NB III: megvan az ETO FC Győr új vezetőedzője – hivatalos

Vágólapra másolva!
2016.04.12. 10:08
null
Bekő Balázs aláírt Győrben (Fotó: eto.hu)
A labdarúgó NB III-ban szereplő ETO FC Győr hivatalos honlapján bejelentette, a mai naptól Bekő Balázs a csapat vezetőedzője.

 


Igaznak bizonyult a Nemzeti Sport információja, a Győr leváltotta Preszeller Tamás vezetőedzőt, s – ahogyan arról a kisalfold.hu is beszámolt – a legutóbb a DVTK-nál dolgozó Bekő Balázs vette át helyét.

A Nyugati csoportban ötödik helyen álló klub közleménye szerint Bekő Balázs megbízatása az idény végéig, azaz nyolc bajnoki mérkőzésre szól. A szakember kedd reggel aláírta szerződését, a délelőtt folyamán megtartja első győri tréningjét.

A 44 esztendős tréner 2009 és 2011 között a Videoton másodedzőjeként dolgozott, majd a Budaörsnél, a Kecskemétnél és a DVTK-nál a vezetőedzői tisztséget töltötte be. A diósgyőri klubtól a múlt év végén távozott.

Az ETO FC Győr 26 fordulót követően az ötödik helyen áll az NB III Nyugati csoportjában, hátránya hét pont a második helyezett Mosonmagyaróvár, és tizenkettő a listavezető FTC II mögött.

A harmadosztály legutóbbi fordulójában a Sárvár és az ETO FC Győr mérkőzése (2–2) botrányba fulladt, Preszeller ezen a meccsen ült utoljára a győriek kispadján. A történtekről és Drucskó Zoltán ügyvezető feldúlt nyilatkozatáról ide kattintva olvashat bővebben!

Legfrissebb hírek

Dobogóesélyesből a Ferencváros kihívója lett az ETO FC

Labdarúgó NB I
2026.01.10. 12:30

NB III: bemutatkozott a Kaposvár új többségi tulajdonosa

Labdarúgó NB II
2026.01.08. 11:42

Komáromból igazolt középpályást a Gyirmót – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.01.06. 17:00

A Komárom középpályása a Gyirmót játékosa lesz – NS-infó

Minden más foci
2026.01.05. 20:42

„Elfogytunk, mint akciós csirkefarhát az Auchanban” – edzői aranyköpések a vármegyei osztályokból

Labdarúgó NB II
2025.12.31. 10:10

NB III: a Maldív-szigetekre igazolt az Eger középpályása

Labdarúgó NB II
2025.12.22. 09:16

Borbély Balázs: Boldog vagyok, hogy ilyen sok örömet tudtunk szerezni a szurkolóknak

Labdarúgó NB I
2025.12.21. 08:37

NS-képeslap: verseny- és szabadidősport-paradicsom Bicskén

Labdarúgó NB II
2025.12.20. 09:40
Ezek is érdekelhetik