Húszéves ukrán csatárt szerződtetett a Fehérvár

I. SZ.I. SZ.
2024.09.04. 10:41
Daniel Kivinda (Fotó: Fehérvár FC)
Húszéves ukrán csatárt szerződtetett a Fehérvár FC, Daniel Kivinda legutóbb a Dniprónál játszott.

Az átigazolási hajrát követő napra is jutott egy bejelentés Fehérváron, Pető Tamás csapatában folytatja pályafutását a 20. életévét augusztus 31-én betöltő Kivinda, akiről a múlt héten írtuk meg, hogy megérkezett a klubhoz.

A Harkivban született csatár a helyi Metalisztban kezdett futballozni, 11 évesen került a Dnipróhoz, amelynél eddig játszott, s eddig elsősorban az utánpótlásban szerepelt. Járt próbajátékon a Benficánál is, majd az előző idényben kilenc bajnokin már az első csapatban is játszott, s a Slavia Praha elleni El-párharc mindkét mérkőzésén ott volt a pályán.

A Fehérvárhoz szerződésekor már nem volt a Dnipro játékosa, hiszen az ukrán klub megszűnt, így szabadon igazolt az NB I-es csapathoz.

„Erős bajnokságba érkeztem, amely sok szempontból hasonlít az ukrán ligához – idézi a Fehérvár honlapja Kivindát. – Jó idény van a csapat mögött, láttam mérkőzésösszefoglalókat az elmúlt időszakból a Vidi Konferencialiga-meccseiről és bajnokijairól is, erős a játékoskeret, biztos vagyok benne, hogy meg kell majd küzdenem a helyemért. A csapatból korábban nem ismertem senkit, azonban amikor jött a lehetőség, honfitársammal, Bohdan Melnikkel felvettem a kapcsolatot, tőle is jókat hallottam, és biztosan ő is sokat tud majd segíteni az elején a beilleszkedésben. Alapvetően középcsatárként játszom, de bevethető vagyok szélsőként is, korábban is játszottam már ebben a pozícióban, erősségeimnek a gólerősségemet és a sebességemet említeném.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: Bedi Bence (Zalaegerszegi TE FC, szabadon igazolhatóként), Daniel Kivinda (ukrán, klub nélküli, legutóbb SK Dnipro-1 – Ukrajna), Bohdan Melnik (ukrán-magyar, Kisvárda, szabadon igazolhatóként), Ivan Milicevic (horvát-bosnyák, AE Kifisziasz - Görögország, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Holender Filip (magyar-szerb, Vasas FC), Huszti András (Zalaegerszegi TE FC, legutóbb kölcsönben Újpest FC), Kovács Mátyás (MTK Budapest), Ominger Gergő (Puskás Akadémia), Szabó Bálint (Paksi FC)
Kölcsönből visszatért: Babos Bence (FC Ajka), Franck Yves Bambock (kameruni-francia, Panetolikosz – Görögország), Dala Martin (Nyíregyháza Spartacus), Lirim M. Kastrati (koszovói-albán, NK Lokomotiva Zagreb –  Horvátország)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Ekbauer Tamás, Lakatos Kristóf, Lakatos Dávid, Virágh Milán 
Távozók: Berki Marcell (Kecskeméti TE), Bese Barnabás (Újpest FC), Fiola Attila (Újpest FC, szabadon igazolhatóként), Gergényi Bence (Újpest FC), Hangya Szilveszter (szabadon igazolható, érdeklődik iránta: Bp. Honvéd), Menyhárt Zsombor (Csákvár), Rúben Pinto (Rúben Rafael Melo Silva Pinto, portugál, Uniao Torreense – Portugália), Emil Rockov (szerb-magyar, FK Sarajevo – Bosznia-Hercegovina), Schön Szabolcs (Bolton Wanderers – Anglia), Sigér Dávid (Sepsi OSK – Románia), Szabó Levente (diósgyőri kölcsön után Eintracht Braunschweig – Németország, szabadon igazolhatóként), Tóth Balázs (Blackburn Rovers – Anglia)
Kölcsönből visszatért klubjához: Mamoudou Karamoko (francia-elefántcsontparti, FC Köbenhavn – Dánia, onnan Újpest FC, kölcsönbe)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Franck Yves Bambock (kameruni-francia, legutóbb Panetolikosz – Görögország, kölcsönben)

 

Legfrissebb hírek

Az ETO kölcsönadta fiatal középhátvédjét a somorjai csapatnak

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:51

Története során először igazolt paraguayi labdarúgót a ZTE

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:23

Tóth Alex Kelet-Közép-Európa második legdrágábban eladott játékosa, Redzic 10., Varga 12. a listán

Légiósok
2026.02.20. 11:42

A ZTE bejelentette a PSG akadémiáján nevelkedő támadó érkezését

Labdarúgó NB I
2026.02.20. 10:26

Zsóri Dániellel erősített a Kozármisleny, Banó-Szabó már most a Vasasé lett – így zárult a piac az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.02.18. 14:32

Az NB III-as Gyirmót FC Győr megvásárolta a másodosztályú Szeged belső védőjét

Labdarúgó NB II
2026.02.18. 14:01

Hoppá! A PSG-ből induló francia U-válogatott támadó érkezett a ZTE-hez – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.02.18. 13:18

NB III: a Tiszafüred Újpestről, Debrecenből, Békéscsabáról és Tiszakécskéről is igazolt

Labdarúgó NB II
2026.02.18. 10:48
Ezek is érdekelhetik