MTK: a felépülő Kanta József az Újpest ellen visszatér

Vágólapra másolva!
2012.08.24. 09:12
Kanta József, a labdarúgó NB I-ben szereplő MTK csapatkapitánya térdműtétjéből felépülve az Újpest ellen a kezdőcsapatban tér vissza, ugyanakkor Nikházi Márkra nem számíthat Garami József.

„Örülünk Kanta József visszatérésének, a mérkőzésen derül majd ki, milyen erőállapotban van valójában. Láttam az Újpest Ferencváros elleni összecsapását, amelyen a lila-fehérek különösen az első félidőben játszottak remekül. Kezd összeállni a csapat, meglátszik, hogy sok minőségi labdarúgót igazolt a nyáron. Véleményem szerint ez az utóbbi évek legerősebb játékosanyaga Újpesten. Mindkét csapat számára fontos meccs lesz ez, amelyen szeretnénk minél jobb eredményt elérni, de tudjunk, hogy ez nem lesz egyszerű″ – nyilatkozta Garami József, a klub szakmai igazgatója a kék-fehér klub hivatalos honlapjának.Garami József, a klub szakmai igazgatója a kék-fehér klub hivatalos honlapjának.

Nikházi Márkra ugyanakkor nem számíthat Garami József. A fiatal középpályás ugyan gólt szerzett a legutóbbi, Lombard Pápa elleni mérkőzésen, de agyrázkódást szenvedett, így ki kell hagynia az Újpest elleni bajnokit.

Az MTK várható kezdőcsapata az Újpest ellen: Hegedüs – Wolfe, Vukmir, Kelemen, Hidvégi – Zsidai, Vadnai, Kanta J. – Hrepka, Lázok J., Csiki. Cserék: Groppioni, Nagy T., Ladányi, Balajti, Vass, Tischler, Könyves

Az MTK Budapest–Újpest FC bajnoki mérkőzés ma este 19 órakor kezdődik a Hidegkuti Nándor Stadionban.

Legfrissebb hírek

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
7 órája

Igaza lesz Horváth Ferencnek? A Kazincbarcika lehet az NB I vadlova?

Labdarúgó NB I
8 órája

Ekkor jön az FTC–Puskás Akadémia rangadó – megvan a 4. forduló menetrendje

Labdarúgó NB I
9 órája

Visszatért a Diósgyőrbe Tamás Márk – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:31

Utolsó utáni pillanat – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 23:51

Az NB I-be szerződhet a magyar válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 22:08

Kölcsönadta gambiai támadóját a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 19:32

Újabb két, fiatalszabálynak megfelelő játékossal bővítette keretét a DVTK

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 17:46
Ezek is érdekelhetik