Keita megtalálta a boldogságot az FTC-nél, BL-szerepléssel szeretné viszonozni

K. Zs.K. Zs.
2025.06.07. 21:06
null
Naby Keita (balra) nem keresi a kapcsolatot a brémaiakkal (Fotó: Török Attila)
Naby Keita egyelőre nem akar azzal foglalkozni, mi lesz a ferencvárosi kölcsönszerződése lejárta után; a szeretetteli fogadtatásért cserébe a Bajnokok Ligája főtáblájára akarja segíteni a fővárosi zöld-fehéreket – derül ki a Bildnek adott interjújából.

„Futballista vagyok, aki a pályán érzi magát a legjobban. Amikor ideigazoltam, elsősorban azt akartam, hogy újra élvezni tudjam a játékot, megint örömet jelentsen a pályán lenni – mondta Naby Keita a német Bild megkeresésére. – Bizonyítani akartam, hogy még mindig éhezem a sikert. Hat hónapja rendszeresen edzek, egymás után játszottam a mérkőzéseket, és mondhatom, fizikailag teljesen rendben vagyok.”

A hosszú kihagyás után, a Werder Bremen kölcsönjátékosaként télen Magyarországra érkező, korábban a Salzburg, a Leipzig és a Liverpool sorait erősítő Keita tíz bajnokin lépett pályára az FTC-ben (hétszer a kezdőcsapat tagjaként), és egy Magyar Kupa-meccsen is játszott.

„Bajnokok lettünk, a selejtezőből a Bajnokok Ligája ligaszakaszába is bekerülhetünk, ami a klubnak is, a drukkereknek is hatalmas boldogság. Akárcsak a hétköznapi életben, a futballban is érvényes az egyszer lent, egyszer fent. Az idény elején szomorú és boldogtalan voltam Brémában, most csupa öröm az élet, és ez a legfontosabb.”

Keita kölcsönszerződése december végéig szól, és egyelőre semmilyen kapcsolata nincs a brémai vezetőkkel.

„Nem az én feladatom keresni őket, a kapcsolattartásnak megvannak a felelősei. Van még hat hónap a ferencvárosi szerződésemből. Mindenki szeretettel fogadott itt, cserébe mindent meg fogok tenni azért, hogy a csapat ott legyen ősszel a Bajnokok Ligájában. Aztán majd meglátjuk, mit hoz a tél, egyelőre nem időszerű ezzel foglalkozni.”

A Bild hozzáteszi, valószínűtlen, hogy az emlékezetes buszos incidens után Keita valaha is játszhat még a Werderben. Mint emlékezetes, tavaly áprilisban a labdarúgó nem volt hajlandó elutazni a csapattal Leverkusenbe, miután megtudta, hogy nem lesz tagja a kezdő tizenegynek. A brémai klub eltiltotta a guineai labdarúgót, és a Bild most emlékeztetett Clemens Fritz ügyvezető igazgató akkori szavaira: „Ha valaki nem száll fel a társaival a csapatbuszra, az többé nem viselheti a Werder-mezt a Weserstadionban.”

 

Legfrissebb hírek

Megvan a Ferencváros El-selejtezős kerete, meglepő kimaradók

Európa-liga
2026.07.03. 11:45

Újabb három légiósától köszönt el a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.07.02. 09:15

Három labdáért vásárolták ki, német és magyar bajnok is lett – 50 éves Lisztes Krisztián

Magyar válogatott
2026.07.02. 07:30

Felkészülés: a Ferencváros legyőzte a Qarabagot Ausztriában

Labdarúgó NB I
2026.07.01. 19:42

Szebb napokat látott olasz klubhoz igazolt a Fraditól távozó belső védő

Olasz labdarúgás
2026.07.01. 16:53

Osváth Attila Soroksárról kapott posztriválist a Ferencvárosban

Labdarúgó NB I
2026.07.01. 16:46

Távozik a Ferencvárostól a tornász Székely Zója

Egyéb egyéni
2026.07.01. 13:21

Kulcsember hagyta el a Fradit

Labdarúgó NB I
2026.07.01. 13:19
Ezek is érdekelhetik