NB II: a Csehországból hazatérő védő Zalaegerszegen folytatja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.26. 16:04
Az NB II-ben a feljutásért küzdő ZTE FC labdarúgócsapata a hivatalos Facebook-oldalán számolt be róla, hogy az idény végéig szerződtette a Csehországból hazatérő Kocsis Gergőt, aki Bolla Bendegúz, Farkas Balázs, Bobál Gergely és Miroszlav Grumics után a klub ötödik téli szerzeménye.

A korábban a korosztályos válogatottakban is szereplő Kocsis Gergő tavaly nyáron igazolt az MFK Karvinához, amelynél azonban nem tudta megvetni a lábát. A cseh élvonalban csak két meccs jutott neki, és az őszi szezon végén klubja be is jelentette, hogy megszüntették a szerződését, így szabadon távozhatott.klubja be is jelentette, hogy megszüntették a szerződését, így szabadon távozhatott.

A ZTE a mostani bajnokság végéig szóló megállapodást kötött Kocsissal.


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZTE FC-NÉL
Érkezők: Bobál Gergely (Csákvár), Bolla Bendegúz (Mol Vidi FC – kölcsönbe), Farkas Balázs (MTK), Kocsis Gergő (szabadon igazolhatóként, legutóbb MFK Karviná – Csehország), Miroszlav Grumics (szerb, Haladás)
Távozók
:
Horváth Krisztofer (SPAL – Olaszország, kölcsönbe), Kulcsár Kornél (Budafok, szabadon igazolhatóként), Kovács Zoltán (Vasas-kölcsön után Budafok kölcsönbe), Szasa Popin (szerb-magyar, szabadon igazolható)

Legfrissebb hírek

Ganea apja szerint fiának azért kellett távoznia Újpestről, mert román – és nem azért, mert 37 meccsen egy gólt sem lőtt…

Labdarúgó NB I
9 órája

Az ETO a katalánok első ajánlatát nem fogadta el a csatárért – jöhet a folytatás

Labdarúgó NB I
11 órája

NB II: a Videoton újabb támadóval szakíthat – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.12.22. 14:26

Litván válogatott védővel erősített az MTK

Labdarúgó NB I
2025.12.21. 18:10

Három labdarúgó távozott az NB II-es Kozármislenytől

Labdarúgó NB II
2025.12.20. 11:38

Kisvárdai érkező, újpesti távozó – indulnak a téli átigazolások az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.12.16. 14:10

Ahogy azt Révész Attila előre jelezte, máris megvan a Kisvárda első téli érkezője

Labdarúgó NB I
2025.12.09. 16:55

Varga Barnabás téli szerződtetése még az arab világban is kuriózumnak számítana

Labdarúgó NB I
2025.12.02. 16:51
Ezek is érdekelhetik