Máté Csaba a DVSC újabb veresége után: Le fogunk ülni a vezetőséggel

2024.10.26. 20:07
Máté Csaba szerint elveszett a debreceniek önbizalma (Fotó: Török Attila)
A DVSC kétgólos vereséget szenvedett a Fehérvár vendégeként a labdarúgó NB I 11. fordulójában. A mérkőzés után Máté Csaba a debreceni jövőjéről beszélt, míg Pető Tamás a duplázió Nejc Gradisart méltatta.

 

„Ahogy várható volt, feszülten kezdődött a mérkőzés. Mindkét csapaton látszódott, hogy nincs egyszerű helyzetben. Ilyen szituációban nagyon fontos, hogy ki szerzi az első gólt, az ad egy bizonyos fokú nyugalmat, sajnos ez ma nem nekünk sikerült. Ennek ellenére azt gondolom, hogy a hittel, a küzdeni tudással ma nem volt akkora probléma, mint a múlt héten. Ezen a téren mindenképpen javítottunk, de minőséget kevésszer tudtuk felmutatni” – kezdte a találkozó utáni értékelést Máté Csaba.

A Debreceni VSC vezetőedzője így folytatta: „Döntő szituációban hibáztunk az ellenfél kapuja előtt. Megvolt a lehetőség, hogy esetleg visszajöjjünk, hogy egy szépítéssel szorossá tegyük a meccset. A VAR-ral sincs szerencsénk, én azt gondolom, hogy elég kérdőjeles volt a második gól. Utána is volt lehetőségünk a szépítésre, sajnos nem vagyunk elég hatékonyak az ellenfél kapuja előtt az elmúlt időszakban. Dominguesnél kétszer-háromszor is azt éreztem, hogy lőhetett volna, de amikor ilyen rossz szériában van egy csapat, hiányzik ehhez az önbizalom is. Az ellenféltől sem láttam sok helyzetet, nem a kapusok voltak a meccs hősei. Nekünk a második félidőben már ki kellett nyílnunk, ezért adódott nekik már több lehetőségük kontrából.”

Kedden a DVSC a Mezőkövesd vendégeként lép pályára a Magyar Kupában, Máté Csabát a jövőjéről is kérdezték: „Le fogunk ülni a vezetőséggel, értékeljük a helyzetet és akkor kiderül. Minden lehetséges… A vezetőkön múlik, ők majd értékelik a helyzetet.”

– Megtört a jég.
– Nagyon boldog vagyok, fontos három pontot szereztünk! Sokat tettünk érte az elmúlt meccseken is, de most a Jóisten is meghallgatott minket, ezúttal a kapufáról befelé, és nem kifelé pattant a labda. Kontrolláltuk a mérkőzést, a helyzetkihasználás is rendben volt.

– Nejc Gradisart hová helyezné el a magyar mezőnyben? Vannak ilyen remek meccsei, máskor meg észre sem lehet venni a pályán.
– Nagyon mélyről indult, a tavasszal kevés lehetőséget kapott, mentálisan is mélyen volt, hiányoztak a góljai is, amik most jönnek. Végig bíztunk benne, és ezt meghálálja, akkor is, amikor nem szerez gólt, mert a mezőnyben nagy munkát végez. Sokat kell dolgoznia még, de jó úton halad.

– Egyetért azzal, hogy Csongvai Áron is kulcsfigura volt? A védelem előtt nagy munkát végzett.
– Huszonhárom évesen is igazi csapatkapitánya fiatal csapatunknak. Pár hete volt négyszemközti beszélgetésünk, azóta úgy látom, nagyon jó irányban halad. Remélem, így is folytatja, mert akkor hamarosan kopogtathat a válogatott kapuján is.

Pető Tamás, a Fehérvár vezetőedzője


LABDARÚGÓ NB I
11. FORDULÓ
Fehérvár FC–Debreceni VSC 2–0 (1–0) 
Székesfehérvár, Sóstói Stadion, 3418 néző. Vezette: Bognár
Gólszerző: Gradisar (36., 55.)
Kiállítva: Batik (83.)

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Labdarúgó NB I
2024.10.26. 17:01

Gradisar duplájával nyert a Fehérvár, Máté Csabával sorozatban az ötödik bajnokiját is elbukta a Debrecen

A Vidinek sikerült megszakítania a négyes bajnoki vereségsorozatát, míg a Loki egyre mélyebb gödörbe sodródik.

 

Legfrissebb hírek

David López: A mexikói vb-meccsek elképesztőek lesznek

Foci vb 2026
1 órája

Debrecenből érkezhet a Kövesd új vezetőedzője – NS-infó

Labdarúgó NB II
1 órája

Vasas: alakul a megegyezés Kovácsréti ügyében, fiatalok mehetnek Nyíregyházára

Labdarúgó NB I
1 órája

A Ferencváros U17-es gólvágóját nagy múltú olasz klub teszteli – NS-infó

Labdarúgó NB I
2 órája

Élményekkel és érmekkel újra kék-fehérben Hinora Kristóf

Labdarúgó NB I
3 órája

Az NB II bajnokánál folytatja Koszta Márk – hivatalos

Labdarúgó NB I
20 órája

Svájcból érkezett a Honvéd új vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.06. 16:27

Izraelben folytatja pályafutását a Nyíregyházáról távozó védő

Labdarúgó NB I
2026.06.06. 14:21
Ezek is érdekelhetik