MK: „Ha belegondolok, hogy ősszel még Messiékkel játszottak, most meg ellenünk...”

Vágólapra másolva!
2021.02.10. 19:13
A Magyar Kupa 8. fordulójában a másodosztályú Doroghoz látogatott az első osztály listavezetője, a Ferencváros. A rendkívül mély, játékra szinte alkalmatlan talajon a zöld-fehérek egy góllal nyertek, és bejutottak a legjobb 16 közé. A találkozó után a hazaiak vezetőedzője, Fenyvesi László és gólszerzője Girsik Áron értékelt az NSO Tv kamerája előtt. A 19 éves játékos arról is beszélt, hogy volt már román korosztályos válogatott, de a magyar meghívónak örülne igazán.

A dorogiak vezetőedzője, Fenyvesi László elárulta: előre tudták, hogy ilyen körülmények között fognak pályára lépni.

„Láttuk, hogy kevés az esély arra, hogy ideális állapotban legyen a pálya. Ez már idén a harmadik mérkőzés volt rajta, szerintem nem volt alkalmas a játékra, mindkét csapat dolgát nagyon megnehezítette.”

Videónkban beszél arról: miért van benne hiányérzet, illetve fognak-e tudni játszani ezen a pályán a bajnokság folytatásában.

Girsik Áron 19 évesen szerzett gólt a Ferencváros ellen.

„Mindenképpen nagyon jó élmény ilyen fiatalon gólt rúgni a Ferencvárosnak. Remélem, minél több gólt fogok rúgni ilyen kaliberű csapatok ellen.”

Videónkban beszél arról is, hogy volt már román korosztályos válogatott, de a magyar meghívó motiválja igazán.

Nem maradt szurkolók nélkül Dorogon a Ferencváros

MAGYAR KUPA
8. FORDULÓ

DOROGI FC (NB II)–FERENCVÁROS 1–2 (0–1)
Dorog,
Buzánszky Jenő stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Szilasi Szabolcs (Király Krisztián, Mohos Milán)
DOROG: Tulipán – Nyíri, Rjasko, Berkó, Belényesi Cs. (Tóth B., a szünetben), Zabari – Girsik (Szabó L., 88.), Nagyházi, Csillag (Mészáros Á., 88.), Kanalos (Barna G., 53.) – Vígh Á. (Beliczky, 31.). Vezetőedző: Fenyvesi László
FERENCVÁROS: Bogdán – Gera D., Mmaee, Botka, Civic (Csontos, 62.) – Laidouni (Boli, 62.), Vécsei – Isael (Haratin, a szünetben), Skvarka, Mak (Sigér D., 78.) – Baturina. Vezetőedző: Szerhij Rebrov
Gólszerző: Baturina (0–1) a 21., Nagyházi (öngól, 0–2) az 55., Girsik (11-esből, 1–2) a 75. percben

Legfrissebb hírek

NB I: Ferencváros–Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
49 perce

„Kicsordult a könnyem” – majdnem negyven év után teljesült a kazincbarcikai szurkoló álma

Labdarúgó NB I
6 órája

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:52

BL-selejtező: bekerült a Fradi keretébe az új szerzemény

Bajnokok Ligája
Tegnap, 13:48

Igaza lesz Horváth Ferencnek? A Kazincbarcika lehet az NB I vadlova?

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:09

BL-selejtező: a Ferencváros hat éve sikerrel vette a Ludogorec képezte akadályt

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:45

Négy itt, három ott – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 22:59

BL: a Ferencváros meccseit norvég és spanyol bíró vezeti

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 13:09
Ezek is érdekelhetik