Kisvárda: az Újpestről távozni kényszerülő Milos Kruscsics az új vezetőedző

Vágólapra másolva!
2023.03.27. 13:15
null
Kruscsics nem sokáig maradt csapat nélkül újpesti menesztése után (Fotó: Dömötör Csaba)
A legutóbb Újpesten dolgozó szerb szakember, Milos Kruscsics a Kisvárda új vezetőedzője – jelentette be hétfő kora délután az NB I-es labdarúgócsapat a hivatalos honlapján.

A klub vezetősége a bajnoki hajrá közeledtével úgy döntött, hogy a hátralévő mérkőzéseknek nem az eddigi vezetőedzővel, Török Lászlóval vág neki, hanem Milos Kruscsics irányításával.

A hétfő délutáni edzést már a 46 éves szerb szakember vezeti Kisvárdán, a bemutatkozó mérkőzése a szombati, Puskás Akadémia elleni hazai bajnoki lesz – teszi hozzá a rövid közlemény.

Nem csak Török László munkája fejeződött be Kisvárdán; a közösségi médiában Erős Gábor is bejelentette, hogy kilenc év után lezárult élete egy fontos szakasza. A klubot labdarúgóként, majd edzőként, rövid ideig megbízott vezetőedzőként is szolgáló Erős megköszönte Révész Attila sportigazgatónak, hogy részese lehetett az európai kupaporondon is íródó sikertörténetnek.

Mint beszámoltunk róla, Kruscsiccsal – aki 2022 januárjától volt az újpestiek vezetőedzője – múlt csütörtökön közös megegyezéssel bontottak szerződést a lila-fehérek, s rögtön ki is nevezték utódjául Nebojsa Vignjevicset.

A Kisvárda a legutóbbi négy bajnoki mérkőzésén csupán két pontot szerzett – ráadásul a két 1–0-s vereséget (KTE, DVSC) hazai pályán szenvedte el –, és visszacsúszott a 6. helyre. A már kieső helyen álló Honvédtól nyolc pont választja el.

Kruscsics a második olyan vezetőedző, akit ebben az idényben felállítottak egy NB I-es csapat kispadjáról, majd rövid időn belül leültettek egy másikéra; előtte Kuttor Attila járt hasonló úton, a Vasastól távozva a Mezőkövesd szerződtette.

NB I-ES EDZŐVÁLTÁSOK A 2022–2023-AS IDÉNY KÖZBEN
2022. 08. 31.
DVSC
Joao Janeiro helyett ideiglenesen Dombi Tibor
2022. 09. 06.
Vasas
Kuttor Attila helyett Kondás Elemér
2022. 09. 06.
Mezőkövesd
Supka Attila helyett Kuttor Attila (szept. 14-én nevezték ki)
2022. 09. 21.
DVSC
Dombi Tibor helyett Szrdjan Blagojevics
2022. 10. 17.
Mol Fehérvár FC
Michael Boris helyett Huszti Szabolcs
2022. 10. 24.
Budapest Honvéd
Thomas Courts helyett Dean Klafuric
2023. 02. 13.
Paksi FC
Waltner Róbert helyett Bognár György
2023. 03. 15.
Mol Fehérvár FC
Huszti Szabolcs helyett Bartosz Grzelak
2023. 03. 23.
Újpest
Milos Kruscsics helyett Nebojsa Vignjevics
2023. 03. 27.
Kisvárda
Török László helyett Milos Kruscsics
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 24 15 5 4 47–20 +27 50
2. Kecskeméti TE 24 10 12 2 35–23 +12 42
3. Puskás Akadémia 24 9 9 6 34–30 +4 36
4. Paksi FC 24 10 5 9 43–40 +3 35
5. Debreceni VSC 24 9 7 8 39–36 +3 34
6. Kisvárda 24 8 9 7 35–38 –3 33
7. Zalaegerszegi TE 24 8 6 10 29–28 +1 30
8. Mezőkövesd 24 7 8 9 25–30 –5 29
9. Mol Fehérvár 24 7 6 11 30–34 –4 27
10. Újpest FC 24 7 6 11 29–43 –14 27
11. Budapest Honvéd 24 6 7 11 26–38 –12 25
12. Vasas FC 24 3 10 11 19–31 –12 19

Legfrissebb hírek

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 14:35

Három év után először játszik Böde nélkül a Paks a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 09:45

Az edzőváltások tele: Alonso, Amorim és Maresca is távozott – jogosan?

Képes Sport
2026.01.30. 09:12

Bódog Tamás: Lassan több olyan meccsem van a nyíregyházi kispadon, amikor emberhátrányban fejezzük be a mérkőzést, mint teljes létszámmal

Labdarúgó NB I
2026.01.25. 07:24

Jól sikerült Pinezits Máté élvonalbeli debütálása, az MTK győzött Kisvárdán

Labdarúgó NB I
2026.01.24. 16:55

Az ETO 21 éve nem nyert a Ferencváros vendégeként

Labdarúgó NB I
2026.01.24. 08:41

Francia szűrővel pótolta megsérülő játékosát a Kisvárda – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.23. 20:39
Ezek is érdekelhetik