NB I: Jobban megérdemeltük volna a győzelmet, mint ők - Lőrincz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.07.27. 22:09
Egygólos (2–1) hazai vereséggel kezdte a szezont a Pécsi MFC élvonalbeli labdarúgócsapata, amely a Ferencvárostól kapott ki. Pedig Lőrincz Emil, a pécsiek vezetőedzője szerint jobban rászolgáltak a három pontra, mint az ellenfél, csak az elején a kelleténél jobban tisztelték az fővárosiakat, és a vendégek góljait megelőző bírói ítéletek miatt is maradt kérdőjel benne.

„Az elején a kelleténél jobban tiszteltük a Fradit, de ahogyan telt múlt a mérkőzés, a játékosok fokozatosan belátták, hogy nincs miért – nyilatkozta a mérkőzést közvetítő Sport Tv-nek Lőrincz Emil, a Pécs vezetőedzője. – Úgy gondolom, hogy nem az történt a pályán, amit a Fradi akart, nekünk volt több lehetőségünk, időnként jól játszottunk. Voltak érdekes ítéletek, voltak érdekes dolgok. Hibáztunk mi is a góloknál, de azért a játékvezetői ítéletekre is kíváncsi leszek, ha majd visszanézem utólag a jeleneteket, mert jó pár döntését furcsálltam. Jelen pillanatban nagyon mérgesek vagyunk, mert ha azt mondták, hogy a Ferencváros bajnokesélyes, akkor nem lesz könnyű dolga, ha a folytatásban így játszik. Ugyanis a mai mérkőzésen nekünk több lehetőségünk volt, és sokkal jobban megérdemeltük volna a győzelmet, mint ők.”Lőrincz Emil, a Pécs vezetőedzője. – Úgy gondolom, hogy nem az történt a pályán, amit a Fradi akart, nekünk volt több lehetőségünk, időnként jól játszottunk. Voltak érdekes ítéletek, voltak érdekes dolgok. Hibáztunk mi is a góloknál, de azért a játékvezetői ítéletekre is kíváncsi leszek, ha majd visszanézem utólag a jeleneteket, mert jó pár döntését furcsálltam. Jelen pillanatban nagyon mérgesek vagyunk, mert ha azt mondták, hogy a Ferencváros bajnokesélyes, akkor nem lesz könnyű dolga, ha a folytatásban így játszik. Ugyanis a mai mérkőzésen nekünk több lehetőségünk volt, és sokkal jobban megérdemeltük volna a győzelmet, mint ők.”

Legfrissebb hírek

Kerezsi duplázott, az MTK hazai pályán három góllal legyőzte a ZTE-t

Labdarúgó NB I
2026.07.27. 21:23

Szalai és Pető is duplázott, a Paks hatgólos meccsen győzte le a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
2026.07.26. 21:57

A Puskás Akadémia debreceni sikerrel indította az idényt

Labdarúgó NB I
2026.07.26. 19:52

Nagyot küzdött a Vasas, és emberhátrányban kétszer is egyenlített a bajnok ETO ellen

Labdarúgó NB I
2026.07.26. 17:35

Pontmentéssel tért vissza a Honvéd – Baki a 88. percben egyenlített

Labdarúgó NB I
2026.07.25. 21:25

Bodnár lőtte az első gólt, de Szappanos hibája után fordított a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.07.24. 22:00

Középszerű Twentéről írtak a holland lapok a Ferencváros elleni vereség után – sajtóvisszhang

Európa-liga
2026.07.24. 09:04

NB III: az élvonalból igazolt a Haladás, befejezte pályafutását a rutinos pécsi kapus

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 23:56