Felkészülés: a Pendiksportól is kikapott a Mezőkövesd

CS. M.CS. M.
2023.01.08. 15:10
null
Kikapott a Mezőkövesd a harmadik téli felkészülési meccsén (Fotó: Kovács Péter)
A Mezőkövesd harmadik téli felkészülései mérkőzésén 2–1-re kikapott a török másodosztályú Pendiksportól, amely nemrég bontott szerződést magyar válogatott játékosával, Nemanja Nikoliccsal. 



Még szombaton este csatlakozott a mezőkövesdiek keretéhez az olasz kapus, Riccardo Piscitelli, aki betegsége miatt nem tudott január 4-én a többiekkel elutazni az edzőtáborba, ugyanakkor éppúgy kihagyta a csapat vasárnapi meccsét, mint az egyelőre nem bevethető Robert Pillár és Bobál Gergely, valamint az ezúttal pihenőnapját töltő Tordai Árpád és Vadnai Dániel.

Egy nappal a román FC Voluntari elleni 2–1-es vereséget követően a török másodosztály hatodik helyén álló Pendikspor – a klub a napokban bontott szerződést a 43-szoros válogatott Nikolics Nemanjával – volt az ellenfél, a vége ezúttal is 1–2 lett, a kövesdi gólt Sztefan Drazsics szerezte. A Kuttor Attila által irányított együttes legközelebb szerdán lép pályára a lengyel bajnokságban második helyezett Legia ellen.

NB I-ES CSAPATOK FELKÉSZÜLÉSE
PENDIKSPOR (török, II.)–MEZŐKÖVESD 2–1
Belek (Törökország)
MEZŐKÖVESD:
Rjabenko – Beriasvili (Kállai K.), Zahary (Lukic), Csontos (Vajda), Filip (Márkus) – Brtan (Karnyicki), Nagy G. (Cseri), Lehoczky (Besirovic) – Kállai Z. (Prudnyikov), Ephestion (Drazsics), Lakveheliani (Molnár G.)
G.: Kappel, Regatti, ill. Drazsics

Legfrissebb hírek

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Simán nyert a Kövesd a KBSC ellen a borsodi rangadón

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:51

Három különböző időpontban pótolják a három elhalasztott NB II-es meccset

Labdarúgó NB II
2026.09.17. 18:41

Megvan a Misleny első sikere, a Mezőkövesd legyőzésével

Labdarúgó NB II
2026.09.05. 16:47

Újabb DVTK-vereség; a Mezőkövesd négy, a KTE három gólt szerzett – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.29. 19:25

A szünet után beindult a kövesdi henger, sorozatban harmadszor győzött Máté Péter csapata

Labdarúgó NB II
2026.08.29. 19:15

Fölényesen nyert idegenben a KTE és a Karcag, kikapott a Vidi és a DVTK – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.22. 19:26

A Mezőkövesd emberhátrányban játszva hozta el a három pontot Fehérvárról

Labdarúgó NB II
2026.08.22. 19:23