NB I: a DVTK-tól távozna, a Haladás még nem kereste

Rendszerint minden egyes átigazolási időszakban – legalább egyszer – felvetődik, hogy Bori Gábor a Haladás labdarúgója lesz. A 30 esztendős középpályás Szombathelyen született, a városban nevelkedett és ismerkedett meg a sportággal, ezért kézenfekvőnek tűnik, hogy egyszer csakugyan visszatér. A kérdés azonban az, hogy mikor.

„A Haladás játékosa, korábbi paksi csapattársam, Nagy Olivér érdeklődött telefonon – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Bori Gábor. – Neki sem tudtam pontosabb információval szolgálni, mivel egyetlen edző vagy vezető sem keresett meg Szombathelyről. Az előző években már többször összeboronáltak a Haladással – ezért inkább óvatos vagyok.”

Pedig nem földtől elrugaszkodott gondolat Bori Gábor klubcseréje. A tapasztalt futballista a nyáron szerződött Diósgyőrbe, s bár eleinte többnyire játéklehetőséget kapott, az őszi szezon végére már a mérkőzésekre nevezett keretből is kikopott.

„A nyáron még szinte valamennyi bajnokin pályára léptem, ráadásul négyszer az Európa-liga selejtezőjében is – vont gyorsmérleget az egyszeres válogatott. – Nem állítom, hogy minden esetben elégedett voltam a teljesítményemmel, ám úgy éreztem, a rám bízott feladatot megoldottam. A folytatásban mégis egyre kevesebb szerephez jutottam. Sosem kaptam, de nem is vártam különösebb magyarázatot a mellőzésemre. Az edző szíve joga eldönteni, hogy kikre számít. Januárban már betöltöm a harmincegyet, és nem szeretnék kispadozni, mert van bennem annyi erő és kitartás, hogy rendszeresen szerepeljek."

Ezért aztán Bori Gábor a napokban kéréssel fordult a diósgyőri vezetőséghez.

„Azt gondolom, még egy ilyen idény nem fér bele a pályafutásomba – magyarázta a játékos. – Ezért arra kértem a vezetőket, hogy engedjenek el kölcsönbe. Tizenhárom bajnoki maradt a tavaszra, nem zárható ki, hogy lenne idehaza csapat, amelyben nyárig még tudnék futballozni. Három évre írtam alá Diósgyőrben, de vannak a megállapodásunknak olyan pontjai, amelyek lefaraghatnak az időtartamból. Nem az a fajta játékos vagyok, aki csak ül a kispadon vagy a nézőtéren, és tétlenkedve várja, hogy minden hónapban megérkezzen a számlájára a fizetése. Ez nekem sem jó, és a klubomnak sem. Így olyan megoldásra törekszünk, amely valamennyi félnek kedvez. Egy kérésem van csupán: mindenképpen játszani szeretnék.”