Gyász: elhunyt a Kecskemét NB II-es bajnok kapusa

Vágólapra másolva!
2024.03.07. 18:02
Nagy Zsolt életének 55. évében hunyt el (Fotó: Kecskeméti TE)
Rövid lefolyású, súlyos betegség következtében életének 55. évében elhunyt Nagy Zsolt, a klub NB II-es bajnok kapusa – számolt be a hírről a KTE honlapja.


A 2007–2008-as évad másodosztályának Keleti csoportjában bajnok Nagy Zsolt pályafutását így foglalta össze a kecskemétiek honlapja:

„Nagy Zsolt karrierje Székesfehérváron indult el 1981-ben, ahol olyan Vidi legendáktól tanulhatott, mint Disztl Péter és Koszta János. Megszállott volt saját bevallása szerint is, hatalmas motivációval és lelkesedéssel igazolt Kecskemétre 19 évesen a KSC-hez 1987-ben, ahol felnőtt karrierje első éveit töltötte. Mint később kiderült, új otthonra is lelt ezzel a döntéssel. Egy mezőtúri és egy szegedi kitérő után került Tiszakécskére, ahol hatalmas sikert elérve az NB I-ig is eljutott az együttessel, 22 mérkőzésen kapott a legmagasabb osztályban lehetőséget. Ezt követően visszatért Kecskemétre, ahol egy csongrádi és egy kiskunhalasi időszakot leszámítva, egészen 2008 nyaráig védett. Ahogy a legtöbben emlegették, „Sas” 40 évesen jutott el a csúcsra a KTE színeiben, hiszen a nagy tavaszi menetelés során minden győztes bajnokin védett a történelmi bajnoki címig és feljutásig vezető úton az NB II-ben.”

Nagy Zsolt Ladánybenén fejezte be a pályafutását, utána kapusedzőként dolgozott Cegléden, Tiszakécskén és Kecskeméten is. Utoljára a Tiszakécske másodosztályú csapata mellett tevékenykedett – a kécskei klubhonlap hozzátette, hogy a helyi labdarúgás új érájában kapusedzőként tért vissza szeretett klubjához, s ebben az időszakban újra szép sikereket ért el a klubbal: megyei kupagyőzelemnek, Bács-Kiskun megyei I. osztályú bajnoki címnek, illetve NB III-as bajnoki aranyéremnek is örülhetett.

 

Legfrissebb hírek

A Kecskemét a végére felőrölte a Szegedet

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 16:55

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

NB II: Banó-Szabó nyáron a Vasashoz igazol; kölcsönadta csatárát a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.01.29. 13:06

Nagy Zsolt: A csapatunknak dobogón van a helye!

Labdarúgó NB I
2026.01.23. 12:57

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

A Csíkszeredából távozó támadó középpályás Kecskemétre szerződött

Labdarúgó NB II
2026.01.21. 18:16

Felkészülés: Konferencialigában szereplő csapatot vert meg a Vasas

Labdarúgó NB II
2026.01.19. 22:30

Férfi röplabda Extraliga: Kecskeméten nyert a TFSE

Röplabda
2026.01.19. 21:47
Ezek is érdekelhetik