DVTK: a kispesti ma aláírhat és az egyik legkeresettebb támadó is jöhet

Vágólapra másolva!
2020.01.08. 08:23
null
Egerszegi Tamás (elöl) három és fél év után térhet vissza Diósgyőrbe (Fotó: dvtk.eu, archív)
A DVTK labdarúgócsapata az egyik legaktívabb eddig a téli átigazolási piacon. Két légióst már szerződtetett és megszerezte a Puskás Akadémiától kölcsönbe Kiss Tamást, de értesüléseink szerint szerdán a legutóbb Kispesten szereplő Egerszegi Tamás is aláírhat, a számos klubnál képbe került Molnár Gábor átigazolásáról pedig még folynak az egyeztetések a Mezőkövesddel.

 

Nincs megállás Diósgyőrben! Legalábbis az átigazolási piacon, ugyanis újabb játékosok szerződtetését tervezi a klub, azok után, hogy bejelentette a legutóbb Bolíviában szereplő kolumbiai támadó, José Cortés, a Finnországot elhagyó albán Hysen Memolla, valamint a Puskás Akadémiától kölcsönvett Kiss Tamás érkezését.

Értesüléseink szerint ugyanis visszatér a klubhoz Egerszegi Tamás, a középpályás 2014 és 2016 között már futballozott Diósgyőrben. A 28 éves labdarúgó akár már szerdán aláírhat, és ebben az esetben elutazhat a csapattal a csütörtökön kezdődő ciprusi edzőtáborozásra.

Azt egyelőre nem tudni, végleg vagy kölcsönben érkezik-e. Jelen állás szerint nyárig a Honvéd játékosának számít, addig szól a kölcsönszerződése – a piros-feketék Paksról vették kölcsön, de csak egy bajnokin lépett pályára az ősszel. Információink szerint Egerszegi iránt egy másik korábbi együttese, a Vasas is érdeklődik, ám úgy tűnik, a DVTK-t választja.

Korábban már beszámoltunk arról, hogy a Diósgyőr a mezőkövesdi Molnár Gábort is megszerezné. Azóta azonban Cortés és Kiss Tamás személyében két szélső támadót is átigazolt, bár értesüléseink szerint ettől függetlenül Molnár ügyében sem szakadtak meg a tárgyalások.

Az ősszel az NB I-ben csak hat meccsen szerepet kapó futballista iránt számos klub érdeklődik, az élvonalból és a másodosztályból is, de a miskolci születésű játékos a DVTK-t részesítené előnyben. Molnár nem kölcsönbe, hanem végleg kerülhetne Diósgyőrbe, kérdés, meg tud-e egyezni a két klub a vételáráról, mert érte a Mezőkövesd is fizetett, amikor tavaly visszavásárolta a játékjogát a Puskás Akadémiától.

A DVTK három labdarúgó távozását is bejelentette már, a két kameruni légiós mellett az MTK-hoz kerülő Prosser Dániel is váltott, többeket pedig kölcsönadna a Diósgyőr.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: José Ricardo Cortés (kolumbiai, Club Destroyer’s – Bolívia), Hysen Memolla (albán, KPV – Finnország)
Kölcsönbe érkezők: Kiss Tamás (Puskás Akadémia)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Egerszegi Tamás (Bp. Honvéd – a Paks kölcsönjátékosaként), Molnár Gábor (Mezőkövesd)
Távozók: Martin Juhar (szlovák), Yannick Ndzoumou (kameruni), Ismaila Ousman (kameruni), Prosser Dániel (MTK)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Bacsa Patrik, Szabó Bence, Tóth Barnabás, Zsolnai Richárd, Óvári Zsolt (Mezőkövesd, próbajáték), Ternován Patrik (Mezőkövesd, próbajáték)

A DIÓSGYŐRI VTKTÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA

A felkészülés kezdete:
január 3.
Edzőtábor:január 9–19., Ciprus

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 12., vasárnap, 16.00:
Oniszillosz Szotirasz (ciprusi II. o.)–DVTK
Január 18., szombat, 17.00: Górnik Zabrze (lengyel I. o.)–DVTK

Legfrissebb hírek

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

Tujvel óriási hibája után még egyenlített a Honvéd, de a Misleny így is megszerezte első hazai győzelmét

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:50

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Női NB I: kétgólos győzelemmel erősítette meg vezető helyét az MTK

Labdarúgó NB I
2025.10.15. 20:05

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

Bemutatkozott az ősi riválisnál a Juventust is megjárt kapus

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 12:50

Az Újpest és a Honvéd is negyeddöntős a női labdarúgó Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.10.05. 19:23
Ezek is érdekelhetik