FTC: Hova menjek? Izraelbe? – Böde Dániel

Vágólapra másolva!
2016.08.05. 08:48
null
Böde Dániel tudja: nagyot hibáztak (Fotó: Korponai Tamás)
Böde Dániel, a Ferencváros válogatott támadója saját bevallása szerint nehezen teszi túl magát a BL-búcsún. Az érzés hasonló, mint egy évvel ezelőtt. Akkor a Zeljeznicar, most a Partizani ejtette ki a nemzetközi kupából az előzetesen esélyesebbnek vélt zöld-fehéreket. 

 

– Elmúlt már?
– Még nem – utalt a Partizani Tirana elleni BL-selejtezős búcsú okozta lelki fájdalomra a Ferencváros 29 éves csatára, Böde Dániel. – Jobb valamivel a helyzet, de nem sokkal.

– Dühös volt? Csalódott? Szomorú?
– Mindegyik. Vagy nem is tudom... Ideges voltam, nem tudtam aludni, nem is akartam, nem is tudtam, mit csinálnék legszívesebben. Szörnyű volt, tudtuk mindannyian, hogy nagyon nagyot hibáztunk.

– Ugyanolyan érzés volt, mint egy éve, a Zeljeznicar elleni kiesés idején?
– Ugyanolyan. Vagyis, teljesen más. Az szörnyű volt, ez borzasztó, de a csalódás nagyon hasonló. Azt hittem, tanultunk abból, erre készültünk, ez volt a célunk. Igaz lenne, hogy nem fejlődtünk azóta? Sajnos, úgy nézett ki.

– A visszavágón érezte, hogy valami nem stimmel?
– Jól kezdtünk, miért éreztem volna? Vezettünk, a kezünkben volt a továbbjutás.

– Kívülről úgy tűnt, ilyen iramban itthon talán egyetlen ellenfél sem játszik a Ferencváros ellen, főleg nem a Groupama Arénában.
– Miről beszél?! Oké, nem olyan volt, mint egy NB I-es meccs, de ez a csapat, nem akarom megbántani, a dobogón sem lenne a magyar bajnokságban.

– És a Zeljeznicar?
– Az sem. Így látom, persze lehet, hogy tévedek.

– Mi motiválja ezek után?
– Győzni akarok. Bajnok akarok lenni, újra. És jövőre megint a BL-ért játszani. Nagyon messze van, de csak ez jár a fejemben. Elrontottuk, tudjuk, szörnyű keserűség, még ma sem tértünk napirendre felette, de... Bajnok akarok lenni.

– Gólkirály?
– Az nem érdekel. Oké, jó lenne, de ez most nem jutott eszembe. A bajnoki cím, az igen, azt meg kell szereznünk. Kötelező. És utána megint nekiugrunk a BL-selejtezőnek.

– A motivációról mindenki a légióskodást említi.
– Hova menjek? Izraelbe?

– Miért pont oda?
– Oda hívtak. Ez van. Szeretek itt lenni, a körülmények nagyszerűek, mintha külföldön játszanék. Októberben harminc leszek, hova menjek? Ugródeszka már nem kell nekem. Hova ugráljak? Legfeljebb egy üres medencébe.

BÖDE DÁNIEL A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁBAN VISSZAUTAL AZ EURÓPA-BAJNOKSÁG TANULSÁGAIRA, ÉS ELMONDJA AZT IS, HOGY A PARTIZANI ELLENI BL-MECCSEN MIÉRT NEM RÚGOTT TIZENEGYEST A PÁRBAJBAN.

Legfrissebb hírek

BL: a Ferencváros meccseit norvég és spanyol bíró vezeti

Bajnokok Ligája
3 órája

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
5 órája

Ferencváros: a válogatott középpályást kivásárolták szerződéséből – hivatalos

Légiósok
6 órája

BL: megvan, mikor játszik a Ferencváros a Ludogorec ellen

Bajnokok Ligája
7 órája

Gólzápor az Üllői úton, a Fradi kettős győzelemmel lépett túl a Noán a BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
18 órája

Három helyen változott az FTC kezdőcsapata a visszavágóra

Bajnokok Ligája
22 órája

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
23 órája

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:00
Ezek is érdekelhetik