NB III: Angliában is megfordult kapussal erősített a DEAC

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.07.14. 15:36
null
Deczki Máté rendszeresen védene a DEAC-ban (Fotó: deac.hu)
A 21 esztendős kapus, Deczki Máté a labdarúgó NB III-ban szereplő DEAC-ban folytatja a pályafutását. A fiatal játékos korábban három évet légióskodott Angliában – számolt be róla a klub honlapja.

A DVSC-nevelés Deczki Máté három évet játszott Angliában, ahol a Stoke City utánpótláscsapataiban szerepelt, de a hetedosztályú Hednesford Town együttesénél is megfordult. A 21 éves kapuvédő az elmúlt évadot az NB III-ban szereplő Veszprémnél töltötte, ahol alapembernek számított.

Deczki nemrégiben az NB I-be feljutó Debreceni VSC-nél vett részt egyhetes próbajátékon. A Loki ezt követően szerződtette a kapust, és a több játéklehetőség miatt kölcsönadta a DEAC-nak.

„Jött egy lehetőség, miszerint a DVSC-nél részt vehetek egy hétig próbajátékon, ami jól sikerült, így a klub leigazolt. A több játéklehetőség érdekében kölcsönadtak a DEAC-nak, de nem bánom, mert szeretnék rendszeresen védeni, ami jó alkalom, hogy további rutint szerezzek. Arra törekszem, hogy segítsem a csapatot a célok elérésében. Szerintem reális esélyünk van a visszajutásra, de ezért együtt kell tenni, mert csak akkor sikerülhet, ha minden játékos ugyanúgy gondolkodik és tesz annak érdekében, hogy a csapat a lehető legjobban szerepeljen” – nyilatkozta Deczki a klub honlapján.

Az előző évadot az NB II-ben töltő DEAC a héten jelentette be Gaczella Robert Michael, Virág Ákos és Orosz Marcell átigazolását.

Legfrissebb hírek

Férfi kosárlabda NB I: amerikai hátvéddel lett teljes a DEAC kerete – hivatalos

Kosárlabda
3 órája

Erste Liga: kialakult a bajnoki ezüstérmes DEAC kerete

Jégkorong
2025.07.29. 11:29

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:05

Varga Ádám: Védekezésben jobban össze kell kovácsolódnunk

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 22:31

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 23:22

Négygólos döntetlennel kezdődött meg a labdarúgó NB III idénye

Labdarúgó NB II
2025.07.26. 19:48

Elsült Dzsudzsák Balázs balosa, bombagól 26 méterről – videó

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 19:04

Gundel-Takács büntetőt védett, majd hatalmasat hibázott, Bárány duplázott – ikszelt a ZTE a Lokival

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 17:41
Ezek is érdekelhetik