Fehérvár: a portugál másodosztályba szerződött a középpályás

P. K.P. K.
2024.07.11. 09:14
Rúben Pinto szerződtetését bejelentette új klubja, az Uniao Torreense (Fotó: facebook.com/sportclubeuniaotorreense)
A portugál másodosztályú Uniao Torreense bejelentette a szerződése lejártával Fehérvárról távozó, 32 éves középpályás, Rúben Pinto átigazolását.

 

A portugál Rúben Pinto 2020 októberében a bolgár CSZKA Szófiától igazolt az NB I-be, Fehérvárra. Az elmúlt években azonban több sérülés is hátráltatta, így a magyar élvonalban csupán 48 meccsen játszott négy év alatt. Az már tavasszal eldőlt, hogy a 32 éves játékos a szerződése lejártával a nyáron távozik Fehérvárról. A portugál másodosztályú Uniao Torreense szerdán jelentette be, hogy egyéves szerződést kötött a középpályással. 

A játékos menedzsere, Márkus Gyula a Nemzeti Sportnak korábban elmondta, hogy az NB I-ből két klub is érdeklődött (információink szerint az egyik az Újpest FC volt), de Pinto végül a hazatérés mellett döntött, nyolc év után játszhat ismét Portugáliában.

 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: Bedi Bence (Zalaegerszeg – szabadon igazolható), Bohdan Melnik (ukrán-magyar, Kisvárda, szabadon igazolhatóként), Tóth Balázs (Puskás Akadémia, kölcsön után végleg), Huszti András (Zalaegerszeg, kölcsönbe)
Kölcsönből visszatért: Babos Bence (FC Ajka), Franck Bambock (kameruni-francia, Panetolikosz – Görögország), Dala Martin (Nyíregyháza Spartacus), Lirim M. Kastrati (koszovói-albán, NK Lokomotiva Zagreb –  Horvátország)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: 
Kiszemeltek:
Távozók: Bese Barnabás (Újpest), Gergényi Bence (Újpest), Hangya Szilveszter (szabadon igazolható), Rúben Pinto (Rúben Rafael Melo Silva Pinto, portugál, SC Uniao Torreense – Portugália), Emil Rockov (szerb-magyar, FK Srajaevo – Bosznia-Hercegovina), Szabó Levente (diósgyőri kölcsön után Eintracht Braunschweig – Németország, szabadon igazolhatóként), Sigér Dávid (Sepsi OSK – Románia) 
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatért klubjához: Mamoudou Karamoko (francia-elefántcsontparti, FC Köbenhavn – Dánia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:  Fiola Attila (lejárt a szerződése), Franck Bambock ( kameruni-francia, legutóbb Panetolikosz – Görögország, kölcsönben)



 

 

Legfrissebb hírek

Szorosnak indult, sima lett a vége: kikapott a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
5 órája

Döntő lehet, hogy a Fehérvár végig négy sorral tud játszani, a Klagenfurt nem

Jégkorong
19 órája

A Fehérvár legyőzte a Klagenfurtot, egyenlített a párharcban

Jégkorong
2026.03.17. 21:41

Zalaegerszegi klubrekordért igazolt Borges az MLS-be – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.03.17. 16:07

Kettővel nyert a Honvéd; meglepetés Kecskeméten; megszakadt a Szeged borzasztó sorozata – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 19:00

Könnyedén nyert a Falco, vége a körmendi vesszőfutásnak a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.03.06. 20:43

NS-infó: a Paks játékosa nyáron csatlakozhat az MTK-hoz

Labdarúgó NB I
2026.02.28. 16:40

ZTE: kivásárolták szerződéséből az argentin középpályást

Labdarúgó NB I
2026.02.28. 08:02
Ezek is érdekelhetik