DVTK: a Poolnál is megforduló játékost igazoltak – hivatalos

2018.09.03. 15:48
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK hivatalos honlapján bejelentette a 21 éves jobbhátvéd Polgár Kristóf érkezését.

A szabadon igazolhatóként csatlakozó futballista Keszthelyen kezdte pályafutását, majd a ZTE és a Sándor Károly Akadémia érintésével jutott el az angol Liverpoolhoz, amelynél két évet töltött el az utánpótláscsapatoknál. Polgár 2016 nyarán igazolt Magyarországra, a Haladás játékosa lett, a szombathelyieknél 43 bajnokin lépett pályára, és egy gólt szerzett – mutatta be új játékosát a dvtk.eu.

„Örülök, hogy a DVTK játékosa lehetek – nyilatkozta új klubjának Polgár Kristóf.A Diósgyőr remek klub, amely mögött ott áll a nagyszerű szurkolótábora, és az egész város. Amikor a DVTK ellen léptünk pályára, mindig harcos csapat várt ránk, rendre nehéz meccset játszottunk. Már javában tart a bajnokság, kialakult egy csapat, amelybe nem lesz egyszerű beverekednem magam, de ez az elsődleges célom, amiért mindent meg fogok tenni. Az MTK-ban hasonló, passzolós, kreatív játékstílusban játszottunk, mint amit most Fernando Fernández kér, ez közel áll hozzám, ami segíti a beilleszkedésem a csapatba.”

A korosztályos válogatottaknál szóhoz jutó Polgár a klub hetedik nyári szerzeménye.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők:
Martin Juhar (szlovák, Zbrojovka Brno – Csehország), Tomislav Mazalovic (horvát, Inter Zapresic – Horvátország), Branko Mihajlovics (szerb, Hapoel Petah-Tikva – Izrael), Polgár Kristóf (szabadon igazolhatóként, legutóbb Haladás), Tajti Mátyás (Málaga – Spanyolország), Vernes Richárd (ZTE FC, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Szabó Bence (Vidi)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Márkvárt Dávid (PAFC)
Távozók: Busai Attila (szabadon igazolható), Diego Vela Vázquez (spanyol), Fülöp István (romániai, Sepsi OSK – Románia, kölcsön után végleg), Nikolaosz Joannidisz (görög, Marítimo – Portugália), Mahalek Marcell (Putnok), Szarka Ákos (szlovákiai, Gyirmót FC Győr – szabadon igazolhatóként), Tucsa Róbert (Sajóbábony VSE), Ugrai Roland (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Boros Gábor (kazincbarcikai kölcsön után Budafok), Kitl Krisztián (soproni kölcsön után Ceglédi VSE), Óvári Zsolt (Balmazújváros), Szabó I Balázs (siófoki kölcsön után Balmazújváros), Ternován Patrik (Balmazújváros)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Kocsis Gergő (FC DAC 1904 – Szlovákia, onnan MFK Karviná – Csehország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

NB II: újabb külföldi játékos hagyta el a DVTK-t; csákvári távozók, barcikai és BVSC-érkező

Labdarúgó NB II
17 órája

A kapus után újabb három játékos távozott az NB I-es Kispest-Honvédtól

Labdarúgó NB I
19 órája

Kecskeméti érkezők, barcikai távozók – Szerbiába igazolt a csatár

Labdarúgó NB II
2026.07.02. 14:57

NB II: újabb támadót igazolt a DVTK – „sok örömet fog szerezni”

Labdarúgó NB II
2026.07.02. 12:48

A Vasastól is igazolhat a Csíkszereda; győzelem Szalay-duplával

Minden más foci
2026.07.02. 12:05

A Puskás Akadémiától igazolt a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.02. 09:44

Újabb három légiósától köszönt el a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.07.02. 09:15

NB II: kapust és támadót szerződtetett a Szeged; új fiatalok Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.07.01. 23:31
Ezek is érdekelhetik