NB I: két új játékos érkezését is bejelentette a DVTK – hivatalos

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.01.03. 15:40
Kállai Kevin (balra) és Horváth Csenger, a DVTK sportigazgatója (Fotó: dvtk.eu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőr pénteken a hivatalos honlapján jelentette be Kállai Kevin és Skribek Alen érkezését. Előbbi a Mezőkövesdi Zsórytól került a DVTK-hoz, utóbbi – ahogy azt már korábban is megírtuk – Paksról kölcsönbe érkezett a miskolci együtteshez.

Hazatért a DVTK saját nevelésű labdarúgója, Kállai Kevin, aki 13 esztendős koráig Diósgyőrben ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival, majd a szombathelyi Illés Akadémián pallérozódott – olvasható a diósgyőriek hivatalos honlapján. A Szombathelyi Haladás első csapatában 18 évesen mutatkozott be és másfél esztendő alatt 55-ször lépett pályára a második vonalban. Ezt követően Mezőkövesdre igazolt, ahol az elmúlt két és fél évben 58 élvonalbeli és 14 másodosztályú mérkőzésen erősítette a matyóföldieket, közben öt alkalommal az U21-es válogatottban is pályára lépett.

„Nagyon nagy öröm számomra, hogy visszatérhetek ahhoz a klubhoz, ahol elkezdtem a pályafutásomat – mondta el Kállai a klub honlapjának.Szeretnék minél több játéklehetőséghez jutni, és mindent el fogok követni annak érdekében, hogy a bajnokság hátralévő időszakában a csapat minél jobban szerepeljen, mert ez a legfontosabb. Szombathelyen eleinte jobb oldali szélsőt, amolyan szárnyvédőt játszottam, majd jobb oldali védő hiányában egy sorral hátrébb kerültem, és ott is maradtam, később ez Mezőkövesden sem változott, de jól érzem magam mindkét poszton. Holdampf Gergőt ismerem Szombathelyről, csapattársak voltunk, de a többieket is ismerem a pályáról, így a beilleszkedéssel biztosan nem lesz gond.”

Ahogy arról már korábban is írtunk, a DVTK előrehaladott egyeztetéseket folytatott a Paksi FC-vel a 23 éves támadó középpályás, Skribek Alen szerződtetése ügyében. A futballista érkezését pénteken hivatalosan is megerősítette a klub. Mint írták: a játékos fél évre kölcsönbe érkezik Diósgyőrbe, de a kölcsönszerződés lejártát követően a DVTK-nak opciós joga lesz a játékjogának megvásárlására. Skribek sokszoros utánpótlás-válogatott támadó, aki fiatal kora ellenére már bajnoki ezüst- és bronzérmesnek illetve Magyar Kupa-győztesnek is mondhatja magát.

Skribek Alen Paksról érkezett a DVTK-hoz (Fotó: dvtk.eu)

„Nagyon boldog vagyok, hogy Diósgyőrbe tudtam igazolni, és mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy a csapat megtartsa a mostani jó helyezését az idény végére is – fogalmazott Skribek a klubhonlapnak. – Gera Dánielt és Bényei Ágostont ismerem jól a csapatból, de most lesz négy hetünk arra, hogy jobban megismerjük egymást. Augusztus elején megsérültem, eltört egy csont a talpamban, ezért három hónapot ki kellett hagynom, az utolsó mérkőzésre épültem fel, amin már játszani is tudtam. A most kezdődő felkészülést teljes erőbedobással fogom végigdolgozni, és remélem, nem jön közbe semmilyen újabb sérülés. A csapat az első, de amennyiben a vezetőedzőtől megkapom a bizalmat, akkor természetesen szeretnék én is minél többet játszani, gólokat szerezni, gólpasszokat adni.”

Labdarúgó NB I
2025.01.03. 09:09

Paksról érkezhet támadó Diósgyőrbe – NS-infó

Skribek Alen szerződtetése ügyében előrehaladott egyeztetések folynak a klubok között, hamarosan bejelenthetik az érkezését a DVTK-nál.

 

Legfrissebb hírek

Sorozatban negyedik bajnokiját nyerte meg a ZTE, az Újpest folytatta mélyrepülését

Labdarúgó NB I
1 órája

A Ferencváros újra legyőzte a Kisvárdát, így ismét vezeti a tabellát

Labdarúgó NB I
4 órája

Otthon is 3–1-re verte meg a Barcikát az ETO

Labdarúgó NB I
8 órája

Visszavágna a ZTE FC a nyáron kapott pofonért az Újpestnek

Labdarúgó NB I
9 órája

Robbie Keane örül, hogy végre újra otthon játszhatnak

Labdarúgó NB I
11 órája

Bódog Tamás a DVTK-tól elszenvedett vereség után: Gyerekfutballban sem látunk ilyeneket

Labdarúgó NB I
12 órája

Kuttor Attila: Nem feltett kézzel lépünk pályára

Labdarúgó NB I
13 órája

Nagyon simán, harminc ponttal megverte a DVTK a Sopront a női kosár NB I szombati rangadóján

Kosárlabda
Tegnap, 19:20
Ezek is érdekelhetik