KTE: Szavics klubrekordra tör a sereghajtó ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.25. 11:53
Vladan Szavics, a KTE-Phoenix Mercano középpályása a pénteki Eger elleni bajnoki mérkőzésen 108. alkalommal léphet pályára NB I-es mérkőzésen, ezzel új klubcsúcsot állíthat be.

Szavics az NB I márciusban elhalasztott 20. fordulójából kedden pótolt bajnoki mérkőzésen három gólpasszal járult hozzá a Győri ETO FC 5–2-es legyőzéséhez és 22 mérkőzés óta tartó bajnoki veretlenségének megszakításához, emellett még egy fontos mérföldkőhöz is elérkezett. Szavics az NB I márciusban elhalasztott 20. fordulójából kedden pótolt bajnoki mérkőzésen három gólpasszal járult hozzá a Győri ETO FC 5–2-es legyőzéséhez és 22 mérkőzés óta tartó bajnoki veretlenségének megszakításához, emellett még egy fontos mérföldkőhöz is elérkezett.

A Kecskemét mezében lejátszott első osztályú bajnoki mérkőzések tekintetében utolérte a korábban 107 alkalommal pályára lépett Francis Litsingit, amit, ha a pénteki Eger elleni bajnoki találkozón is lehetőséget kap Horváth Ferenc vezetőedzőtől, akár át is adhat a történelemnek.

„Büszkeséggel tölt el, hogy egy ilyen személyes rekordot ünnepelhetek – nyilatkozta a KTE honlapjának a tavasszal élete talán legjobb formáját nyújtó légiós. – A jövőben is azon leszek, hogy minél több mérkőzéssel gyarapítsam ezt a továbbiakban is."

A 33 éves középpályás a Győr elleni győzelemét kecskeméti pályafutása legnagyobb győzelmének tartja , és a szezon hátra lévő részében az ötödik hely megszerzését sem gondolja lehetetlennek, de azt elismeri, ehhez hatalmas bravúr lenne szükség a csapat részéről.

Legfrissebb hírek

A KTE egy félidő alatt lerendezte a Kozármislenyt

Labdarúgó NB II
2025.11.09. 18:51

Az UVSE három góllal kikapott Pireuszban a női vízilabda BL-ben

Vízilabda
2025.11.08. 19:01

NB II: ráadásban lőtt góllal nyert a Honvéd; először kapott ki Tímárral a KTE; gálázott a Szeged

Labdarúgó NB II
2025.11.02. 19:00

Négy kapufát és tiszakécskei sikert hozott a KTE elleni vármegyei derbi

Labdarúgó NB II
2025.11.02. 18:49

Úszás: sikeresnek bizonyult az egri klub újjászervezése

Utánpótlássport
2025.10.31. 16:32

Az ETO kilenc, az MTK öt, az FTC és a Paks négy-négy, a Barcika egy gólt szerezve lépett tovább – ez történt a Mol Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.10.29. 22:30

Öt gólt szerezve verte meg a Honvéd a Kövesdet, győzött a KTE, nem bírt a BVSC-vel a Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.26. 18:53

A Kecskeméti TE legyőzte, és megelőzte a Karcagot

Labdarúgó NB II
2025.10.26. 16:31
Ezek is érdekelhetik