NB II: távozhat a 28-szoros válogatott támadó a Szparitól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.12.20. 12:07
Hárman is távozhatnak a labdarúgó NB II-ben szereplő Nyíregyháza Spartacustól, elképzelhető, hogy Hermány Bencén és Rezes Lászlón kívül Rudolf Gergely is elhagyja a klubot – számolt be róla a szon.hu.

 

A megyei portál arról is ír, hogy végleges szerződésbontás várhatóan akkor lesz, ha eldől, hogy melyikük hol folytatja pályafutását.

A 28-szoros válogatott támadó, a 32 éves Rudolf Gergely az őszi szezonban 13 bajnokin egy gólt szerzett. A 30 éves Rezes László 19 meccsen három találatig jutott, míg a 27 esztendős kapus, Hermány Bence 3 mérkőzésen védett az idényben.

„Lesz mozgás a keretben, szeretnénk új játékosokkal is nekivágni majd a felkészülésnek – mondta Lucsánszky Tamás vezetőedző a megyei portálon. – Átmozgató programot kaptak a játékosok, január nyolcadikán találkozunk, január végén pedig szeretnénk egy törökországi edzőtábort, és nagyon remélem, hogy lesz lehetőségünk egy másikra is egy korábbi időpontban.

A Nyíregyháza Spartacus 21 fordulót követően 34 ponttal a 4. helyen áll az NB II-ben.

Legfrissebb hírek

NB II: a Vasas és a Videoton távozója is Soroksáron folytatja

Labdarúgó NB II
Tegnap, 10:32

NS-infó: a BL-ben gólt lőtt a Liverpoolnak – Debrecenbe érkezik orvosi vizsgálatra

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:31

Rutinos szélsőt igazolt az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.02.25. 22:31

A Nyíregyháza új szerzeményei szerezték a legtöbb gólt – a ferencvárosiakat is megelőzve

Labdarúgó NB I
2026.02.25. 16:47

ZTE: Borgest hamarosan bejelentik, klubrekordért távozhat

Labdarúgó NB I
2026.02.25. 12:49

Az ETO kölcsönadta fiatal középhátvédjét a somorjai csapatnak

Labdarúgó NB I
2026.02.23. 11:51

Története során először igazolt paraguayi labdarúgót a ZTE

Labdarúgó NB I
2026.02.23. 11:23

Tóth Alex Kelet-Közép-Európa második legdrágábban eladott játékosa, Redzic 10., Varga 12. a listán

Légiósok
2026.02.20. 11:42
Ezek is érdekelhetik