NB I: az MTK nem járult hozzá a Kövesd halasztási kérelméhez

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2022.01.25. 23:59
null
Lesz meccs Mezőkövesden vasárnap (Fotó: Tumbász Hédi)
Az MTK nem járult hozzá a Mezőkövesd halasztási kérelméhez, így a két csapat az eredeti terveknek és menetrendnek megfelelően vasárnap 15.15 órától összecsap egymással a labdarúgó NB I tavaszi nyitó fordulójában – számolt be róla a borsodi klub a hivatalos honlapján.

 

A mezőkövesdiek közleménye szerint a klub azért szerette volna elnapolni az MTK elleni mérkőzését, mert egy héttel a tavaszi szezon rajtja előtt még 16 játékosának volt pozitív a koronavírustesztje, ám a kék-fehérek nem járultak hozzá a halasztási kérelemhez.

„Nagyon nehéz heteken van túl csapatunk, a koronavírus-járvány miatt teljesen felborult a felkészülés menetrendje – olvasható a borsodi klub kommünikéjében. – Elmaradt a tíznapos törökországi edzőtábor, a csapat egy felkészülési találkozót tudott lejátszani január elején, két hétig mindössze öt-hat6 játékos vett részt az edzéseken, a szakmai stáb tagjai közül is többen elkapták a betegséget, azaz labdarúgóink nem tudtak érdemi munkát végezni az elmúlt időszakban. Egy héttel a nyitó forduló előtt még tizenhat játékos koronavírustesztje volt pozitív. Az említett nehézségek miatt tegnap (hétfőn) halasztási kérelemmel fordultunk az MTK Budapest együtteséhez, azonban a fővárosi klub nem járult hozzá a bajnoki találkozó elhalasztásához. Ez azt jelenti, hogy január 30-án, vasárnap 15.15-kor pályára lépünk az NB I 18. fordulójában.”

Korábban az MLSZ is bejelentette, hogy a bajnokság az eredeti kiírás szerint folytatódik tovább.

NB I
18. FORDULÓ
2022. január 29., szombat
14.30:
Paksi FC–Zalaegerszegi TE FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
17.00: Debreceni VSC–Kisvárda (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
19.30: Budapest Honvéd–Gyirmót FC Győr (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Január 30., vasárnap
13.00:
Puskás Akadémia–Mol Fehérvár FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
15.15: Mezőkövesd–MTK Budapest (Tv: M4 Sport+) – élőben az NSO-n!
20.00: Újpest FC–Ferencváros (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 16 11 2 3 32–12 +20 35
2. Kisvárda 17 10 4 3 31–17 +14 34
3. Puskás Akadémia 16 9 4 3 25–18 +7 31
4. Mol Fehérvár 17 8 5 4 23–18 +5 29
5. Zalaegerszegi TE 17 6 5 6 25–33 –8 23
6. Mezőkövesd 17 6 4 7 19–27 –8 22
7. Paksi FC 17 6 3 8 42–36 +6 21
8. Budapest Honvéd 17 6 2 9 30–32 –2 20
9. Debreceni VSC 17 4 6 7 30–29 +1 18
10. Újpest FC 17 4 5 8 24–30 –6 17
11. MTK Budapest 17 4 3 10 13–31 –18 15
12. Gyirmót FC Győr 17 3 5 9 17–28 –11 14
Legfrissebb hírek

A Honvéd Ajkán, a Vasas Karcagon kapott ki, a Csákvár állt a tabella élére – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 21:00

Négy hónap után kapott ki a Kövesd, az évadban először nyert a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 19:25

A Honvéd hibátlan, a Vidi nyeretlen maradt; a KTE megszerezte első pontjait – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 20:55

Újabb hazai meccset nyert meg két góllal a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 19:19

Pontot mentett a Videoton Ajkán, hárommal nyert a Honvéd, még a Csákvár is hibátlan – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.03. 21:00

A hajrában jöttek a gólok, egy pontot elvitt a Mezőkövesd Tiszakécskéről

Labdarúgó NB II
2025.08.03. 20:55

Négyet kapott otthon a Vasas a Csákvártól, a KTE elhasalt Szegeden, kécskei bravúr Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 21:02

Szalai duplájával nyert a Kövesd az újonc ellen

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 17:19
Ezek is érdekelhetik