Megyei foci: már biztosan bajnok a hetet vágó Kecskemét

Vágólapra másolva!
2018.05.28. 10:39
A Kecskemét labdarúgócsapata a 2014–2015-es idényben még az NB I-ben szerepelt, ám licencproblémák miatt a 2015–2016-os szezontól kezdve már csak a megyei bajnokságban indulhatott, és onnan az előző két szezonban nem tudott feljutni az NB III-ba. A kecskemétiek – már megyei bajnokként – a hétvégén 7–0-ra győztek az Akasztó ellen.

A Bács-Kiskun megyei I. osztályban továbbra is hibátlan mérleggel áll a Kecskeméti LC, amely a hétvégén – már bajnokként –, a 14. fordulóból bepótolt mérkőzésen 7–0-ra győzött az Akasztó ellen. A találkozó után a megyei szövetség illetékesei átadták az aranyérmeket a játékosoknak és a szakmai stábnak.

A Kecskemét készülhet az osztályozóra, hiszen még azt is sikeresen abszolválniuk kell ahhoz, hogy feljussanak az NB III-ba.

BÁCS-KISKUN MEGYEI I. OSZTÁLY
A 14. FORDULÓBÓL BEPÓTOLT MÉRKŐZÉS
Kecskeméti LC–Akasztó FC 7–0 (2–0)
Az élcsoport:
1. Kecskemét 69 pont (már bajnok), 2. Jánoshalma 50, 3. Kecel 41

A MÉRKŐZÉSRŐL HELYSZÍNI RIPORTOT OLVASHATNAK A NEMZETI SPORT SZERDÁN MEGJELENŐ MELLÉKLETÉBEN, A HAJRÁ, FOCIBAN!

Legfrissebb hírek

Elmosta az eső a Honvéd és a KTE bajnokiját

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:42

Újabb NB I-es érkezőt jelentett be a Kecskemét

Labdarúgó NB II
2025.08.28. 13:34

Kölcsönadta támadóját a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.28. 10:25

KTE: az új edzővel új játékosok is érkezhetnek – Paksról és Nyíregyházáról

Labdarúgó NB II
2025.08.26. 16:15

Kiértékelik a Gera-csapat szereplését, akár edzőváltás is lehet Kecskeméten – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.08.26. 11:40

Újra élen a Honvéd, kikapott a KTE, már nem nyeretlen a Videoton – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:54

A Kecskemét ellen szerezte meg első bajnoki győzelmét a Budafok

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 19:24

Mennyi a megyei? – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB II
2025.08.23. 23:19
Ezek is érdekelhetik