Gundel-Takács Bence: Talán most értem meg az NB I-re

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
2024.06.14. 11:02
Gundel-Takács Bence minél több meccset szeretne kapott gól nélkül zárni a ZTE FC-ben (Fotó: Földi Imre)
Gundel-Takács Bence, a ZTE FC új kapusa beszélt zalai kötődéséről, a budafoki évekről és az egy évvel ezelőtt elveszített kupadöntőről is.

Ismét új kapussal vág neki az idénynek a ZTE. Pontosabban nem is eggyel, ugyanis Dombó Dávid és Gyurján Márton távozása után az együttes szerződtette a megállapodása lejártával Budafokról távozó Gundel-Takács Bencét, míg a tervek szerint Lendváról visszarendeli a saját nevelésű Németh Ervint.

„Néhány héttel az NB II vége előtt tájékoztatott a menedzserem a ZTE érdeklődéséről – mondta lapunknak Gundel-Takács Bence. – Bevallom, nem volt nehéz megegyezni, jó lehetőségnek tartottam már az első pillanattól. Van helyi kötődésem, ami csak megerősített a döntésemben. Édesanyám ágán zalai származású vagyok, ő Teskándon nőtt fel, és akárcsak a nagypapám, a ZTE-ben sportolt. A család minden évben ellátogatott a rokonokhoz, így sok időt töltöttem errefelé gyerekkoromban. Hogy két kapus is távozott a keretből? Szerencsém van, hogy így alakult, a másodosztályból érkezve nem magától értetődő, hogy valaki rögtön első számú kapus lesz egy élvonalbeli együttesben.”

A 26 éves játékos utánpótláskorában megfordult az MTK Budapestben és a PAFC-ban is, majd Újpestre került, ahol négy élvonalbeli mérkőzésen védett. Ezt követően megfordult Fehérváron, Győrben, a horvát Jarunnál, majd az előző két idényt Budafokon töltötte. Az NB I-ben legutóbb 2018. július 29-én lépett pályára a Haladás–Újpest (2–2) bajnokin.

„Nem most volt… Jól emlékszem arra a meccsre, rengeteg idő telt el azóta, sok minden változott, többek között én is. Visszagondolva nem álltam még készen az NB I-re, sok pofont kaptam annak érdekében, hogy az legyek, aki ma vagyok. Azóta rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem, talán mostanra értem meg az élvonalra. A Győrben töltött időszak jól sikerült, de hullámzó teljesítményt nyújtottam, aztán volt egy kis horvátországi kitérő, majd az előző két idény Budafokon nagyszerűen alakult. Mindkét évadban a bennmaradásért harcoltunk, így nyomás alatt tudtam magam megmutatni. A statisztikák alapján az egyik legtöbb lövés az én kapumra érkezett, végig kiegyensúlyozott teljesítményre volt szükség tőlem. Most jött el az ideje a váltásnak, rajtam múlik, hogy tudok-e élni a lehetőséggel.”

Gundel-Takács Bence egy éve még budafokiként játszott a Zalaegerszeg elleni kupadöntőben, s éppen a mérkőzés felvételeit mutatták, amikor Vlaszák Géza kapusedzővel a ZTE-shopba ért.

„Kértem is, hogy gyorsan kapcsolják el… – mondta nevetve a két méter magas kapus. – A sors fintora, hogy most éppen a ZTE-hez szerződtem, remélem, velem a kapuban is megnyeri a klub a Magyar Kupát. Vlaszák Gézával amúgy kellemes időt töltöttünk el, jót beszélgettünk, de nyilván munka közben ismerjük meg egymást igazán. Demjén Patrik és Dombó Dávid is kiválóan teljesített a szakember keze alatt, ez mindenképp bizakodásra ad okot, várom a közös munkát. Mim Gergelyt, Szendrei Norbertet, Bojan Szankovicsot és a szintén Budafokról érkező Csonka Andrást már ismertem korábbról, így nem lesz idegen a közeg, de hallottam, hogy a zalaegerszegi öltöző nagyon befogadó, mindenki segítőkész. Hogy mik a céljaim? Az első hatba kerülés reális, legutóbb nem sokon múlt, és tavasszal láttuk, hogy mire képes a csapat. Nyilván minél több kapott gól nélküli meccset szeretnék letudni, és minél több győzelmet elérni.”
 

 

Legfrissebb hírek

ZTE: aláírt a fehérvári szélső, akiért már jött is ajánlat Skóciából – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 19:20

A ZTE bejelentette középső védője távozását – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 07:14

Távozik a ZTE FC saját nevelésű védője – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 12:25

Gyász: elhunyt idősebb Mihalecz István korábbi NB I-es labdarúgó és edző

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 10:01

Nuno Campos távozik Zalaegerszegről – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.06. 19:43

Gundel-Takács Bence: Képtelenség, hogy mi vagyunk a legsportszerűtlenebbek!

Labdarúgó NB I
2026.06.05. 06:31

Gyász: elhunyt a ZTE egykori védője

Labdarúgó NB I
2026.06.02. 16:20

Kiss Bence: Az edzőim biztattak, lőjek távolról, úgyhogy lőttem

Labdarúgó NB I
2026.05.31. 11:25
Ezek is érdekelhetik