A Kecskemét öt góllal küldte haza a Győrt

Vágólapra másolva!
2013.04.23. 17:55
null
A lila mezes kecskemétiek pazarul játszottak, öt gólt vágtak a listavezetőnek (Fotó: Veres Viktor)
A labdarúgó NB I 20. fordulójából pótoltak mérkőzést kedden: a listavezető Győri ETO a Kecskeméti TE otthonába látogatott. A hazaiak Vladan Szavics vezetésével parádés játékkal rukkoltak ki, és 5–2-re legyőzték a bajnokságban korábban 22 mérkőzés óta veretlen ETO-t.

PERCRŐL PERCRE: KTE–GYŐRI ETO ÉLŐ SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

Bármilyen furcsa is, a Győri ETO még sohasem tudott bajnoki mérkőzést nyerni Kecskeméten – bár a futballvilág a Manchester United 20. bajnoki címével, Mario Götze átigazolásával és a Bajnokok Ligája-elődöntőkkel van elfoglalva, a magyar labdarúgás számára igenis érdekes ez a tény. Legfőképpen azért, mert Pintér Attiláék azzal a tudattal utaztak el az alföldi túrára, hogy ha nyernek, akkor hat fordulóval az idény vége előtt 13 pontnyi előnnyel vezetik a tabellát a legfőbb üldöző, a Videoton ellen.

A hazaiak mestere, Horváth Ferenc arra készült, hogy a „22-es csapdájába" csalja ez ETO-t, azaz elvegye az éllovas hosszú ideje őrizgetett veretlenségét, de arra alighanem csak a legszebb álmaiban gondolt, hogy negyedóra sem telik még el, és máris két góllal vezetnek legényei a bajnokaspiráns ellen! Előbb Mohl Dávid értékesített magabiztosan egy büntetőt, majd Varga Róbert csúsztatott fejjel egykori csapata kapujába. Pintér gyorsan reagált, az első gól előtt Rafael Burgost 11-est érően lerántó Marián Had helyére Nikola Trajkovicsot dobta harcba.

Meg is lett a látszatja, mert előbb Varga Roland, azután Djordje Kamber talált be az ötösről a kapuba (a hazai védelem sem állt mindig a helyzet magaslatán), a kettő között viszont Vladan Szavics sokadik zseniális passzát Rafael Burgos egy csel után a győri kapuba lőtte: a 36. percben tehát már 3–2 állt az eredményjelzőn.

Csodálkoztunk is, hogy a félidő végéig már nem született újabb találat, sőt a fordulás után is inkább egymást rugdosták lelkesen a felek, nem a gólokat. Pintér az egyenlítést célozva előbb Tarmo Kinket, majd Koltai Tamást cserélte be, miközben Varga Roland és Marek Strestík is a pályán maradt.

Azután, ahogyan az lenni szokott, amikor már a levegőben lógott az egyenlítés, egy villámgyors (és kissé szerencsés) kontra után a másik fél talált be: ismét Szavics adta a gólpasszt, ezúttal Eugene Salaminak. Nem sokra rá fellélegezhettek a győriek, mert Szavicsot (illetve ma: Xavicsot) Pekár László váltotta. Nem sokkal később Salami is leballagott, őt Rajczi Péter váltotta, de a nigériai előbb kiosztott egy forintos passzt Burgosnak, ám a salvadori elrontotta a ziccert.

Ez is belefért azonban a kecskemétieknek, hiszen a legvégén két cserejátékos, Rajczi és Balázs Zsolt összehozott egy újabb gólt: a lila-fehérek elvették a Győr 22 bajnoki óta tartó veretlenségét, azaz továbbra is nyeretlen az ETO a Széktói Stadionban.

„Beraktam a játékosoknak az utolsó két percet a Rockyból, és mondtam nekik, hogy így vigéckedjenek a pályán" – árulta el a kiütéses siker titkát a lefújás után Horváth. Te, jó ég, mi lesz ott, ha sorra kerül a Rambo is?! Kellemetlen vereséget szenvedett az ETO, oda a nagy sorozat is, ám pánikra nincs ok Győrben, hiszen 10 ponttal vezetnek Kamberék a Videoton előtt.

EDZŐI NYILATKOZATOK

„Én mindig bemegyek a pályára gratulálni a fiúknak, amikor nyerünk akkor is. Ebben nincs különbség. Sajnos, most kicsit bent maradtunk az öltözőben, aztán sikerült visszajönnünk a mérkőzésbe, de buta gólokat kaptunk. Nagyon sokan várták már, hogy végre valaki megverjen minket, ez most megtörtént, de nincsen semmi baj, megyünk, és dolgozunk tovább" – nyilatkozta a Győri ETO vezetőedzője, Pintér Attila a Sport Televíziónak.

