Komlósi Bence visszatért Diósgyőrbe

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2024.02.15. 17:42
Fotó: DVTK
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK a hivatalos honlapján bejelentette, hogy szerződtette Komlósi Bencét.

 

Komlósi Bence két évvel ezelőtt éppen a DVTK futballistája volt, amikor 17 éves korában az olasz Parma szerződtette a korosztályos válogatott védőt.

„Komlósi Bence az elmúlt két évben hozzászokott a fizikálisabb olasz futballhoz – írja róla a DVTK honlapja. – Pármában eleinte többet, majd kevesebbet jutott szóhoz, a folyamatos szereplését sérülések is hátráltatták. Tizennyolc évesen viszont abban a korban van, hogy rendkívül fontos a folyamatos mérkőzésterhelés és a minél több játékperc.”

„Ez volt a legfontosabb szempont, amikor a menedzseremmel együtt úgy döntünk, hogy váltani kell – jelentette ki Komlósi Bence. A pármai edzőmnek és a sportigazgatónak más elképzelései voltak, én pedig mindenképpen játszani akartam. A DVTK nyitott volt a visszatérésemre, és azt is éreztük, hogy valóban engem akarnak. Hasznos két évet töltöttem Olaszországban, megismerkedtem a magyartól eltérő futballkultúrával és közeggel. Az utóbbi fél évben azonban szinte csak a korosztályos válogatottban szerepeltem, ez pedig így nem mehetett tovább. Bízom benne, hogy Diósgyőrben újra fel tudom építeni magam.”

A közleményt bővebben ide kattintva olvashatja el.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: Ondrej Baco (cseh, Hapoel Jerusalem – Izrael), Komlósi Bence (Parma – Olaszország), Marco Lund (dán, IFK Norrköping – Svédország), Doru Popadiuc (román, Universitatea Cluj –  Románia), Tóth Balázs (Kazincbarcika) 
Kölcsönbe érkezők: Szabó Levente (Fehérvár FC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Bánhegyi Bogdán (legutóbb kooperációs kölcsönben, Kazincbarcikán szerepelt)
Kiszemeltek: Novothny Soma (Vasas FC)
Távozók: Marin Jurina (bosnyák-horvát, MTK Budapest), Lukács Dániel (Kecskeméti TE) 
Kölcsönbe távozók: Jérémie Obounet (gaboni, FC Kosice – Kassa, Szlovákia)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Karlo Sentic (horvát, Hajduk Split – Horvátország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

 

 

Legfrissebb hírek

Kimaradtak a helyzetek, gól nélkül zárult a keleti rangadó

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 19:27

A DVTK ifjú támadója, Babos Bence kulcsember lehet a Loki ellen is

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 09:28

Női kosárlabda NB I: jó esélye van visszajutni  a csúcsra a DVTK-nak

Kosárlabda
2025.09.27. 09:11

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Amikor az ETO legutóbb megverte a Fradit, bajnok is lett; élre állhat a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 13:58

Völgyi Péter: Jobban kell figyelni idegenben a meccskezdésre

Kosárlabda
2025.09.26. 07:26

Babos Bence az őszi szezon felfedezettje a fiatalok mezőnyében

Labdarúgó NB I
2025.09.25. 12:48

Összejött a fordítás, a DVTK ott van a női kosárlabda Euroliga főtábláján

Kosárlabda
2025.09.24. 19:58
Ezek is érdekelhetik