–13 –9 3
18. FC Dabas-Gyón 5 2 3 1–8 –7 2
19. Iváncsa 5 1 4 3–9 –6 1
20. Mohács 5 5 4–14 –10 0

 

NYUGATI CSOPORT
Andráshida–Pápai Perutz FC 0–3
Balatonfüred–Tatabányai SC 1–2
BVSC-Zugló–Győri ETO II 1–0
Érdi VSE–Mosonmagyaróvári TE 0–4
Komárom VSE–Puskás Akadémia II 0–0
Mol Fehérvár FC II–Gyirmót FC Győr II 1–3
FCNagykanizsa–Kelen SC 1–1
VLS Veszprém–Gárdony 2–0
Bicske–Zalaegerszeg II 1–1
Kaposvári Rákóczi–SC Sopron 2–0

A NYUGATI CSOPORT ÁLLÁSA
1. Veszprém 5 4 1 9–2 +7 13
2. Mosonmagyaróvár 5 4 1 13–5 +8 12
3. BVSC 5 4 1 10–6 +4 12
4. Gyirmót II 5 3 1 1 13–8 +5 10
5. Győri ETO II 5 2 2 1 8–3 +5 8
6. Kelen 5 2 2 1 10–6 +4 8
7. Puskás Akadémia II 5 2 2 1 5–3 +2 8
8. Érd 5 2 2 1 7–6 +1 8
9. Balatonfüred 5 2 1 2 10–8 +2 7
10. Pápa 5 2 1 2 7–6 +1 7
11. Nagykanizsa 5 2 1 2 8–10 –2 7
12. Fehérvár II 5 2 3 5–9 –4 6
13. ZTE II 5 1 3 1 7–6 +1 6
14. Tatabánya 5 1 3 1 4–6 –2 6
15. Komárom 5 1 2 2 7–8 –1 5
16. Kaposvári Rákóczi 5 1 2 2 4–7 –3 5
17. Bicske 5 1 1 3 5–10 –5 4
18. Sopron 5 1 1 3 3–8 –5 4
19. Andráshida 5 1 4 2–12 –10 1
20. Gárdony 5 5 2–10 –8 0
Legfrissebb hírek

NB III: a 95. percben szerzett győztes gólt a Kisvárda Putnokon

Labdarúgó NB II
Tegnap, 20:01

NB III: a Tatabánya idegenben nyerte meg a Dorog elleni rangadót

Labdarúgó NB II
2026.04.25. 22:10

Edzőváltás az NB III-as DEAC-nál, felmentették Urbin Pétert

Labdarúgó NB II
2026.04.24. 08:25

Edzőváltás történt az NB III-as Dunaújváros FC-nél

Labdarúgó NB II
2026.04.23. 06:45

NB III: a Kisvárda II növelte, a Kaposvár és a Monor megőrizte az előnyét az élen

Labdarúgó NB II
2026.04.19. 21:44

NB III: háromgólos sikerrel lett bajnok a Gyirmót

Labdarúgó NB II
2026.04.18. 20:09

NB III: nyolcgólos meccsen győzött a Tatabánya

Labdarúgó NB II
2026.04.15. 19:33

NB III: a Kaposvár legyőzte a PMFC-t, lépéselőnybe került a bajnoki címért folyó versenyfutásban

Labdarúgó NB II
2026.04.11. 21:08
Ezek is érdekelhetik