„Nehéz lesz egy értelmes mondatot most összeraknom. Nagyon boldog vagyok, jól játszottunk, és örülök a győzelemnek. Minden játékosnak kell lennie egy belső motivációnak, én csak kis részben tudom ezt befolyásolni. Olyan drága csapat ellen játszottunk, hogy ott egy játékos keres annyit, mint nálam az egész középpályássor, de mégis sikerült nyernünk" – értékelte a mérkőzést a Kecskeméti TE vezetőedzője, Horváth Ferenc.

A MÉRKŐZÉS UTÁNI NYILATKOZATOK




A TALÁLKOZÓ ÖSSZEFOGLALÓJA


PERCRŐL PERCRE: KTE–GYŐRI ETO ÉLŐ SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

LABDARÚGÓ NB I
A 20. FORDULÓBÓL ELMARADT MÉRKŐZÉS
KTE-PHOENIX MECANO–GYŐRI ETO 5
–2 (Mohl 4. – 11-esből, Varga Róbert 10., Burgos 34., Salami 71., Balázs Zs. 90., ill. Varga Roland 24., Kamber 36.)

NB I, 20. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK, TV-KÖZVETÍTÉSEK
Időpont
MérkőzésJátékvezető
Április 9., kedd
16.00
Egri FC–MVM Paks 2–2
Erdős József
16.00
Pécsi MFC–Kaposvári Rákóczi 02
Vad II István
Április 10., szerda
16.00
Szombathelyi Haladás–Videoton FC 0–1
Solymosi Péter
18.00
Lombard Pápa–DVSC-TEVA 1–0 Oláh Gábor
Április 16., kedd
16.00
Siófok–Diósgyőri VTK 3–0Bognár Tamás
20.30
Bp. Honvéd–Ferencváros 1–0Iványi Zoltán
Április 23., kedd
18.00
KTE-Phoenix Mecano–Győri ETO FC 5–2Erdős József
Április 30., kedd
18.00
Újpest FC–MTK Budapest (Tv: Sport1)
TABELLA GÓLLÖVŐLISTA, JÁTÉKOSSTATISZTIKÁKMENETREND EREDMÉNYEK
AZ ÁLLÁS
1. Győri ETO 24 15 7 2 47–24 +23 52
2. Videoton FC 24 12 6 6 40–18 +22 42
3. MTK Budapest 23 12 5 6 36–23 +13 41
4. Ferencváros 24 10 9 5 41–29 +12 39
5. DVSC-Teva 24 11 3 10 33–24 +9 36
6. Budapest Honvéd 24 10 6 8 35–33 +2 36
7. KTE-Phoenix Mecano 24 9 7 8 32–32 0 34
8. Haladás 24 8 9 7 27–21 +6 33
9. Diósgyőri VTK 24 8 8 8 23–29 –6 32
10. MVM Paks 24 7 11 6 34–27 +7 32
11. Újpest FC 23 8 7 8 32–33 –1 31
12. Kaposvári Rákóczi 24 8 5 11 26–29 –3 29
13. Pécsi MFC 24 7 7 10 26–34 –8 28
14. Lombard Pápa FC 24 6 6 12 18–38 –20 24
15. Siófok 24 4 4 16 25–52 –27 16
16. Egri FC 24 3 6 15 18–47 –29 15
AZ ETO KLUBREKORDOT JELENTŐ, 22-ES VERETLENSÉGI SOROZATA
DVSC-Teva–Győri ETO 4–1
Győri ETO–Haladás 1–1
Győri ETO–Kaposvári Rákóczi 2–1
Siófok–Győri ETO 2–3
Győri ETO–KTE-Phoenix Mecano 5–1
Diósgyőri VTK–Győri ETO 0–3
Győri ETO–Pécsi MFC 1–0
Videoton FC–Győri ETO 0–1
Győri ETO–Lombard Pápa FC 6–0
MVM Paks–Győri ETO 0–0
Győri ETO–Újpest FC 3–2
Ferencváros–Győri ETO 1–1
Győri ETO–Budapest Honvéd 0–0
MTK Budapest–Győri ETO 1–3
Győri ETO–Egri FC 2–1
Győri ETO–DVSC-Teva 2–0
Haladás–Győri ETO 1–1
Kaposvári Rákóczi–Győri ETO 1–2
Győri ETO–Siófok 2–1
Győri ETO–Diósgyőri VTK 2–0
Pécsi MFC–Győri ETO 0–2
Győri ETO–Videoton FC 1–1
Lombard Pápa FC–Győri ETO 1–1
KTE-Phoenix Mecano–Győri ETO 5–2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik