Felkészülés: újabb pécsi iksz, Grumics ismét gólt lőtt

Vágólapra másolva!
2013.02.09. 15:41
Veretlenül zárta a horvátországi edzőmérkőzések sorát a PMFC-Matias NB I-es labdarúgócsapata, miután ma 2–2-es döntetlent játszott a bosnyák Zvijezda Gradacaccal.

Az eredeti terv szerint a Pécs a horvát HNK Rijekával mérkőzött volna, ám a program változott, és 13.30-kor léptek pályára a piros-feketék az ellen a bosnyák Zvijezda ellen, amellyel a héten már játszottak egyszer (csütörtökön 1–1 lett az eredmény).

A pécsieknél először a télen igazolt Koller Krisztián volt eredményes, majd Miroszlav Grumics is betalált, a szerb csatár egyre jobb formába lendül, már az ötödik gólját szerezte az edzőmérkőzések során.

A pécsiek jóval közelebb álltak a győzelemhez, hiszen bár a második félidőben már nem született gól, három kapufát is elértek.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
PMFC-Matias–NK Zvijezda Gradacac 2–2
(2–2)
PMFC: Dibusz (Sánta) – Lázár P. (Fodor F.), Krejci (Causic), Balogh B. (Lantos), Zeljkovic – Akassou (Horváth A.), Koller (Uzoma) – Nagy O. (Márkvárt), Szatmári (Wittrédi), Horváth Zs. (Beke) – Grumics (Simon A.)
G: Koller K., Grumics

Legfrissebb hírek

Dragóner Attila lett a PMFC sportigazgatója

Labdarúgó NB II
2025.12.02. 21:12

NB III: otthon ikszelt a Pénzügyőrrel a Fradi; elmaradt az ETO Akadémia és a Budaörs meccse

Labdarúgó NB II
2025.11.23. 17:29

A női kéziválogatott simán legyőzte a spanyolokat a vb előtti utolsó felkészülési meccsén

Kézilabda
2025.11.23. 15:29

Még alakulóban az öttusázók versenyprogramja, szeptemberben kezdődött az alapozás

Egyéb egyéni
2025.11.17. 09:49

Estevao és Casemiro betalált, győzött Londonban a brazil válogatott

Minden más foci
2025.11.15. 19:16

Messi vezérletével argentin győzelem az angolai függetlenségi évfordulóra rendezett gálameccsen

Minden más foci
2025.11.14. 20:03

A magyar női kosárlabda-válogatott ismét legyőzte Csehországot

Kosárlabda
2025.11.14. 19:15

Felkészülés: Csehország megszenvedett San Marinóval

Minden más foci
2025.11.13. 20:07
Ezek is érdekelhetik